Az ő esetében igaz a mondás, hogy a türelem rózsát terem. Hiszen ha valaki élsportoló, táncművész, majd tévésztár lesz, az nem egyik napról a másikra történik. A Nagy Duett háttérműsorának vezetését Iszak Esztertől vette át, és kiválóan helytáll, sőt még a televíziós nagyágyúval, Liptai Claudiával is tartja a lépést, amikor feltűnik az élő showban, hogy az online adásokat népszerűsítse. Kitartó munkával jutott el idáig. „Az élethez nagyon sok szerencse kell, de sok türelem és sok munka is. A nagypapám szokta mondani, ’kis unokám, a befektetett munkádat már senki sem veheti el tőled.’ Nagyon igaza van, legyen szó szakmáról vagy a magánéletről” – mondja Lissák Laura, aki mindössze ötéves volt, amikor elkezdte ezt a bizonyos munkát, és először táncra perdült.

„Hiszek a sorsszerűségben”
Jól jött a nagypapa tanácsa, de szülők, a teljes család támogatása is elengedhetetlen volt. Laura édesanyja így mesélt arról az időszakról: „Több helyre elvittem óvódáskorában, hogy meglássuk, mi az, ami neki is tetszik, amihez kedve van, és amikor elkezdett tornázni, az edző már az első pár alkalom után azt mondta, hogy nagyon tehetséges, szerinte érdemes lenne elkezdenie versenyezni.”
„Életem végig nagyon hálás leszek a szüleimnek a sok segítségért, olyanokra is gondolok most, mint a rengeteg éjszakázás, az edzésről edzésre menetel, a közös tanulás”
– teszi hozzá nevetve Laura. Az évek alatt sikert sikerre halmozott táncművészként, de eljött az a pont az ő életében is, amikor érezte, lassan váltani kell.
– Ezt 17 éves korom körül éreztem először. Nem volt ijesztő, mert hiszek a sorsszerűségben, abban, hogy az élet mint egy hatalmas rendező, meglátja, amikor új szakaszba lépek, és ad lehetőséget. És tényleg adott is. Én sem hittem 17 évesen, hogy egyszer majd a hazai Dancing with the Starsban táncolok, hogy a Spíler TV-ben lesznek műsoraim, és a TV2-nél nagy show-k háttérműsorait vezethetem.

A szépet kell látni
Laura korábban is elmondta, az álma az, hogy egyszer műsorvezetőként tartsák számon, és ez legyen a munkája.
„A tánc ugyanis, ahogy idősödik az ember, egyre inkább háttérbe szorul. Én most ezért építek egy másik karriert, nem sajnálva rá az időt és az energiát” – fogalmazott egykor. Most azt meséli, sokat dolgozott magán türelemmel és nagy erőbedobással. Érzi, hogy fejlődik, hogy magabiztos a kamera előtt, ezt látják a nézők is, sok pozitív visszajelzést kap. Ehhez kellett, hogy példaképei közül kezdetben Stohl András is adjon pár tanácsot.
„De Lékai-Kiss Ramóna az, akihez tényleg bármikor fordulhatok, és fordulok is, szakmai segítségért. A Nagy Duett kapcsán is megtettem” – neveti el magát Laura, és kis szünet után így folytatja: – Rendezett az életem, boldog vagyok, elégedett a munkámmal, talán ez látszik rajtam. Amúgy is mindig az az ember voltam, aki az élet szép oldalát nézi, s hogy a pohár félig tele van…”

„Az érzéseink tiszták és őszinték”
Azért a sikerért, az elégedettségért, a jókedvért meg is kell dolgozni, illetve kell hozzá egy működő családi háttér. Édesanyját például minden reggel felhívja, történjék bármi. Szüksége van énidőre is, Laurának ez a sportolás, ami nem fárasztja, inkább feltölti, kikapcsolja. A legfontosabb azonban számára: szeretni és szeretve lenni egy párkapcsolatban, vagyis egy társ, akihez jó hazamenni, akiről öröm gondoskodni.
„A párommal több mint négy éve vagyunk együtt, és közös terveink vannak a jövőt illetően. Az érzéseink tiszták és őszinték, természetesen amikor minden csillag úgy áll, szeretnénk majd családot is.”

„Van egy álmom”
Ahogyan egy színésznek vannak szerepálmai, úgy egy műsorvezető is vágyik bizonyos produkciókra.
„Egy zenés-táncos show-műsornak szívesen lennék a műsorvezetője. De csak akkor, ha a hozzáértő szakemberek felkészültnek, alkalmasnak tartanak rá. Hiszem, hogy ez megtörténhet, és eljön majd az ideje.”
Kiemelt kép: TV2




