Alig tért haza Mexikóból januárban, az Ingatlanvadászok befejezése után már repült is tovább Kolumbiába. Fördős Zé azonban nem turistáskodni ment Dél-Amerikába, hanem hogy szenvedélyének, a siklóernyős versenyzésnek hódoljon.
„Az idei évem különleges, mert most ünneplem, hogy 30 éve versenyzek siklóernyőzésben. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a felnőtt életem egészét, és a teljes életemnek pedig a nagyobb részét is átszövi ez a sport, ami már teljesen beépült a tudatomba és a személyiségembe” – magyarázza Zé, aki nemrég nagyon kiborította a rajongóit.
„Nyolcévesen kaptam a szüleimtől a Búvár-zsebkönyveket. A repülők és A felhők volt a két kedvencem, ezeket szerettem a legjobban. Teljesen elvarázsoltak, és tudtam: a felhők közé akarok repülni. Ehhez a gondolathoz ragaszkodtam is. Szóval ahogy leérettségiztem, az volt az első dolgom, hogy beiratkozzak a siklóernyős tanfolyamra. Alapvetően versenyző alkat vagyok, ha valamit megszeretek, akkor abban rögtön szeretném meg is mérettetni magam. Így aztán hamar elkezdtem versenyekre is járni.”
Védelmi pénzt a kartellnek
Mexikóba immáron hatodik éve jár vissza minden januárban. „Ott van egy nagyon jó verseny. Utána csak egy-két napot maradok, alapvetően nem nyaralgatni megyek oda – magyarázza A Konyhafőnök egykori sztárja. – Egy fantasztikus, ugyanakkor kétarcú ország az. Talán a Story-olvasók is hallhatták, hogy nemrég likvidálták a drogkartell vezetőjét. Ott a kábítószer-kereskedelem, a drogkartellek ténykedése átszövik a mindennapokat. Még a siklóernyős verseny szervezőinek is védelmi pénzt kell fizetniük a kartellnek, hogy a pilótáik biztonságban legyenek. Ugyanakkor nekem az a személyes megélésem, hogy Mexikóban mindenki nagyon kedves, segítőkész. Ez ebben a sportban például nagyon fontos, mert sosem tudhatod, hol fogsz földet érni, és nem mindegy, hogy milyen fogadtatásban részesülsz.
Tavaly Mexikóban egy farm mellé érkeztem, egy szántóföldre, és már a levegőből láttam, hogy három agresszív kutya szaladgál. Amint landoltam, megtámadtak. Két komolyabb harapást kaptam, az egyiket a bokámon. Az életemért küzdöttem ellenük.
Találtam a földön egy husángot, amivel végül sikerült őket elüldöznöm. Még hazaérve Magyarországra is négyszer kellett mennem oltásra veszettség ellen.”
A Konyhafőnök sztárjának szenvedélye a siklórepülés
View this post on Instagram
Fördős Zé hatalmas kockázatot vállal
Épp csak egy kicsit ugrott haza forgatni Mexikóból, felvette az Ingatlanvadászok utolsó epizódjait, és már repült is vissza Dél-Amerikába. „Kolumbia is izgalmas hely, de az a kettősség, mint Mexikóban, itt is jelen van. Relatíve fejletlenebb országról beszélünk. A versenyeken ott például nincs helikopteres mentés. De az emberek nagyon kedvesek. Viszont itt is rizikós versenyezni. Tavaly például az egyik pilóta jelezte telefonon, hogy földet ért, és most sétál ki az erdőből, de aztán eltűnt. Azóta sem lett meg” – meséli a műsorvezető.
„Minden évben azt mondom, már öreg vagyok ahhoz, hogy ennyit kockáztassak egy jó élményért. Mert bármennyire is óvatos vagy tapasztalt az ember, mindig van rizikó ezekben a versenyekben. Ugyanakkor ezekben a helyzetekben érzem azt, hogy igazán élek.
Hiába fogadom meg minden évben, hogy ez volt az utolsó, és hogy jövőre majd csak az Alpokban siklóernyőzöm, ahol békés tehenek várnak, és nem kell a drogkartell támadásaitól tartani. De aztán végül mégis ott kötök ki, Mexikóban.
Nemsokára kiírják a versenyeket a jövő szezonra, és már most tudom, hogy megint jelentkezni fogok…”

Anyukája elfogadta
Mára Zé szerettei is elfogadták veszélyes hobbiját. „Ennyi idő után már nincs olyan ismerős, rokon, aki ne ezzel azonosítana engem.
Anyukám persze jobban örülne, ha a fiának más mániái lennének, de azt látom rajta, hogy hozzászokott a helyzethez, és talán elhitette magával, hogy már meg fogom úszni.
Azért örülök, hogy a szüleim már nem aggódnak annyira értem – mondja Zé, aki azt meséli, felháborítóan sok versenyre megy idén is. – A következő fél évből is két hónapot ezzel fogok tölteni. Áprilisban például Szlovéniában versenyzek, de addig is még elmegyek majd Egyiptomba wing foil-ozni. Ezt a sportot még csak két éve kezdtem. De velem mindig kell történjen valami, ilyen az idegrendszerem.”

Mindegy, hogy csirkecomb vagy ingatlan
Zé, akit elsősorban a Street Kitchen házigazdájaként és a csípős beszólásairól híres A Konyhafőnök műsorvezetőjeként ismert meg a közönség, most az Ingatlanvadászok házigazdája. Mi alapján mond igent egy tévés felkérésre?
„Éles határvonalat húztam ebben a kérdésben: az a tévés lehetőség érdekel, amelyikben műsorvezetőként bennfentes maradok, tudom alakítani a szálakat. Rájöttem, hogy az már csak technikai kérdés, hogy a csirkecombot vagy az ingatlanosok teljesítményét értékelem. Engem ebben is a versengés, a küzdelem érdekel, és ezekben a műsorokban szívesen vagyok kotnyeleskedő, a szálakat irányító figura. Viszont versenyző nem szeretnék lenni, hogy a nézők azt nézzék, én miként élek túl szituációkat vagy hogy sírom el magam, ez engem nem motivál. Hiába hívtak ilyen, egyébként sikeres formátumokba szereplőnek, ezt az irányt már nem vállalom el.”
Kiemelt kép: Archív




