Molnár Viktor fiaival világot lát, a hétköznapokban pedig önállóságra neveli őket. Éppúgy, ahogy egykor őt is a szülei.

Amióta Molnár Viktor két fia, Vince és Titusz számára véget ért az egyéves nyelvtanulás Spanyolországban, és hazaköltöztek, a Kincsvadász házában felpezsdült az élet.

Kaotikus hétköznapok

Most végre újra van lehetőség közös apa-fia programokat is szervezni.

„Úgy alakult, hogy csak Félix lakott állandóan velem 13 éves kora óta. De az ajtóm mindig minden gyerekem és a barátnője előtt is nyitva állt, és így van ez ma is. Akkor jönnek-mennek, amikor csak akarnak. A fiaim közül Félix a legidősebb, ő most 20 éves, és végzős egy hatéves középiskolában. Vince 19, érettségizik, Titusz tizedikes. Ők ketten egy évig voltak magántanulók azért, hogy Spanyolországban nyelvet tanuljanak, de örülök, hogy szeptember óta újra a közelemben vannak, és időnként még közös programokat is lehet szervezni négyesben. A hétköznapjaink persze kaotikusak, mindenki végzi a dolgát, szinte lehetetlen, hogy négy ennyire különböző embernek, mint mi vagyunk, összeszervezzük az idejét.

Arra törekszünk, hogy hétvégén mindig legyen egy olyan program, amit együtt csinálunk. Ez lehet főzés, egy koncert vagy bármi egyéb. Már csak a lányom, Luca hiányzik, és teljes lenne a csapat, de ő most is Angliában tanul

– meséli Viktor.

„Önállóságra nevelem őket”

Viktor elárulja, amíg a srácai kisebbek voltak, megállás nélkül főzött rájuk. Levest, többféle második fogást és desszerteket tett a családi asztalra.

„Apa főleg a sültekben jó, meg egyébként a tésztaételekben is, de mi is segítünk neki, ha épp itthon vagyunk” – árulja el Félix.

Sajnos idővel ezek a szokások elkoptak.

„Amióta így megnőttek, mások lettek az igényeik. Inkább koncertre járunk, vagy beülünk valahova, és megkóstolunk valami új ízt. Főzni is inkább csak akkor főzök nekik, amikor tényleg van hozzá lelkierőm. De akkor beleadok mindent: piacra megyek, és órákig a tűzhely mellett állok a kedvükért. A legjobb mégis azt látni, hogyha dolgom van, és nincs itthon semmi, akkor sem esnek kétségbe, elkészítik. Olyan is előfordult már, hogy ők főztek rám. Nagy büszkeség apaként azt látni, hogy önállóak. Ahogy ennyi idősen nekem se tudta már az apám, hogy pontosan mikor és mit csinálok, és nem is szólt bele különösen a dolgaimba, úgy én is igyekszem ezt lazán kezelni, mert ez is kell ahhoz, hogy talpraesettek legyenek. És jól működik. Persze vannak elvárásaim, például a tanulásban. De szerencsére ott kiválóan teljesítenek. Arról nem beszélve, hogy mind a hárman saját keresettel rendelkeznek” – magyarázza Viktor, Vince pedig átveszi a szót.

Diákmunkát vállaltunk, én például most a vendéglátásban dolgozom, pincérkedem délutánonként a zsebpénzért.

Egyiptomi kaland

Viktor egyik hobbiját, az utazást a fiaival is megszerettette. Sajnos kevés idejük jut mostanában négyesben világot látni. Utoljára két éve Cipruson jártak, most pedig együtt fedezték fel Egyiptomot.

„Karácsonyi ajándékötlet volt ez az út, mert nagyon hiányzott már, hogy együtt hosszabb időre elmenjünk. Egy hétig tartott. Persze nagy kihívásokkal is járt, hiszen négyen négy különböző egyéniség vagyunk. De azt hiszem, nem jártunk rosszul: Kairóban megnéztük a piramisokat, búvárkodtunk és sznorkeleztünk, megkóstoltuk a helyi különlegességeket, és még egy sivatagi quadtúrán is jártunk. Én voltam a programszervező, igyekeztem minden igényt kielégíteni. Azt hiszem, kulturálisan nagyon is mozgalmas lett, bár a magam részéről a kalandvágyat duplán teljesítettem, ugyanis quadozás közben megsérülhettem. Ahogy hazaértünk, napokig nem tudtam mozgatni a karomat, meg kellett hogy nézzen egy orvos, nem szakadt-e el benne a szalag. De ezt leszámítva, mindannyian elégedettek lehetünk.”