Odahaza egy ideje már a vázában pompázik a barka, rajta szép húsvéti díszek, amelyet Gyulai Viki első osztályos fiával, Samuval díszített fel. Kishúga, Mici otthonuk díszítgetésében inkább csak hátráltatta őket, de azért ő is kivette belőle a részét. „Ünnepimádó vagyok, legyen szó karácsonyról, húsvétról, születésnapról, családi összejövetelekről, szeretem megadni a módját” – mondja az egykori Fresh együttes sztárja, Gyulai Viki.
Kutya egyelőre nem lesz
Samu odahaza meg a húsvéti vásárban is megkérdezte édesanyjától, mire emlékszik vissza gyerekkora húsvétjaiból, neki mit hozott a nyuszi, sokan locsolták-e meg. Viki pedig szívesen emlékszik vissza erre az időre. „Egyik alkalommal kaptam egy nyuszit, azt hittük, hogy törpenyúl. Hát csak nőtt, nőtt, kiderült, vérnyúl, végül 13 kilós lett, és kutyakajával kellett már etetni – meséli nevetve Gyulai Viki. A tapsifülest végül vidékre vitték a rokonokhoz.
De az énekesnő és férje nem azért nem hoznak haza állatot húsvétkor, mivel felesleges, hanem mert a kis kedvencnek sem jó. – Az ünnepet a balatoni családi nyaralóban töltöttük, a szomszédban sok-sok állat van, nyuszi is, oda átmentünk, és megsimogattuk őket. Persze ennek lesz hátránya, biztos, hogy Samu és Mici ott is rákezdenek arra, hogy mikor lesz kiskutyánk. Egyelőre ellenállunk ennek a kérésnek, most egy kutyus, pláne egy kölyök, nem fér bele az életünkbe. Túl sok kötöttséggel és felelősséggel jár.”
Kell olykor pár jól elejtett szó
Természetesen Viki mesélt arról is a gyerekeinek, hogy lánykaként őt is meglocsolták. „A család férfi tagjaitól természetes volt, de azt valamiért nem szerettem, amikor az iskolatársaim váratlanul beállítottak. Nem a rémes pacsulik miatt, hanem mert nem éreztem jól magam ebben a helyzetben. Úgyhogy a húsvéthétfőt mindig az apai nagymamámnál töltöttem – teszi hozzá Viki.
Feleségként és anyaként természetesen nem menekül el. – Sőt alig várom, hogy meglocsoljon a férjem. Előfordult már, hogy reggel csak vártam, vártam, azt hittem, elfelejtette, egyre rosszabb kedvem lett, aztán csak elém állt. De tanult belőle. Persze azért napokkal korábban, például ha együtt eszünk, és szóba kerül az ünnep, vagy amikor közösen húsvéti kifestőket színezünk, elejtem, hogy hétfőn locsolkodni kell. Ez beválik. Úgy szeretem ezt a hagyományt is, mert ilyenkor én is újra gyermekké válok.”
Feltette a kérdést: van Jézuska, vagy nincs
Viki azt mondja, a múlt homályába vész, hogy ő meddig hitt a nyusziban, de reméli, Samu és Mici még sokáig hisznek benne. „Persze ez nem csak rajtunk, szülőkön múlik, hiszen Samu óvodájában is volt olyan gyermek, aki tavaly karácsonykor azt mondta, nincs is Jézuska. Ez rendben is van, mert ahány ház, annyi szokás.
Samu hazajött, és rákérdezett, szinte láttam a szemében a csalódást és a kérdőjeleket, hogy ez igaz lehet.
Azt mondtuk az apjával, hogy de van, ám lehet, hogy más gyermekek még nem találkoztak vele, nem látogatta meg őket a Jézuska. Talán ők ezért nem hisznek benne. Megnyugodott ettől. Fontosnak tartom, és szeretném, hogy minél tovább higgyenek a nyusziban a gyerekeim, no meg a Jézuskában is, és a velük járó misztikumban, csodában.”
Az ő szeretetnyelvük
Viki az apai nagymamájától és nagynénjétől leste el a főzés csínját-bínját. Ez alól kivétel a húsvéti kalács, mert azt maga kísérletezte ki. „Húsvétkor hidegtálakat készítek, majonézes finomságokat, kaszinótojást. Úgyis felkerekedünk, és meglátogatjuk a rokonokat, ahol terülj-terülj asztalka vár ránk – és a felhívás, hogy na egyél még, vegyél abból a másik süteményből is… De én ezt soha nem bánom, egyrészt, mert édesszájú vagyok, és képtelen lennék ellenállni a süteményeknek, másrészt az effajta etetés valójában az ő szeretetnyelvük.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu
