Gálvölgyi János: „Semmi ünnepelnivalót nem találok abban, hogy öregszem”
Gálvölgyi János egy igazi „nyári gyerek”, május végén töltötte be a 78. életévét. Ünnepelni viszont soha nem szeretett, sőt… De azért van egy-két születésnap, amelyre szívesen emlékszik vissza.
A népszerű színművész őszintén vall arról is, hogyan viseli az idő múlását.
Nem szeretem a születésnapokat, semmi ünnepelnivalót nem találok abban, hogy öregszem, és egyre kevesebb születésnapom van hátra. Nem értek egyet azzal sem, hogy a kor csak egy szám, úgy gondolom, komoly súlya van.
Csak semmi meglepetés!
A színpadon vidám és közvetlen Gálvölgyi János nem szeret kezet fogni, puszilkodni, kivéve, ha a feleségéről vagy a lányairól van szó. Nem élnek nagy társasági életet sem, a családon kívül ritkán hívnak vendégeket az otthonukba. Ez régen sem volt másképpen, a színész sosem volt az az ünneplős alkat, már gyerekkorában sem szerette a születésnapjait. De azért akadnak szép emlékei is az elmúlt 78 évből.
„Bár a születésnapoknál csak a meglepetésbulikat utálom jobban, amikor a 70. születésnapom alkalmából a lányaim szervezetek egy összejövetelt, nagyon boldog voltam. A számomra legfontosabb 20-30 ember volt ott, akiket tényleg tiszta szívből szeretek, jókat beszélgettünk, és mindenki jól érezte magát. De azért nem tudtam megállni, hogy akkor meg ne jegyezzem: ’Ha eljöttetek, és elrontottátok a napotokat miattam, akkor tényleg elhiszem, hogy szerettek’” – nevet a színművész.
Az 50. születésnapján pedig egy kedves ismerőse állította meg az utcán.
„’Isten éltessen, és még egyszer 50 évet!’” – mondta. Erre azt feleltem, hogy ’álljunk meg egy pillanatra, ne mondj ilyen butaságot, hány 100 éves embert látsz az utcán rohangálni?’ Én azóta csak azt szoktam mondani az ünnepelteknek, hogy ’isten éltessen addig, ameddig jó neked’” – árulja el a színész.
Különleges ajándékot kapott
A színész olyannyira próbálja kihúzni magát az ünneplésekből, hogy a születésnapja környékén, ha csak teheti, nem vállal szereplést sem, nehogy alkalmat adjon a köszöntésre.
„A színházban szeretik az emberek, ha valamelyik művésznek születésnapja van, és az előadás végén fel lehet köszönteni. Ilyenkor a közönség valami olyan dolog részese lehet, amit kevesen élhetnek meg. A színészek meg örömmel ünnepelnek a közönséggel. Én általában igyekszem úgy alakítani, hogy a születésnapomon ne játsszak, hogy ne teremtsek erre alkalmat. A tavalyi születésnapomon sem léptem színpadra, de egyszer csak csörgött a telefonom. Pintér Béla (akinek a darabjaiban a mai napig játszik – a szerk.) és a társulat fiútagjai hívtak a színház öltözőjéből, és elénekeltek egy nekem írt dalt. Ez egy olyan olyan ajándék volt, amin nagyon meglepődtem, egyrészt, mert nagyon szeretem őket, és jólesett, hogy gondoltak rám, másrészt nagyon meghatódtam, hogy időt szántak arra, hogy összedugják a fejüket, és írjanak nekem egy dalt. A végén még az aznap este játszó három édes, kedves kolléganőm is becsatlakozott, és együtt énekeltek, doboltak” – meséli meghatódva.
„Jaj istenem, hogy nézek ki?”
Gálvölgyi elárulja, hogy nincsenek már nagy tervei.
„Sándor Pál (filmrendező – a szerk.) azt mondta egyszer, nagyon szeretne 106 éves koráig élni. Szerintem nem szabad nagyot kívánni. 20 éves koromban megterveztem, hogy hány karácsonyfát fogok még venni, de 70 fölött az jut inkább az eszembe, lehet, hogy ez volt az utolsó fa, amit vettem. Azt hiszem, az, hogy pesszimistábban élem az életem, alkati dolog. Van, aki reggel fölkel, belenéz a tükörbe, mosolyog, és azt mondja magának, szeretlek. Én meg belenézek a tükörbe és azt mondom: jaj istenem, hogy nézek ki?” – teszi hozzá őszintén.
Ahogy az év elején a felesége, Judit is elárulta, maximum egy-két nappal, egy hónappal előre terveznek.
„Én is jobban aggódom érte a rosszulléte óta – utalt a színész 2023-as betegségére, amikor sokáig az intenzív osztályon ápolták. – Néha mondom neki, vállaljon kevesebbet. De János erre azt válaszolja: ’Amíg lehet, dolgozom. Milyen rossz lesz azt megérni − ha megérem −, hogy itt vagyok még a földön, de sehova se hívnak’” – mesélte a színész felesége a Storynak januárban.
A beszélgetés a Story nyári különszámában olvasható – sok más érdekességgel együtt. Keresse az újságárusoknál!