Hazai sztár

Gálvölgyi János felesége a színész nélkül egy napot sem akart élni

Elment a kiváló műfordító és támogató feleség Fotocentral / Olajos Piroska
Elment a kiváló műfordító és támogató feleség

Július 31-én érkezett Gálvölgyi Judit halálhíre, ami az egész országot megrázta. A kiváló műfordító, Rodolfo lánya és Gálvölgyi János felesége 81 éves volt.

E sorok írójának is megadatott, hogy többször találkozhattunk. De újságíróként is ­nehezen találja most az ember a szavakat. Inkább csak foszlányok, emlékek törnek fel, amikből kirajzolódik egy csodálatos asszony, egy nagyszerű feleség és édesanya képe. Egy kép, ami most feldolgozhatatlanul és ­könyörtelenül fekete-fehérré ­változott.

Barátságból szerelem

Gálvölgyi Juditot és Gálvölgyi Jánost hosszú, közösen megélt évtizedek kötötték össze. 1971-ben keltek egybe. „Öt évig jártunk együtt, mielőtt összeházasodtunk. Én színésznőnek, rendezőnek, dramaturgnak készültem, nem sikerült. Így lettem orosz-angol szakos bölcsész. Aztán elkezdtem könyveket fordítani és minden nagyképűség nélkül mondhatom, fordítóként egész szép pályaművem van. Több tízezer oldalnyi szöveget fordítottam már le.

Nagy szerencsém, szerencsénk, hogy én itthon dolgozom, ezért tudok Jánosnak a hátországa lenni, és mindent, amire szüksége van, megadni neki

– mesélte Gálvölgyi Judit korábban a Bestnek.

Gálvölgyi János 1971-ben vette el Rodolfo lányát Story / Archív
Gálvölgyi János 1971-ben vette el Rodolfo lányát

János és Judit amikor csak tehették, együtt mentek mindenhova. A leghosszabb idő, amit külön töltöttek, az az egy hónap volt, amikor a színész Ausztráliában turnézott Voith Ágival – de ez is már évtizedekkel ezelőtt történt. Judit szintén a Bestnek egyszer így nyilatkozott a kapcsolatuk titkáról:

„Mi a mai napig barátok vagyunk. Ez sokkal erősebb kötelék, mint a lángoló szerelem.

Majd’ ötven éven át lángolni nehéz, de ha az ember társa egyben a legjobb barátja is, akkor mindent meg tudnak egymással beszélni

– mondta Gálvölgyi ­János felesége 2017-ben.

Két gyermekük született, Eszter és Dóra Fotocentral / Olajos Piroska
Két gyermekük született, Eszter és Dóra

Együtt a bajban is

Arról pedig a Storynak meséltek még hosszú évekkel ezelőtt, hogy milyen erős köteléket építettek egymás között az élet viharaiban. „Bármi történik, összekapaszkodunk. János nélkül amúgy sem megyek sehová – mondta egy korábbi interjúban Judit. – Kevesen gondolják, de sokat segít, szeret mosogatni, és a bevásárlásból is kiveszi a részét, mondhatni, ő a sofőröm.

Ahogy mi fogalmazunk, sok ’gálvölgyünk’ és ’gálhegyünk’ volt, de mindegyiket tudtuk kezelni.”

Az elmúlt években többször kellett az egészségük miatt aggód­niuk. „Már csak kis terveink vannak, egy-két napra, maximum hónapra tervezünk előre, és sokkal nagyobb az aggódás is – mesélte a Storynak tavaly Gálvölgyi János felesége, Judit. – János is aggódós. Aggódik a lányainkért, az unokáinkért és értem. Nagyon kétségbe tud esni, ha valakinek valami baja van.

Én többet betegeskedtem idáig, mint ő. Olykor nem is alaptalanul aggódott, történt velem ez meg az, de itt vagyok.

Én is jobban aggódom érte a rosszulléte óta – utalt Judit a színész 2023-as betegségére. – Néha már mondom neki, vállaljon kevesebbet.”

Ahová csak tehették, együtt mentek, ritkán utaztak egymás nélkül Story / Archív
Ahová csak tehették, együtt mentek, ritkán utaztak egymás nélkül

Ő akarta így

Egy nyilatkozata pedig most még drámaibban hat, ugyanakkor talán valamiféle megnyugvást is adhat a gyászolóknak. Ugyanis Judit egy dologban biztos volt: ő nem akar a társa nélkül élni.

Gálvölgyiék 55 éven át nem veszekedtek, hiszen ahogy ők fogalmaztak, öt évig, amíg együtt jártak, kiveszekedték már magukat.

„Mindig féltettem (Jánost – a szerk.), féltem, nehogy valami baja essen, nehogy baleset érje… Ha mondjuk, választhatnék, hogy melyikünk menjen el előbb, azt választanám, hogy én haljak meg előbb.

Nem bírnék, nem szeretnék János nélkül egy napot sem élni.

Ezt a szüleim megoldották. Anyám szerda este halt meg, de apám már előtte, hétfőn rosszul lett, összeesett, elvesztette az eszméletét, és nem tudott arról, hogy anyám közben elment. Vasárnap hajnalban apám is meghalt. A társ borzasztó fontos. Sokan vannak, akik nem tudnak, nem is akarnak a társuk nélkül élni. Én sem.”

Egy önzetlen társ

„Nagy mázlim van a nejemmel, mert ő az apja mellett még gyerekként megszokta, hogy nincs közös szilveszter, hiszen szórakoztatni kell a nagyérdeműt. Azt sem veti a szememre, ha a vasárnapi ebéd netán keddre esik, mert vasárnap dolgoznom kell” – mesélte egyszer Gálvölgyi János. Ez az apróság is jól mutatja, milyen támogató, önzetlen feleség volt Judit.

Gálvölgyi János számára a felesége biztosította a hátországot Fotocentral / Olajos Piroska
Gálvölgyi János számára a felesége biztosította a hátországot