Nem tagadják: több mint harminc éve tartó barátságukban nem egyszer volt hosszabb szünet. Egy ilyen időszak után döntött úgy Ábel Anita, hogy új podcastműsorának Liptai Claudia lesz a vendége. És ezúttal tényleg nem volt semmi kamu!

Pályájukat évtizedek óta figyeli az ország. A két színésznő nagyjából ugyanabban a korszakban lett ismert műsorvezető hasonló temperamentummal, intelligenciával és humorral, ezért a szakma és a közönség is gyakran egymáshoz mérte őket. Ábel Anita és Liptai Claudia rég ültek le hosszan beszélgetni, de a most induló Csak szabadon YouTube-csatornán nemcsak a barátságukról, hanem önmagukról is őszintén mesélnek. És arról is, hogy a legnagyobb csatákat végül nem egymással, hanem magukkal kellett megvívniuk.

Tiszta vizet öntöttek a pohárba

Ha valaki csak pár percet lát Anita és Claudia beszélgetéséből, aligha hinné el: volt olyan idő, amikor hónapokig, sőt évekig nem beszéltek. A Nincs kamu című új podcast első epizódjában Anita házigazdaként fogadja régi barátnőjét, és már az első percekben felszabadultan poénkodnak egymással.

Pedig, ahogy Anita fogalmaz, ebben a barátságban előfordultak csöndek is. Volt idő, amikor szinte elválaszthatatlanok voltak, és olyan időszak is, amikor eltávolodtak egymástól. Mégis úgy érzi, ma már külön-külön és együtt is megérkeztek valahová.

Megértek erre a barátságra

A beszélgetésben szóba kerül több régi sztori is, de a legszebb pillanat talán egy másfél évvel ezelőtti találkozás felidézése. Hosszú ideje nem látták egymást, amikor egy rendezvényen újra összefutottak, Claudia műsorvezetőként, Anita szereplőként érkezett. Anita izgult...

„Vajon hogyan fogadjuk egymást, lesz-e feszültség? Aztán megláttam, és odaléptem mögé, és átöleltem. Nem volt más lehetőség. Vagy így, vagy sehogy. Ahogy megláttam a sziluettjét, egyszerűen örültem neki.”

Mindketten úgy érzik, hogy az ölelés helyettük is beszélt. Nem kellett elemezni a múltat, egyikük sem kereste, mikor ki hibázott, és ami fontos, sose próbálják újraírni azokat az éveket, amikor kevesebbet tudtak egymás életéről. Talán azért, mert egyikük sem hitte sosem, hogy ez a kapcsolat egyszer végleg véget érhet.

Amikor Anita arról kérdezi Claudiát, hová helyezi őt a saját életében, mi jut eszébe először róla, a válasz gondolkodás nélkül érkezik.

Megkerülhetetlen

A szó elsőre talán szokatlanul hangzik, de Claudia megmagyarázza. Azt mondja, még azokban az időszakokban is, amikor nem beszéltek, elég volt meglátnia vagy meghallania bárhol Anita nevét, hogy valami megmozduljon benne. Lehetett benne sértettség vagy düh, de az első érzés mindig ugyanaz volt. Öröm.

„Mindig jókedvű leszek, amikor meglátom a nevedet. Valahogy azt érzem, a mi kapcsolatunk a jókedvre épül, arra, hogy jól érezzük magunkat” – magyarázza.

Mindketten kimondják: a szakma is rányomta a bélyegét a kapcsolatukra. Évtizedeken át ugyanabban a közegben dolgoztak, és bár alapjaiban más személyiségek, ugyanazokra a feladatokra tartották őket alkalmasnak, és újra meg újra összehasonlították őket. Időnként pedig már ők maguk is elhitték azt a versenyhelyzetet, amelyet sokszor inkább a környezetük teremtett meg.

Kritika helyett önkritika

Mai fejjel már egyikük sem a másikat hibáztatja ezért. Anita ritka őszinteséggel beszél arról, hogy ma már pontosan látja: az eltávolodások sokkal inkább róla szóltak, mint Claudiáról.

„Nem mindig tudtam jó barát lenni. Nem azért, mert féltékeny voltam rád. Inkább azért, mert nem hittem eléggé saját magamban. Azt gondolom, amikor valaki nem tud őszintén örülni a másik sikerének, annak legtöbbször nem a másik az oka, hanem saját maga ”– vallotta be Anita.

Claudia sem a régi sérelmeket veszi elő. Sokkal inkább arról beszél, hogy ötven felett más szemmel kezdte nézni az emberi kapcsolatait.

„Rájöttem, hogy rendbe akarom tenni azokat a kapcsolataimat, amelyek igazán fontosak voltak az életemben. Már nem akarok haragban lenni azokkal, akik számítanak.”

Mindketten nagy utat jártak be, sok minden változott körülöttük. Karrier, család, veszteségek, újrakezdések mellett mindketten folyamatosan keresték önmagukat, és ma már ki merik jelenteni: nagyobb harmóniában élnek, mint valaha. Folyamatosan figyelemmel kísérik egymás életét is, és kíváncsisággal csodálkoznak rá a másik eredményeire, legyen szó jógáról, cukrászatról vagy önálló estekről.

Anita elárulja: még azokban az években is el akart menni Claudia előadására, amikor épp nem beszéltek. Mert a másik sikere akkor is fontos volt számára, ha ezt nem mondták ki egymásnak. Ma viszont már nem is akarják megfejteni, pontosan miért történtek meg azok a csendesebb időszakok – egyszerűen örülnek annak, hogy újra ott vannak egymás életében. Ezért hangzik olyan egyszerűen Anita mondata is, amely nemcsak ezt a beszélgetést, hanem az egész kapcsolatukat összefoglalja:

„Mi mindig ott tudjuk folytatni, ahol egyszer abbahagytuk.”