Hazai sztár

„Nem tudom befogni a nagy, lepcses számat” – Für Anikónak rengeteg baja volt már ebből

Für Anikó minden helyzetben vállalja önmagát Fotocentral / Olajos Piroska
Für Anikó minden helyzetben vállalja önmagát

Für Anikó és Liptai Claudia különbözőbbek aligha lehetnének, de az mindkettőjükre igaz, hogy kertelés nélkül vállalják a véleményüket.

Így tettek a Forbes rendezvényén is, ahol együtt álltak színpadra, és beszéltek őszintén az anyaságról, a női szerepekről, a különböző elvárásokról, vagy arról, ki mennyire képes elfogadni önmagát. Az előadást egy bemelegítő játékkal kezdték. El kellett mondaniuk, hogy egy tízes skálán mennyire tartják őszintének magukat a párjaikkal és a gyerekeikkel szemben. „Kezdem, én a huszonnyolcat mondanám… Azaz már-már túlságosan őszinte” – reagált nevetve Liptai Claudia.

„Nagyon szeretlek, Claudia!”

Für Anikó is hasonló frappáns választott adott, mondván, csak nézzünk rá, a Forbes­ Power Wo/men’s Summit több ezer fős eseményre is smink nélkül jött el, vállalva saját magát. Szerinte ez tökéletesen megmutatja, hogy ő soha, semmilyen esetben és senkivel szemben nem játssza meg magát.

Elég őszinte vagyok, tehát utáltam volna magam reggel kisminkelni…

– válaszolta. Egyébként az, hogy teljesen natúran érkezett, a beszélgetés során többször szóba került. Erre rácsatlakozva Claudia meg is jegyezte neki – pláne, ha már az őszinteség volt a témájuk –, hogy azt a sminket, amit Anikó nem kent magára, feltette helyette ő. Illetve külön kihangsúlyozta, minek is kellene a kolléganőjének smink, amikor ilyen jól néz ki, és hogy különben is olyan a teste, mint egy húszévesnek. „Már ne haragudjál, genetikailag nézel így ki? – fordult Anikóhoz Claudia. – Biztos teszel azért, hogy ilyen jó formában vagy! Tudom, hogy sportolsz!”

A Forbes rendezvényén beszélgettek tabuk nélkül Story / Archív
A Forbes rendezvényén beszélgettek tabuk nélkül

„Nagyon szeretlek, Claudia, köszönöm szépen. Jól gondolod, semmi sincs ingyen…” – mosolyodott el a hatvankét éves színésznő.

Folyamatos leltár és önreflexió

Azt mindketten elmondták, volt már bajuk abból, hogy túlontúl őszinték voltak. Claudia például – még ha akaratlanul is – épp a lányát, Pankát szokta megbántani azzal, hogy szűrő nélkül mondja el neki a véleményét. Erre az utóbbi időben viszont már megpróbál odafigyelni.

Főleg a nagylányomon tanultam meg, hogy nem szabad mindig kimondani azt, amit gondolok.

Mert néha az fáj neki, beakad, bennmarad, és ezeket a blokkokat később már nehezebb lesz feloldani.”

„Nekem is nagy a pofám, illik is a címke rám, hogy nagy pofájú – folytatta Anikó, mire a közönség elnevette magát. – Én sem tudom befogni a nagy lepcses számat… Nekem is rengeteg bajom volt már ebből.

Bizonyos helyzetekben annyit már meg tudok állni, hogy csak akkor mondom, ha kérdeznek.

De eddig el kellett jutni. És hát hatvankét évesen azért ez már szép eredmény szerintem.”

Claudia már nagyon figyel arra, hogy őszinteségével nehogy megbántsa Pankát Fotocentral / TV2
Claudia már nagyon figyel arra, hogy őszinteségével nehogy megbántsa Pankát

A két színésznő nemcsak a szeretteikkel, hanem saját magukkal is őszinték, ami az ő esetükben azt jelenti, hogy roppant kritikusak is. „Szeretnék kevésbé önkritikus lenni, de nem tudok… – felelte erre Anikó. – Képtelen vagyok magam dicsérgetni. Másrészt viszont ebből élek. Tehát hogy van ez a folyamatos leltár meg önreflexió.”

Nincs olyan, hogy tökéltes!

Ők ketten abban is egyetértettek, hogy az egyáltalán nem normális, hogy manapság hány különféle elvárásnak kell megfelelnie egy nőnek. „Most lehet, nem leszek népszerű – az előbb beszéltetek arról, hogy legyél jó anya és társ, járjál pilatesre, legyél minden –, de a nőknek evolúciósan rohadtul nem kellene ezen gondolkodniuk… Nem arról van szó, hogy egy nő azért választ gazdag férfit, mert egy nyomorult ’gold digger’ (aranyásó – a szerk.), hanem mert biztonságot akar.

De komolyan, ma egy nőtől mindent elvárnak, mint ahogy már saját magától is mindent elvár! És akkor szegény férfiak ugye, akiknek meg kivették a kezükből a mamutölő szerszámokat…

Csomó mindent nem csinálhatnak meg, mert mi, nők azt jobban tudjuk, és megy az állandó okoskodás. Ugyanez van a szülőségben! – magyarázta tovább. – ’Ezt én majd jobban tudom!’ – gondoljuk. Rengeteg dolgot jobban is tudok, mint a lányom, de neki meg kell tapasztalnia mindent. Ez az élet. Szóval szerintem szülőként épp ezt a nagyképűséget kellene elengedni. Az nem kérdés, hogy a gyerekeim által én a mellékszereplője lettem az életemnek, de ez egy jó szerep! Én szeretem. És soha többé nem kapom vissza a főszerepet, de speciel nem is akarom.”

Anikó az elvárásokkal kapcsolatban csak annyit mondott, hogy nem tud és nem is akar lépést tartani a világgal. „Már réges-régen feladtam ezt az ’elvárásdit’. Még a reklámok is azt sugallják, hogy létezik egy tökéletes élet, ami folt- és ráncmentes, problémamentes.

Az emberek görcsösen próbálnak ennek a nemlétező ideának megfelelni. De ilyen nincs! Az élet csetlik és botlik, vannak problémák, amiket meg kell oldani.

És hibázunk. A gyerekeinktől sem várhatjuk el, hogy tökéletesek legyenek” – mondta a a Született feleségek egyik magyar hangja.