Nem mindennapi kérdést kapott nemrégiben a Szia, Komárom médiaoldal munkatársától Korda György, amikor interjút adott nekik. Arra voltak kíváncsiak, ha legördül a függöny, mit szeretne, hogyan emlékezzenek rájuk Klárikával.
„Az ötéves terv már nagyképű lenne”
Az ország Korda Gyuri bácsija a rá jellemző jókedvvel és kedvességgel válaszolt. „Hatvannyolcadik éve énekelek, ilyenkor már a szocializmusból visszamaradt ötéves terv egy kicsit nagyképű lenne.
Ha a Jóisten egészséget ad, és a feleségem megerősít ebben, akkor még két évet biztos szeretnék énekelni, mert a könnyűzenében 70 évig még soha senki nem állt színpadon, de egyébként 65 évig sem…”
– mondta a 86 esztendős énekes, aki feleségével nemrég új otthonba költözött. Majd hozzátette, hogy más két-három évente tart egy búcsúkoncertet, de ő és Klárika a mai napig ott vannak a sűrűjében, mindenféle visszavonulás nélkül.

Utánajártunk, és tényleg: még nemzetközi szinten sem találunk olyan neves férfi énekest, aki majd’ hét évtizede énekelne, mégpedig folyamatosan, mint ahogyan azt Korda György 1958-tól, vagyis 19 éves kora óta teszi. A ma is aktív énekesek közül Sir Mick Jagger is 19 évesen kezdett el énekelni, de ez 1962-ben történt. A 85 esztendős Sir Tom Jones egy évvel később, 1963-ban adta első koncertjét. A 78 esztendős Sir Elton John életrajza az 1963-as esztendőt jelöli a karrierje kezdetének.
A hölgyek közül egyébként Nana Mouskouri görög énekesnő szintén 1958-ban kezdte karrierjét. De ő már visszavonult, nem úgy, mint Dame Shirley Bassey, aki 1953 óta énekel. Igaz, míg Korda György, ahogyan lapunknak elmondta, évi negyven-hatvan koncertet ad feleségével, a brit énekesnő ma már csak ritkán fakad dalra nyilvánosan.
„Jelentkezni fogok”
Korda Györgynek tehát igaza van: páratlan, gazdag és sikeres karrierjével egyébként már most joggal szerepelhetne a Guinness Rekordok Könyvében mint a legtovább aktívan koncertező férfi énekes. „Ha a Jóisten is úgy akarja, és megérem, a kerek évfordulón jelentkezek is náluk” – mondta jókedvűen a felvetésünkre.
A Guinness honlapján kell egyébként fiókot nyitni, majd ott megírni, mivel jelentkezik az illető, vagy milyen régebbi rekordot döntene meg. Sokszor heteket, máskor éveket is kell várni a visszajelzésre, mert évente több tízezer új jelentkező van, ezeket a teljesítményeket pedig egyenként bírálják el. Ezután küldenek egy útmutatót arról, miként kell bizonyítani a rekordot. Erre több lehetőség is van, sokszor elég egy fotó, videó vagy akár egy szemtanú – bármelyik is áll majd fenn Korda esetében, ezt könnyű lesz kivitelezni. A bizonyítékokat aztán a Guinness bírái értékelik, és ha elfogadják, küldenek egy hivatalos papírt arról, rekorder lett az illető.
„Én mindent megteszek”
A 70. jubileumra minden esélye megvan Gyuri bácsinak, és nem is tervezi, hogy lassítana a tempón, sőt 2026 év végén egy hatalmas koncertre is készülnek Klárikával. De hogy miként bírják a sok fiatalos bulit, arra már a felesége válaszolt.
„Nem nehéz, hiszen olyanok vagyunk, mint a színpadon. Ha csak a pénzért csinálnák, akkor már nem jönnénk, hiszen nem ehetünk többet, nem vehetek több ruhát, mindenünk megvan.”
Azt is hozzátette: szeretné, ha együtt emlékeznének majd rájuk. „Azt gondolom, 45 év az hosszú idő… Bízom benne, hogy ez a két esztendő, amit Gyuri még betervezett, sikerülni fog. Én mindent megteszek, hogy ez így legyen, és hogy úgy emlékezzenek ránk, mint az a párosra, akik szerették a közönséget.”

Férje erre azt mondta, minden énekes érzi, ha már nem kíváncsiak rá. „Mi ezt nem vettük észre, árad felénk az emberek szeretete, ez ad erőt, ezért érdemes csinálni. Bízom benne, szép dolgok várnak még ránk a színpadon és azon kívül is.”
A Vatikán az abszolút győztes
Ha tágabban értelmezzük az éneklés kategóriáját, az abszolút csúcstartó egyébként a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa. A kar alapításának dátuma a történészek szerint a homályba vész – többen a 400-as évekre teszik –, az azonban biztos, hogy a 600-as években már konkrét források említik a létezését. Több pápa is a kórusban kezdte pályafutását, például II. Leó, II. Benedek és I. Szergiusz.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




