Nem hétköznapi ember – sem a színpadon, sem a magánéletében. Kitárulkozó művész, nemegyszer anyaszült meztelenül jelent meg az előadásain. Otthonában ez a világ legtermészetesebb dolga. Ott soha nem öltözik fel, kivéve, ha vendégeket fogad – olyankor is csak alul. Velünk is ez történt. Ennyit a külsőségekről. De hogy mi is történt vele az elmúlt időszakban, és milyen nehézségeken ment keresztül, arról őszintén mesél.
Egyik baj után jött a másik
Volt egy nagyobb adótartozása, először emiatt kért segítséget. „Kaptam is egy jelentősebb összeget, így a tartozásaimat kiegyenlítettem, sőt még egy kis tartalékom is maradt. Aztán jött az egészségügyi problémám. Hónapok óta csuklottam – a poklok poklát éltem át. A végén úgy megijedtem, hogy ezt már nem élem túl, így végső elkeseredésemben újból segítséget kértem.
Előtte voltam gyomortükrözésen, mellkasi és hasi CT-vizsgálaton – minden negatív lett. Elmentem vastagbéltükrözésre is, de ordítottam a fájdalomtól.
A doktornő megkérdezte: hagyjuk abba? Mondtam, igen. Miután segítséget kértem a közösségi oldalamon, bekerültem a neurológiai klinikára, és ott egy pillanat alatt meggyógyultam. A szokásos maréknyi gyógyszerem mellé adtak még valami pirulát, attól elaludtam, és amikor éjjel először fölébredtem, már nem csuklottam. Remélem, soha többé nem jön vissza, mert a folyamatos csuklás borzalmas volt – a poklok poklát éltem át.”
„Húszéves korom óta egyedül élek”
Miklósnak nincs saját családja, de a tágabb rokonság végig mellette állt. „A bátyám és a sógornőm – ők 55 éve házasok – jött be hozzám a kórházba. Én 20 éves korom óta egyedül élek. Előtte többször voltam szerelmes, egyszer nagyon, de akkor nem találtam viszonzásra. Attól kezdve többé nem jutott eszembe, hogy társat találjak magam mellé, később pedig már megszoktam az egyedüllétet. Szeretek így élni.”
Nem tudja, vágya a magányra honnan ered, de nem is kutatja. Azt azonban tudja, nem tudna alkalmazkodni senkihez – és nem is várná el ezt mástól. „Kérdezték tőlem, talán a szüleim rossz házassága játszott közre abban, hogy egyedül maradtam – a köztük zajló, szűnni nem akaró viták, de nem, én ennél önzőbb vagyok.
Amikor gyerekkoromban elváltak, nem hogy nem viselt meg a válásuk, sokkal inkább megváltás volt számomra. Az apukámmal maradtam – az én kívánságomra –, de édesanyám a szomszéd lakásba költözött, így vele is sokat lehettem.
Két dologért nagyon hálás vagyok a szüleimnek: egyrészt, mert remek humorérzékük volt – ezt minden bizonnyal tőlük örököltem –, másrészt, mert amikor közgazdász édesapámat Tanzániába küldték két évre dolgozni, mi is vele tarthattunk, így 12 évesen megtanulhattam angolul.”
Esténként Adyt szaval
Ennek örült, de a tanulás soha nem volt az erőssége. „Az érettségin megbuktam matekból, a pótérettségire pedig már el sem mentem. Négy gimnáziumi osztály a végzettségem, de jól elboldogultam papírok nélkül is. A dalaim szövegét magam írom, írtam egy regényt is – Átragadt szerelem a címe –, érzelmes, erotikus, szerelmes történet. Most is írom a novelláimat, mellette énekelek, festek… Álszerénység nélkül mondhatom: sikeres és népszerű vagyok. Ennél többet nem is kívánhat magának egy művész.”
Végezetül Miklós azt is elmesélte, hogyan telnek a napjai vidéki házában: „Fölkelek, melegítek egy bögre kávét, ideülök a számítógép elé, elolvasom a magyar lapokat, híreket, a bejövő e-maileket, és válaszolok rájuk. Utána ebédelek – sajtot, gyümölcsöt. Főtt ételt, amit a szomszédasszonyom készít, este eszem. Ebéd után visszaülök a géphez, és elolvasom az angol nyelvű híroldalakat.
Minden este, a vacsora előkészítése közben elmondom Ady Endre Az Őskaján című versét. Latinovits Zoltánra és Őze Lajosra emlékezve tanultam meg. Azért mondom el mindennap, hogy ne veszítsem el a szövegtudásomat.
Utána megnézem a Híradót, nézek angol nyelvű filmeket a YouTube-on, olvasok, keresztrejtvényt fejtek, aztán beveszem az altatót, eloltom a lámpát, szól a zene, ebbe alszom bele. Amíg nem volt ez a csuklás, addig szobabicikliztem, de azóta nem merek, nehogy beindítsa. Egyszóval jól elvagyok, semmi mást nem kívánok, csak hogy maradjon így…”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
