Hazai sztár

Kovács Patrícia szintet lépett 15 évvel fiatalabb szerelmével

A két színész csattanós választ adott azoknak, akik nem jósoltak nagy jövőt a kapcsolatuknak. Nemrégiben ráadásul fontos döntésre jutottak: közös lakást néztek.

Májusban már három éve lesz annak, hogy Kovács Patrícia és Medveczky Balázs közös fotóval tudatta a világgal, együtt vannak. Szerelmes képük valósággal felrobbantotta az internetet – és felborzolta a kedélyeket. Mint később kiderült, A dzsungel könyve próbái alatt találtak egymásra. „Semmi extra, nem is kell ezt túlragozni, egyszerűen csak lazák és szabadok vagyunk együtt.

És egyáltalán nem foglalkozunk azzal, amin a média valamiért nagyon rugózik: ki hány éves”

– mesélte Balázs annak idején Nők Lapjának.

5 fotó

Nincs mire várni

Igen, a Hunyadi sztárja tizenöt évvel fiatalabb kedvesénél. Épp a korkülönbség miatt sokan arra számítottak, a kettőjük viszonya nem lesz több egy szenvedélyes fellángolásnál. Még a közvetlen környezetükben is akadt olyan, aki nem jósolt hosszú jövőt a kapcsolatuknak.

„Anyukám például megkérdezte, mi lesz, amikor ennek vége lesz, én pedig azt mondtam neki, akkor majd megvigasztaltok – mesélte Patrícia az Elle magazinnak. – De az nem lehetett, hogy nem adunk ennek egy esélyt.

Negyven felett bennem is megjelent az érzés, hogy az élet véges.

Azóta sokkal bátrabb és hedonistább vagyok. Már nem halogatok.”

Tökéletes szabadság

A hedonizmus alapvetően jellemző rájuk – egészítette ki a párját Balázs, majd hozzátette: mindenkinek azt kívánja, hogy úgy létezzenek együtt otthon, mint ők. Szerinte ugyanis vannak emberek, akik folyton el akarnak menni valahová, mert tartanak attól, mit kezdenek majd egymással kettesben. De ő boldogan mesélte: úgy tud Patrícia mellett létezni, mintha egyedül lenne. Szabad mellette, és hogy mennyire, ezt egy meglepő kijelentéssel támasztotta alá: mintha otthon mászkálna meztelenül, és azt csinálna, amit csak akar.

Új otthonra leltek?

Igen, láthatóan ez a laza kötetlenség a kapcsolatuk egyik fő mozgatórugója a mai napig. Bárhol is tűnnek fel együtt, sugárzik róluk a szertelen boldogság. És bár eleinte nem terveztek előre, csak a jelennek éltek, úgy tűnik, ez mostanra megváltozott.

Nemrég ugyanis egy reklámfilm keretében engedtek betekintést abba, mennyire boldogok együtt, illetve elárulták azt is, milyen szempontok szerint választanak maguknak új, közös otthont. Mivel mindketten a Vígszínház művészei, fontos számukra a jó elhelyezkedés, hogy mindent könnyen, illetve gyorsan elérjenek, de épp ennyire lényeges a stílusos, ugyanakkor visszafogott berendezés is.

Sőt mivel szívesen kapcsolódnak ki társaságban, annak is örülnek, hogy az új lakásuk egy olyan közegben lesz, ahol hatalmas közösségi terek találhatóak – mindez kiváló színhelye lehet nagyobb összejöveteleknek. Az pedig már tényleg csak a hab a tortán, hogy a fürdőszobában pont olyan zöld lesz a csempe, ahogyan azt Patrícia megálmodta.

Csak óvatosan!

A meseszép lakásban ráadásul nem csak ketten élnek majd, hiszen a színésznőnek van egy lánya, Hanna, aki idén ősszel már 13 éves lesz. Az édesapja Gusztos Péter korábbi politikus. A szülők tíz év házasság után, 2017-ben döntöttek a válás mellett. Azonban a lányukat azóta is szeretetben, közösen nevelik.

De vajon hogyan ismerte meg édesanyja új társát Hanna? Példaértékű megoldást választottak. A színésznő hamar elmondta a lányának, van egy fontos ember az életében, de csak akkor mutatja be neki, ha szeretné. Aztán Hanna megtudta, hogy színész, és először színházban akarta látni. Megnézték A padlást, és ekkor megkérdezte tőle az anyukája, hátramenjenek-e az öltözőbe hozzá. Akkor azt mondta, nem, még ne. Később A Pál utcai fiúk törte meg a jeget. „Ezt a folyamatot Hanna irányította, az ő tempójában haladtunk” – mesélte az Elle magazinnak az anyuka. Úgy tűnik, a kiskamasz elfogadta édesanyja választását, hiszen – bár a kisfilmben nincs szó Hannáról – egyértelmű, hogy új, közös fejezet kezdődhet immáron mindhármuk életében.

Kiemelt kép és fotók: Nagy Zoltán, Schumy Csaba, DFP/fotocentral.hu, Aarchív

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!