Reggelim: „Nem vagyok korán kelő, nyolc óra körül iszom meg az első kávémat mézzel, laktózmentes tejjel. Enni viszont, bármennyire is tudom, hogy jót tennék vele a vércukorszintemnek, semmit nem tudok ébredés után, pedig annyi mindent próbáltam már.”
Tízóraim: „Ilyenkor már tudok enni pár falatot. Egy banán vagy egy proteines túrórudi épp megfelelő energiát ad az első edzés előtt. Ennyi édesség belefér a diétámba. Ha fogyni szeretnék – ami nálam most aktuális, mert öt pluszkilótól kell megszabadulnom –, kerülöm a lisztes és a cukros dolgokat. A táplálkozás mindig érdekelt, még egy táplálkozási tanácsadói iskolát is elvégeztem, hogy többet tudjak a témáról.”
Ebédem: „Az ExperiDance-nél, majd a Dancing with the Starsban eltöltött évek alatt volt alkalmam hozzászokni, hogy a munka miatt nem mindig tudok időben ebédelni. Sokszor a délelőtti táncórák annyira felpörgetnek, hogy mire a szervezetem lenyugszik, és érzek egy kis éhséget, már következik a délutáni óra. Így volt időszak, amikor akár délután négyre vagy ötre csúszott az ebédem. Azért, amennyire a lehetőségeim engedik, mindig figyelek rá, hogy ez legyen a ritkább eset, de így sem igazán éhezem meg két-három óra előtt.
Most, hogy a fogyás a cél, csak valami husit választok grill-, esetleg párolt zöldséggel. A zöldsaláta nem az én világom. A desszertről pedig muszáj lemondanom.”
View this post on Instagram
Uzsonnám: „Maximum egy alma vagy egy kis magkeverék. Ez utóbbiból az a kedvencem, ami aszalt vörös áfonyát és kesudiót is tartalmaz. A mennyiségre odafigyelek, és ezt is inkább csak futtában eszem. Olyan, hogy asztalhoz üljek egy uzsonna miatt, nem annyira jellemző rám.”
Vacsorám: „Nagy kedvencem mostanában a rögös túró, amit különböző zöldfűszerekkel ízesítek. És talán furának tűnhet a párosítás, de én nagyon kedvelem hozzá a tonhalat vagy a lazacot.”
Diétás rakott krumpli
Stana Alexandra, aki nemrég bámulatos fellépőruháit is megmutatta, szereti a nehezebb ételeket is, így a töltött káposztát, a carbonara spagettit és a rakott krumplit is. „Egész életemben figyelni kellett az étkezésemre a versenytáncos múltam miatt, de hogy ne kelljen lemondanom a kedvenceimről, édesanyám kifejlesztette a diétás változataikat. A rakott krumplit azóta is nagyon szeretem édesburgonyából és virsliből, a tetejére pedig zsírszegény tejföl kerül.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu



