Hazai sztár

A Bróker Marcsi főszereplője, Bacskó Tünde: „Inkább leszek felszabadult látszerész, mint szorongó színész”

Bacskó Tünde megindító őszinteséggel mesél évek óta tartó nehézségeiről, amelyek közepette valódi felüdülést jelentett a Bróker Marcsi főszerepe. De a problémáit nem oldotta meg, így aztán nehéz szívvel, de sorsfordító döntést hozott.

Nincsenek véletlenek! Ez az örök érvényű mondás Bacskó Tünde történetét látva is megállapítható. Ugyanis a pécsi színésznő nem sokkal a karcagi csalóról szóló széria forgatása előtt hozta meg élete egyik legnehezebb döntését: megélhetési problémák miatt felhagy szeretett hivatásával, a színészettel. „Gőzerővel böngésztem az álláshirdetéseket. Fel is vettek egy autókozmetika szalonba. Mialatt a Bróker Marcsi meghallgatásai zajlottak, hiszen erre nem alapozhattam. Nagyjából az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a castingoknak – meséli a színésznő. – Amikor megtudtam, hogy én lettem a befutó, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nyilvánvalóan csodálatos feladatnak tartottam. Ugyanakkor ­hosszú évek tipródása után jutottam erre az elhatározásra, így örültem a civil állásnak. Ám a pálya mégsem engedett el. Bróker Marcsira nem lehetett nemet mondani.”

A sors ajándéka

És milyen jól tette, hogy igent mondott, látva a végeredményt, úgy tűnik, mintha ezt a szerepet ráöntötték volna. Bámulatos alakítást nyújtott. „Úgy érzem, a sors ajándéka, hogy eljátszattam egy ilyen karaktert. Csodálatos élmény volt. Három hónapra Budapestre költöztem, és megtapasztaltam, hogy ilyen profi körülmények között is lehet dolgozni”.

Bár a sorozat egy csapásra közönségkedvenc lett, a címszereplő nehézségei nem oldódtak meg, éppen ellenkezőleg. „Hazudnék, ha azt mondanám, nem csillant fel a remény, de nem ringattam magam hiú ábrándokba. Így kisebb volt a csalódás.

A forgatás 13 hónapja véget ért, és továbbra sem csörrent meg a telefonom. Ráadásul egyre inkább elfogyott körülöttem levegő.

A Pécsi Harmadik Színház, ahol közel 20 évig játszottam, bezárta a kapuit, a másik munkahelyem, a maroknyi Tandem Színház pedig nap mint nap a túlélésért küzdött. Ezért úgy döntöttem, kilépek az egyesületből, és civil munkát keresek, a színészetre pedig hobbiként tekintek. Mert teljesen nem tudom elengedni” – teszi hozzá.

4 fotó

„Nem az én kudarcom”

Nem tagadja, jó néhány álmatlan éjszaka után jutott erre a pokolian nehéz elhatározásra. „Ez egy évek óta tartó gyászfolyamat végkifejlete, annak minden fázisával. A tagadástól kezdve a bűnbakkeresésig mindenen túl vagyok.

Sokáig szégyelltem a helyzetem. Sunnyogtam. Magamban kerestem a hibát, azt hittem, én nem tudok eléggé smúzolni vagy jelen lenni, látszódni.

Mostanra tudok már erről nyíltan beszélni mert rájöttem, nem az én kudarcom ez, hanem egy rendszerszíntű probléma.”

Tünde tudja, hogy rengeteg sorstársa van. „Vidéken jelenleg egyfajta lelencgyereknek számít ott a kultúra. A covid után nem tértek vissza a nézők, emiatt aztán még nehezebbek lettek a körülmények. De én csak egy vagyok a sok közül.

Ha körülnéznénk vidéken, látnánk, hogy jó pár nagyon jó színész egyik napról a másikra él. Vagy pályaelhagyók lettek.

Ma már pszichológusként vagy tanárként dolgoznak. Megértem őket, én is inkább leszek, mondjuk, egy felszabadult látszerész, mint egy szorongó színész” – mondja határozottan.

Befejezetlen fejezet

Konkrét tervei is vannak a jövőt illetlen. „Már körvonalazódik, mi leszek, ha nagy leszek − nevet fel. – Nem szeretnék semmit sem elkiabálni, ezért csak annyit árulok el, hogy alkotó munka, mint a színészet, de a lehető legtávolabb van attól. Olyan főállást szeretnék találni, ami mellett belefér a film- vagy sorozatszerep, ha érkezne ilyen felkérés. Remélem, az új munkámat legalább fele annyira szeretni fogom, mint a színészetet, mert én szenvedélyből tudok jól dolgozni” − ül ki egy derűs mosoly az arcára.

Gyerekei örökölték a tehetségét

A színésznő gyermekei is ­kiváló színpadi vénával rendelkeznek. „A lányom 15 éves, és nagyon jól énekel, a fiam pedig 23 éves és nagyszerű parodista. De részben az én kálváriám miatt egyikük sem a színpadi létből tervez megélni. ­Nekik már van B tervük.”

Kiemelt kép és fotók: Fábián Éva, RTL/Katona László

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!