Izgalmas mérkőzéseknek lehetnek majd szemtanúi a Sztárbox nézői. Legalábbis Szorcsik Viki és ellenfele, Gáspár Evelin meccse biztosan kőkemény lesz. A szőke ciklon ugyanis félelmet nem ismerve bunyózik.
„Törött bordák, földagadt szemek, de a boksz ennél több, ezek csak kötelező sebek” – mintha Szorcsik Viki ars poeticáját énekelte volna meg Majka annak idején az Ilyen a boksz című dalában. A színésznő lapunknak most elmesélte, hogyan készül élete eddigi legkeményebb megmérettetésére. „A sport mindig is központi szerepet játszott az életemben, így nem okoz gondot, hogy mindennap edzenem, készülnöm kell a versenyre.
Viszont a boksz által olyan kitartást, fegyelmet és fókuszáltságot tanultam, amit legutoljára talán gyerekként éreztem, amikor atletizáltam és szertornáztam.
View this post on Instagram
Csakhogy azóta több évtized eltelt, már 46 éves vagyok, úgyhogy én magam is kíváncsian várom, meddig tudom feszegetni a határaimat – kezdte lapunknak.”
Szorcsik Viki mögött emberpróbáló időszak áll: kőkemény felkészítést kapott edzőjétől, Hidvégi Györgytől. „A falig elmegyünk minden alkalommal, sokszor azt érzem, hogy nem bírom tovább, de aztán valahogy mindig sikerül összekapom magam, és az edzőm is azt mondja, hogy még borzasztó sok erő és energia van bennem. Megpróbálom ezt az attitűdöt a ringben is megmutatni.
Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok feladós típus. Sőt! Nem ismerek kegyelmet. A végtelenségig küzdök, teljesen mindegy, ki áll velem szemben.
Szorcsik Viki: „Remek plasztikai sebészek vannak”
Fiúkkal kesztyűzöm, olyan ütéseket kapok, ami kőkeményen megedzi nem csak a testem, a lelkem is. Az orrom kapott már jó pár ütést, de nem baj.
Nem féltem magam. Ha történne velem valami, azt gondolom, helyrehozható. Manapság remek plasztikai sebészek vannak, de idáig talán nem jutunk el.
Nem félek a sérüléstől, elsősorban nem ez lebeg a szemem előtt. A boksz ilyen. Benne van a sérülés lehetősége. Aki ettől fél, ne vállalja el. Ezek kötelező sebek.”
A 46 éves színésznő kemény, mint a vídia. „Harcos amazon vagyok, akinek nagyon erős az igazságérzete. Tudom, sokan nem szimpatizálnak velem, de ez sosem érdekelt. Én ilyen vagyok. Egyenes ember, aki nem szereti a hazugságot, a félrebeszélést, ha el akarják mismásolni a dolgokat. Semmit nem tudok a szőnyeg alá söpörni. Ami a szívemen, az a számon” – mondta Viki.
Rejtvény különszámunk kapható az újságosoknál!
Kíváncsi a cikk folytatására? És a nyaraláson rejtvényeket is fejtene? Keresse Story Rejtvény különszámunkat az újságárusoknál!
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




