Magyarország 2019-ben vett részt utoljára az Eurovíziós Dalfesztiválon, azóta minden évben több százezren szurkoltak a visszatérésért. Köztük minden idők legsikeresebb magyar résztvevője is, akinek a verseny megváltoztatta az életét.

Néhány hete az idei versenyt rendező ország közszolgálati csatornáján rákérdeztek a Bécsbe látogató miniszterelnöknél: Magyarország visszatér-e az Eurovíziós Dalfesztiválra. A válasznak sokan örülnek.

Sztár született

Bayer Friderika is bízik benne, ismét lesz majd kiért szurkolnia a magyar közönségnek. 1994-es debütálása minden idők legemlékezetesebbje volt az Eurovízió magyarországi történetében. Először vett részt abban az évben a versenyen az ország, és azonnal a negyedik helyen végzett a Kinek mondjam el vétkeimet? című dal. „Zöldfülűnek számítottam, a táncdalfesztivált is úgy nyertem meg, hogy előtte jó, ha kétszer álltam színpadon televízióban. Ha nincs Wolf Péter, aki azt mondta, hogy akkor is ezzel a dallal és ezzel a hanggal kell nevezni, talán nem is én megyek Dublinba. Máig hálás vagyok. De Jenei Szilveszternek is, hogy nekem adta a dalt. Vele a Sztárkereső Rádióműsorban végzős diákként találkoztam először, és emlékezett rám. Ők természetesen velünk jöttek.”

A maroknyi delegáció, ami tényleg a legkisebb volt, végül Vágó Istvánnal egészült ki, aki műsorvezetőként volt jelen. „Három profi a maga területén, hatalmas élmény volt, de meg se mertem szólalni. A nagyok végül csak a hazafelé úton árulták el, hogy valójában azzal engedték el őket otthonról, hogy meg ne nyerjük a versenyt. Hiszen azzal együtt járt volna a következő évi szervezés joga, amire nem volt felkészülve az ország. A dal azonban olyan szépen szerepelt, hogy ezek a profi férfiemberek végigizgulták az egy hetet. Még fogadásokat is kötöttek egymás között, sajnos arra már nem emlékszem, ki találta el a negyedik helyet” – nosztalgiázik ma is jó szívvel Friderika.

Ezért lett elege

Az akkor 23 éves lánynak azonban fenekestül felfordult az élete. Három lemezre írtak alá vele hároméves szerződést, és miközben a rádiók játszották a slágereit, zajlott az otthonukban a Friderika show, amely azt is megmutatta hogyan változott meg egyik pillanatról a másikra a hétköznapi élete. „A hetedik kerületben nőttem fel, belvárosi lány voltam, és abban az időben még a szüleim házában éltem, ami persze 1994-ben egyáltalán nem számított rendkívüli dolognak. Az azonban az én kispolgári élethez szokott szüleimnek igen, hogy hazaérve, Bródy János ül a lépcsőházban. Anyukám szinte összeroppan, nem volt arra felkészülve, hogy a család nagy idoljával valaha összetalálkozhat. Érdekes élethelyzet volt. De ahogy kezdett normalizálódni a körülöttem lévő felfordulás, nem csak ők, én is azt éreztem, nem lenne baj, ha megpróbálnék valami mást is. Tanulni szerettem volna, és annyi más tervem volt. A negyedik lemezem dalait valamiért nem játszották már a rádiók, akkor fordultam a hit felé. Így talált meg a gospel világa is, amivel a mai napig koncertezek. Persze ilyentájt már nem. Készülünk a nyári szünetre, ilyenkor csak a gyerekeimnek élek” – meséli.

Elköltöztek

Friderika a legszebb hivatást választotta, az anyaságot, de úgy, hogy közben éppen annyit megtartott a zene szeretetéből, amennyi őt a mindennapokban feltölti. Három örökbe fogadott gyermeke közül a legidősebb, Krisztofer már 20 éves, épp felvételizik. Vagy a turizmusban, vagy a médiában képzeli el az életét. „Most éppen tanulja az egyedüllétet, de az a tapasztalatunk, hogy gyönyörűen ellátja magát. A fővárosi lakásunkra ezért már ő vigyáz, innen jár be dolgozni, amíg mi a férjemmel a hét napból ötöt a két kisebbel, Robival és Szofival vidéken élünk.”

Friderika úgy érzi, nagyon jó döntést hoztak. „Nem bírtuk már az elfolyt időt, az állandó dugóban ücsörgést, ami a fővárosi léttel együtt jár. A heti négy edzést a Margitszigeten, ahová másfél óra odajutni, és este tíznél hamarabb nem értünk haza a gyerekekkel. A lányom még csak tízéves, épp most fedezi fel az Abigélt. Már megnéztük a filmet, most vettük meg a könyvet, amit szintén együtt olvasunk, de imád festeni is. Most ezekre is több idő jut. Tavaly szeptemberben döntöttünk a költözés mellett, Nógrád megyében találtuk meg a számunkra ideális helyet. Így itt bérelünk egy kertes házat. És én, a belvárosi lány most is sikítva csodálkozom rá a bocikra, a lovakra, miközben tanulom metszeni a kertünkben lévő rózsákat és gyümölcsfákat. Jó azt látni a gyerekeken is, hogy megnyugodtak, hogy szinte azonnal volt eredménye, mit jelent, ha nem cibáljuk, tépjük őket nap mint nap egyik helytől a másikig, hanem igazán van időnk egymásra. Élvezzük, hogy minél többet együtt lehetünk, hogy végre szabadok vagyunk. Ráérnek majd az érettségi után megtapasztalni, mi az a rohanás.”