Fiatalokat megszégyenítő lendülettel és bátorsággal éli az életét Oszvald Marika. A szubrett szinte bármiben benne van, kíváncsi természete miatt az évek során rengeteg mindent kipróbált már: a quadozást, a rollerezést, a golfkocsit, a kertben pedig a mai napig négykézláb mászik, amikor úgy hozza a feladat. A vízben, ha úgy tartja kedve, kézen áll, nem aggódik azon, hogy tönkremegy a frizurája. Most újabb kalandra szánta el magát, régi vágyát váltja azzal valóra, hogy búvároktatásra jár, hogy sikeres vizsgát tehessen.
Toronyugró-bajnok volt
Igen, Marika nemcsak a színpadon, de a vízben is otthon érzi magát. Kevesen tudják, hogy gyermekkorában toronyugró ifjúsági bajnok volt. Azóta ugyan elszaladt már felette több évtized, de ugyanúgy fickándozik a vízben, mint fiatal korában.
„Gyerekkorom óta mozgékony vagyok. Volt egy barátnőm, akivel együtt ugrottunk, és ő később búvár lett. Évek óta motoszkál bennem, hogy nyaralás alatt mennyire jó lenne merülni. Sosem próbáltam még a búvárkodást, ezért úgy gondoltam, itt az ideje. Bízom benne, hogy idén nyáron sikerül olyan helyre eljutni, ahol merülhetek. Imádnám nézni a víz alatti élővilágot, a halakat, a korallokat. Egyelőre szokatlan számomra minden, a neoprén ruha kényelmetlen, palack sem volt rajtam még, de itt volt az ideje, hogy kipróbáljam.
Az az igazság, hogy engem minden érdekel, mert kíváncsi természetem van.”
Galériánkból is kiderül: Oszvald Marika a vízparton sem ismer lehetetlent!



Az izmai nem felejtenek
Sokan tátott szájjal nézik, hogy lehet valaki ilyen örökmozgó 73 évesen, Marika azonban pontosan tudja, hogy mi ennek az oka. „Gyerekkorom óta mozgékony vagyok. Úgy építettem fel magam, hogy nagyon sokat sportoltam, mindenfélét kipróbáltam: balettet, szteppet, akrobatikát, szertornát…
Az izomzatom pedig nem felejt. Persze a szervezetem azért egy ideje azt mondja, hogy ácsi! Az utolsó időszakban sok baleset ért: tipikus sportsérülések és színpadi bajok.
Meg hát már a szalagok és az izomzat sem úgy funkcionálnak, mint gyerekkoromban” – meséli Marika, aki maga volt a tökéletes, megtestesült szubrett.

Az orvosra nemet mond
Viszont nem szívesen jár orvoshoz, gyógyszert se szívesen szed, mert azt mondja, a gyomrát tönkreteszi. „Emiatt is kezdtem el egy ízületregeneráló gyógynövénykúrát, ami szerencsére elmulasztotta a bajaimat. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van a napi adagomban, amit az egyiptomi és kínai receptúrákban már időszámításunk előtt is használtak. A fűzfakérget a reuma ellen, az indiai tömjénfát a gyulladás kezelésére, a violát az ízületi bajokra.
Ha nem is olyan a testem, mint gyerekként, azért azt hiszem, hogy elég jól szinten tudom tartani magam, és a fájdalmaim is megszűntek.
Most a búvárkodásban például semmi nem állíthat meg, cipelem a nehéz palackot is, és az úszás is jól megy még” – magyarázta Marika.
Ma is megy neki a spárga!
„Ledobom magam még spárgába is, bár már nem olyan tökéletes, mint régen volt, a cigánykereket pedig nem lehet elfelejteni, olyan, mint a biciklizés. Gyerekkorom óta mozgékony vagyok.”
Oszvald Marikával nemrég podcastbeszélgetés is készült, amit a Story YouTube-csatornáján nézhet meg, íme!
Kiemelt kép és fotók: Archív




