Hazai sztár

Till Attila: „Nagyon izgalmas, hogy lett még egy kutyagyerekünk”

Tillának jelenleg nincs tévés elfoglaltsága, ráér gondozni a két kedvencét Fotocentral / TV2
Tillának jelenleg nincs tévés elfoglaltsága, ráér gondozni a két kedvencét

Új taggal bővült Tilláék családja: a Zafi névre hallgató tízhetes goldendoodle egészen felpezsdítette az életüket. Mint azt a műsorvezető meséli, tényleg nagy változást jelent, hogy lett még egy kutyájuk, pláne a számára, hiszen ő vállalta, hogy etetni, gondozni, sétáltatni fogja.

A legjobbkor érkezett hozzájuk Zafi, a kutya­kölyök. Till Attila épp nyári szüneten van, nincsenek élő adások, sem forgatások, tehát bőven van ideje arra, hogy a kis jövevényt beszoktassa a családjukba.

Az első számú gazdi

Mivel az ő ötlete volt, hogy legyen még egy állatuk, így a felelősség is az övé. „Igazából már évek óta gondolkodunk azon, hogy Dubinak – aki egy labradoodle – kellene egy kis játszópajtás. Itt van persze Pityu, a macskánk, de hát az nem ugyanaz – kezdi nevetve Tilla. – Tavaly egyébként a feleségem, Kriszta pörgött ezen a témán, egyfolytában kutyusokat keresgélt a neten. Vágyakozott még egy után, aztán letett róla. Most meg én hozakodtam vele elő.”

Tilla felesége, Kriszta és nagyobbik kutyájuk, Dubi Story / Archív
Tilla felesége, Kriszta és nagyobbik kutyájuk, Dubi

A család könnyen rábólintott? – kérdezzük tőle. „Igen, gyorsan belementek. Nem is dilemmáztunk rajta sokat, de egyértelművé tették, hogy nekem kell majd gondoskodnom róla. És ez így is lett, tehát most gyesen vagyok a két kutyával – neveti el magát. – Igazából Dubinak is én vagyok az első számú gazdája. Reggel kelek hozzájuk, megetetem őket, játszom velük, mindent én csinálok. Meg igyekszem tanítgatni a kicsit. Ez az időszak pont alkalmas erre, hiszen nincs tévé, nem forgatok, élvezem a szünetet.”

Felelős állattartás

Arra is kíváncsiak vagyunk, miért éppen erre a fajtára esett a választásuk? Illetve hogy a hat és fél éves Dubi hogyan fogadta, hogy lett még egy kutya a háznál?

„Egyébként ők ketten nem teljesen ugyanaz a fajta, de van köztük rokonság; Zafi Dubi unokahúga. Mindketten családi kutyák, barátságosak, okosak, és olyanok, mintha plüssök lennének, viszont nem hullik a szőrük. És ragaszkodóak, szociálisak. Ők ketten szuperül passzolnak a családunkba. Szerintem ez nagyon fontos!

Tehát hogy olyan állatot, azon belül is olyan fajtát válasszunk, ami a leginkább beleillik az életünkbe. Ez a felelős állattartás első szabálya. Ne engedjünk a gyereknek vagy a vágyainknak, ne fogadjunk örökbe, és ne vásároljunk impulzívan

– tanácsolja Tilla.

„Mi tudatosan döntöttünk, és még így bőven akadnak kihívások, mégiscsak egy kutyakölyökről beszélünk, aki éppen lebontja a házat – viccelődik. – Mindent megrág, szétszed. Persze még egy csomó mindent meg kell neki tanítani. Visszük majd kutyaiskolába is. A nagyobbal is túljutottunk ezeken az időszakokon, ha úgy tetszik, nehézségeken. És ha már Dubi, hát neki még szoknia kell a kistesót…”

Tilla nagyobbik kutyája, Dubi Story / Archív
Tilla nagyobbik kutyája, Dubi

Olyanok, mint a gyerekek

Napról napra könnyebb lesz, folytatja Tilla, de valószínű beletelik még pár hétbe, hogy teljesen összeszokjanak.

„A kutyák sok szempontból tényleg olyanok, mint a gyerekek. Náluk is van például féltékenység… Dubi, szegényem, már több fázison keresztülment. Először örült neki, aztán amikor rájött, hogy nem vendégkutya, hanem marad, akkor nagy szemekkel nézett rám: ’Miért van ez még mindig itt?’

A kicsi persze sosem hagyja békén, emiatt Dubi folyton morog, aztán amikor végérvényesen megunja, rendre utasítja.

De közben meg már van, hogy játszanak, szóval minden csak idő kérdése. Kell még pár hét. Meg az is sokat számít majd, ha már ­Zafi minden oltását megkapta, és lehet vinni ide-oda, találkozhat más kutyákkal. Napközibe is megy majd, szerintem olyan is lesz, hogyha mi elutazunk a családdal, akkor pár napra ott marad a tesójával együtt – magyarázza. – Mindenesetre nagyon izgalmas, hogy lett még egy kutyagyerekünk. Szerintem érződik is abból, ahogy mesélek róluk, mennyit jelentenek nekem, nekünk.

Nagyon jó ám kutyásnak lenni! Teljesen megváltoztatja az ember életét, hétköznapjait. Közben új szokások alakulnak ki, én magam is többet mozgok miattuk, nyugodtabb és boldogabb vagyok. Már el sem tudnám képzelni az életemet négylábúak nélkül!

Tilla az új kutyussal, Zafival Story / Archív
Tilla az új kutyussal, Zafival