A két népszerű színész negyvenhárom éve ismeri egymást, amiből majd’ negyvenkettőt leginkább házasságban töltöttek el. Igaz, csak a színpadon…

Véd- és dacszövetségük kiállta az idő próbáját. Most pedig a Storynak együtt mesélnek a köztük lévő különleges kötelékről.

Szó sem lehet féltékenységről

A munkában szinte összenőttek. Ismerik egymás erősségeit és gyengeségeit. Már egy pillantásból tudják, mire gondol éppen a másik. De miért nem gondoltak soha arra, hogy akár köztük is lehetne valami? „Mindketten szerelmesek vagyunk a szakmánkba, és ezt nem akartuk feláldozni az emberi gyarlóságért...

Soha nem léptük át a barátság határait, ez számunkra szent dolog.

Az én Zsuzskám, mert ugye a páromat is így hívják, egyébként nagyon jóban van a Nyertes Zsuzsikámmal, azaz Nyerővel, nincs féltékenység köztük” – magyarázza Straub Dezső.

Ezt Nyertes Zsuzsa is megerősíti. „Összetart a családunk, sőt az oldalbordáink is mindig kedvelték egymást. Féltékenységnek soha nem volt nyoma. Nem működhetnénk jól, ha ez nem így lenne – magyarázza, majd elkomorul az arca. – A kapcsolatunkba azonban nemcsak a boldog pillanatok, hanem a tragédiáink is mélyen beleivódtak. Nagyon szerettem Deske (Dezső – a szerk.) feleségét, és miután meghalt, együtt sírtunk. Amikor pedig én veszítettem el az apukámat, ő támogatott. Számunkra ez a természetes.”

A páros az élet minden területén támogatja egymást. Erről maga Zsuzsa sztorizik. „Dezsőt rettentően zavarja, hogy sokat romlott a hallásom.

A súgót sem hallom vagy már tíz éve. Engem ez nem nyugtalanít, tudom a szerepeimet.

Kivizsgáltattam magam, egyelőre nem tartok ott, hogy hallókészülékem legyen, viszont tény, sok mindent félrehallok. Őt ez idegesíti, és ha lát egy hallókészülék-reklámot, azonnal továbbküldi. Ez az állapot sok bosszantó és sok humoros pillanatot is szerez nekünk...”

A legcsúnyább baleset

Vajon hogyan kezdődött kettejük legendás barátsága? „Zsuzskát akkor ismertem meg, hogy a főiskola elvégzése után a Vidám Színpadhoz szerződött. Mindketten szerepet kaptunk a Szeretem a feleségem című darabban, ahol a feleségemet játszotta. Azóta szeretem… Barátilag – hangsúlyozza Straub. – Az elmúlt évtizedekben éjt nappallá téve dolgoztunk, izgalmas kalandok sorát éltük át. Az egyik legemlékezetesebb és legfájdalmasabb eset éppen miattam történt – vallja be a színész, akinek emlékezetében a mai napig elevenen él a drámai pillanat. – Nagyon meleg volt, és az egyik próbára bevittem egy poharat a színpadra, ő pedig véletlenül beleült. A pohár eltört, és csúnyán megvágta a combját, és rohannunk kellett az orvoshoz.”

A színésznő egy árnyalatnyit másképp emlékszik a történtekre.

Nem a combom sérült meg, hanem a fenekem. A többi stimmel. Hatalmas lendülettel huppantam le a székre, egyenesen a pohárra, aminek több varrat lett a vége...

Szerencsére szépen begyógyult a seb” – helyesbít nevetve Zsuzsa, hozzátéve, ez az incidens nem árnyékolta be a barátságukat. „Nyerő egy édes bolond. Az élete tele van hihetetlen sztorikkal. Mivel rengeteget játszunk együtt, sok időt töltünk egymás társaságában. A közös fellépéseinkre viszont csak én vezethetek. Az ő kocsija az átlagnál gyakrabban szorul felújításra, a védőangyala állandóan túlórázik.”

Együtt a bajban

A humor a lételemük, ez adott erőt nekik akkor is, amikor életük egyik legnehezebb időszaka következett. „Voltak válságos éveink. Például, amikor Böröndi Tamás barátom halála után magunkra maradtunk, és elvesztettük a Vidám Színpadot. Akkor már másodszor, mert korábban egyszer már megszűnt, és mi indítottuk újra. A vezetőség száműzetésbe küldött, és Nyerő volt az egyetlen, aki úgy döntött, engem választ, mintsem a pénzt, amit nélkülem kereshetett volna abban a színházban.

Örökké hálás leszek neki, amiért mellém állt

– hálálkodik Straub.­

A színésznő szerint semmi különös nincs ebben.

Egy több évtizedes barátságot nem dob csak úgy el az ember.

A pályafutásom alatt vele játszottam a legtöbbet, számtalan színpadi trükkre megtanított, és emberileg is közel áll hozzám – indokolja döntését. – Szerintem elképesztően tehetséges művész, és tudom, hogy én is bármikor számíthatok rá. Egy barátság nemcsak arról szól, hogy ha fut a szekér, akkor arra ketten kapaszkodunk rá, aztán ha az egyik leesik, otthagyjuk az úton...”