Hazai sztár

Nagy Melanie: „Új fejezet kezdődik az életemben, amiben talán egyszer egy másik férfinak is bizalmat szavazok”

Nagy Melanie októberben 35 éves lesz. Bármennyire nem tulajdonít jelentőséget a születésnapjainak, a mostani igenis különleges. A Story magazinnak arról mesélt, milyen az élete lassan négy évvel azután, hogy különvált G.w.M-től.

Azt Nagy Melanie is tudja, G.w.M-mel való szakítása sok ember figyelmét irányította rá. „Nem a korom, ami megérint, az csak egy szám. Hanem az, hogy érzem, tudom, most lezáródik egy fejezet az életemben, és ezzel együtt egy új kezdődik. Sokat hallottam gyerekkoromban azt a közhelyet a szüleimtől, minél idősebbek leszünk, annál gyorsabban repül az idő. Már én is ezt érzem. Főleg, hogy viszonylag rövid idő alatt tényleg nagyon sok minden történt velem, velünk” – utal a maguk mögött hagyott évekre. Nehéz volt az elején, most sem minden könnyű, de felállított egy listát, ami alapján folytatni szerette volna az életét. Ennek az egyik első pontja az volt, hogy akkor még csak egyéves kisfia mellett sürgősen munkát találjon.

Nagy Melanie G.w.M-ről: „Három hónapja nem utal gyerektartást”

„A munkám lett a gyógyítóm”

Nagy Melanie igyekszik arra fókuszálni, ami erősíti. „Szerencsésnek tartom magam, hogy a családom mellettünk van, hogy lett egy olyan munkahelyemen, ahol vállalkozásfejlesztőként dolgozom egy orvostechnikai eszközöket gyártó cégnél. Ott olyan közeg vesz körül, ahová szívesen megyek dolgozni, miután elvittem a kisfiamat óvodába, a kislányomat iskolába. A Dikh Rádió, majd a Dikh TV is olyan jókor jött az életembe! Nagyon passzolt az akkori élethelyzetemhez, mert ki tudtam fejezni a romaságomat, a nőiességemet, a munkám lett a gyógyítóm.

Nagyon fontosnak tartom a magyar–cigány anyák helyzetét bemutatni, vagy elmondani, milyen lehetőségek nyílnak meg az ember előtt, ha tanul.

De aki követ, pontosan tudja, milyen témák érdekelnek igazán. És bár eddig nem nagyon tudtam a jövőnk építése mellett másra is koncentrálni, a következő ötéves tervemben már az is szerepel, hogy egy kicsit lassítsak a tempón. Mert kemény, amit eddig diktáltam. Ha belenézek most a tükörbe, van rajtam pluszkiló, és látom a ráncaimat is, de mégiscsak azt érzem, hogy rendben vagyok.

A lelkem gyógyul, és végre ki merem mondani, jöhet a következő fejezet az életemben. Egy olyan, amiben talán egyszer egy másik férfinak is bizalmat szavazok.

Az első és legfontosabb lépés mégsem ez, hanem hogy a gyerekekkel többet többet legyünk együtt, utazzunk, az egészségünkre koncentráljunk, és én is ki tudjak kapcsolódni. A többit, remélem, hozza majd az élet.”

4 fotó

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!