Három gyermek édesapja, de közülük csak a legidősebb Máté vállalja a nyilvánosságot. Máté csak négyéves volt, amikor a szülei elváltak. Ő és édesapja most őszintén mesélnek családról, hitről, konfliktusokról, megbocsátásról és arról a szeretetről, amely minden nézetkülönbségnél erősebb kötelék közöttük.

Kun Zsuzsa interjúja

Az édesapja a Karthágó oszlopos énekese, a zenekar egyik leg­ismertebb dala az Apáink útján. A dal arról szól, hogy a gyerekek az apáik útját járják. Mit gondol erről?

Takáts Máté: Ez egy nagyon szép dal, gyönyörű szöveggel, de más a dal és más a valóság. Az apáink útján járni szerintem akár a saját személyiségünk megtagadásával is járhat. Én úgy gondolom, hogy azon az úton nem járni kell, hanem ­figyelni rá és tanulni belőle.

„Béküljünk ki!"

T. M.: Négyéves voltam amikor elváltak a szüleim. A testvéremmel anyukámnál maradtunk, de apa mindennap jött értünk az óvodába, később az iskolába. Elvitt minket a játszótérre, sokat beszélgettünk. Nekem ő volt a példaképem, de ettől még voltak dolgok, amelyekben nem akartam követni. Abban igen, hogy zenész lettem, de sok mindenben kívülről figyeltem őt, így a hibáit is pontosan láttam. Azokat semmiképpen sem szerettem volna átvenni.

Takáts Tamás: Máténak még soha nem meséltem el azt, amit most elmondok. Amikor az édesanyjával különváltak az útjaink, nagyon megharagudtunk egymásra. Én őrá, ő énrám. Egy kocsmában vigasztalódtam éppen. Jól berúgtam, és hangosan szidtam az összes nőt. Azt mondtam, hogy az anyámon kívül minden nő borzalmas.

Egyszer csak a velem szemben ülő, meghatározhatatlan korú alkoholista asszony felemelte a fejét a bárpultról, és rám szólt: „Tamáska, ne ordítozzon nekem! Gondoljon arra, hogy ez a nő szült magának két gyereket!” Aztán visszahajtotta a fejét, és tovább aludt. Én viszont ettől a mondattól kijózanodtam.

Úgy éreztem, egy angyal üzent nekem ezen a részeg asszonyon keresztül. Ott ültem a söröskorsóval a kezemben, és rájöttem, hogy igaza van. Másnap átmentem a fiaim anyjához, és azt mondtam: „Van két gyönyörű gyerekünk, akiknek semmi közük a mi konfliktusunkhoz. Béküljünk ki, és ne bántsuk többé egymást.” Attól kezdve béke, kölcsönös megbecsülés és tisztelet volt közöttünk. És ez a mai napig így van.

T. M.: Marcival sokáig nem is értettük, hogy ha ilyen jóban vagytok, miért nem jöttök össze újra. Mi semmit nem érzékeltünk abból, hogy valaha ellenségeskedés lett volna köztetek.

Élvezik a vitáikat

Apa és fia között volt vagy van ellenségeskedés, vita?

T. M.: A leghevesebb vitáinkat a politika okozza, de mi ezeket a kérdéseket nagyon élvezzük, és filozófiai irányból közelítjük meg. Nem ugyanabban hiszünk, és ezt egyikünk sem rejti véka alá. Egyikünk az egyik, másikunk a másik párt mellett tette le a voksát. Emiatt vannak a komolyabb vitáink, többnyire írásban. Amikor személyesen találkozunk, nem arról beszélgetünk, ami elválaszt bennünket, hanem arról, ami összeköt. Mi apával nagyon szeretjük egymást, ezért minden világnézeti különbséget a szeretet nyelvén oldunk meg.

Sokan mondják, hogy a politikai hovatartozást nem lehet ésszel megmagyarázni. Az ember hisz benne, és nehéz eltéríteni tőle. Ön egyébként valóban hívő ember, holott nem vallásos családban nőtt fel.

T. T.: Általános iskolás koromban teljesen elvarázsoltak a római és görög regék, valamint az ókori héber történetek. A magyartanárnőm egyszer azt mondta: 'Tomikám, te szereted az irodalmat és a képzőművészetet. Ha érteni is akarod őket, olvass el legalább egy evangéliumot és Mózes első két könyvét.' Nyolcadikosként nekiálltam, és ahogy akkoriban mondtam: nekem ez a Jézus nevű csávó nagyon tetszik. Tetszik, amiket mondott. De ettől még nem lettem hívő ember.

Később, amikor kocsmákban ülve sokat beszélgettünk vallásról és hitről, akkor is mindig azt mondogattam: nekem ez a Jézus nevű csávó tetszik a legjobban, mert olyan békés figura.

Ez még nem hit volt, csupán szimpátia. Aztán jött a bibliai mondat, amelyet közel éreztem magamhoz: „Szeresd felebarátodat.” Ahogy ezt egyre mélyebben megértettem, a hitem is egyre erősebb lett.

T. M.: A magam módján én is hívő ember vagyok, egyik kedvenc bibliai idézetem: „Ne keresd a másik szemében a szálkát, miközben a tiedből kiáll a gerenda…”

A neveltetésemnek köszönhetően van egy erkölcsi kódexem és egy morális iránytűm, és ezek szerint élem az életemet.

Amit azonban sokan a kereszténység nevében tesznek, az számomra gyakran felháborító. Ahogyan az is, amikor visszaélnek vele. Például Amerikában Donald Trump. A legfelháborítóbb és legkirekesztőbb módon beszél az embertársairól, semmi keresztényi nincs a viselkedésében, ahogy kimondja a száján, „kedvenc könyvem” a Biblia, és a szavazói állva tapsolnak neki.

Szörnyű házasság

Visszatérve a családhoz. A szülei válása után édesapjának volt egy viharos házassága, ebből született a húga. Ezt hogyan élte meg?

T. M.: Mivel a testvéremmel rendszeresen mentünk apához, mindezt testközelből tapasztaltuk meg. Szörnyű volt. Borzasztó időszak.

Volt olyan időszak, amikor attól féltünk, hogy ha apa meghal, mi csak a tartozá­sait örököljük majd. A gitárját például átvitte egy barátjához, hogy ha jönnek a végrehajtók, ne találjanak semmit a lakásban.

Apu akkori feleségének, úgy tudom, rengeteg gyerekkori traumája volt, de nem tisztem róla rosszat mondani. Már csak azért sem, mert nemrég üzenetet írt nekem. Tulajdonképpen bocsánatot kért azért, amilyen akkor volt, gratulált a sikereimhez, és azt írta, egyszer üljünk le beszélgetni. Innen is üzenem neki: bármikor készen állok rá. Mégiscsak a húgom édesanyja.

Szerencsére rendeződött az élete, és a válása után végre boldog házasságban él Yvette-vel.

T. T.: Hálás vagyok az Úristennek, hogy végre küldött nekem egy rendes asszonyt. Köszönöm Takáts-­Kovács Yvette-nek, hogy újra ember lett belőlem. Egyébként Yvette nagyon jó kapcsolatban volt az anyukámmal is. A halála előtt együtt imádkoztunk. Amikor utoljára beszélgettünk, anyukám – ahogy mindig – humorral kezelte a helyzetet. Azt mondta: „Fiam, én meg fogok halni. Szerintem karácsonykor már nem leszek itt. Két dolgot jegyezz meg. Holokauszt volt – mert ma sokan tagadják. És a közüzemi számlákat mindig be kell fizetni. Ha nincs mit enned, akkor is, mert ha azt nem fizeted be, véged van.” Ez a két mondat volt a testamentuma.