Azt hihetnénk, hogy a híres színész szülők, Barbinek Péter és Tallós Rita lányának kikövezett volt az útja a világot jelentő deszkákig, holott ez egyáltalán nincs így. „Már a mózeskosárban is színházi próbára vittek, nekem az volt a második otthonom. Ennek megfelelően háromévesen bejelentettem, én bizony színész leszek. Egyébként nem volt rossz gyerekkorom, bár a figyelemért mindig meg kellett küzdeni egy ilyen családban, az nem járt csak úgy! – mondja egy félmosollyal az arcán Barbinek Paula. A tinédzseréveire megszaporodtak a problémái, amelyeknek egy részét a nemrégiben diagnosztizált autizmusa okozta. – Nem értettem, mi a baj velem, miért nem működőm úgy, ahogy a legtöbb ember. Ugyanazokat a köröket írtam le újra meg újra. Megpróbáltam beilleszkedni, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, aztán egy ponton elszakadt a cérna, és nem bírtam tovább maszkolni – kiborultam. Pedig mindennel próbálkoztam: drasztikusan megváltoztattam a külsőmet, kéthetente váltogattam az öltözködési stílusomat, de semmi sem jelentett megoldást. Szörnyű volt! – mondja a színésznő. – Az ismétlődő ördögi köröknek a továbbtanulás vetett véget. Felvettek az egyik színház stúdiójába, végre színészetet tanulhattam. Mindezt a legnagyobb titokban. Otthon ugyanis nem örültek annak, hogy ezt a szakmát választom, azt szerették volna, ha turizmus-vendéglátás szakon szerzek diplomát. De miután felvettek, már nem tudtak mit tenni. Életem legboldogabb három éve következett.”
View this post on Instagram
Világgá ment a diploma után
A diploma megszerzése után drasztikus döntést hozott, és új életet kezdett, mert úgy érezte, hogy nem áll még készen a nagybetűs életre. „Világot akartam látni, és szerencsét próbálni, úgyhogy titokban vettem egy repülőjegyet. Egy óceánjáró hajón kezdtem el dolgozni felszolgálóként. Szigorú szabályok szerint éltem: 5.15-kor kezdődött a munkanap, megmondták, mit viseljek, hogy álljon a hajam. A legfontosabb elvárás az volt, hogy történjék bármi, mosolyogni kell. A ’jó’ visszajelzés nem volt elég, csakis a ’kiváló’. Munka után pedig gyakran színpadra is léptem, és Karády Katalin-dalokat énekeltem az utasoknak.” Hat év után úgy döntött, hazajön, és rendezi a viszonyát az édesanyjával. „Mialatt a hajón dolgoztam, nem igazán tartottuk a kapcsolatot. A vizsgaelőadásomra még eljött, ám azután hat év szünet következett. Egyszer csak felhívtam, és azt mondtam neki: beszéljünk, hozzuk rendbe a dolgainkat” – meséli Paula.

Fátylat borítottak a múltra
Apró lépésenként haladtak a békülés útján. „Nem akartuk mindenáron meggyőzni egymást az igazunkról. Korábban itt rontottuk el, és gyakran emiatt torkollottak a beszélgetéseink vitába.
Évtizedekig félreértettük egymást! Ahogy egyre biztonságosabbnak éreztük a közeget, úgy hozakodtunk elő a sérelmeinkkel, és raktuk tisztába a dolgainkat.
Ez volt a kulcs.” Ennek köszönhetően most már együtt is dolgoznak a Liliom Produkcióban, amit közösen alapítottak, és fátylat borítottak a múltra.
Az ázsiai kaland még közelebb hozta őket egymáshoz
View this post on Instagram
Paula szerint Rita rengeteget változott az utóbbi években. „Sokkal felelősségteljesebb lett – ezt az Ázsia Expresszben is bizonyítja –, ami még közelebb hozott minket.
Példásan kezeli a kiborulásaimat, elfogadással áll az autizmusomat igazoló diagnózishoz.
Máshogy látom őt, mint évekkel ezelőtt. Neki sem volt könnyű, ő is küzdött azért, hogy a lehető legjobb szülő legyen. Neki is legalább annyi munkája van a jelenlegi, kiegyensúlyozott kapcsolatunkban, mint nekem.”
Balesetet szenvedett
Barbinek Paula nemrég elesett a motorjával, és megsérült. Kórházba került, de szerencsére nincs nagy baja. „Megmaradok! Azért az Ázsia Expressz után engem nehéz összetörni! Köszi a lávot” – írta ki rajongóinak az Instagram-oldalára.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




