Hazai sztár

Gáspár Kata: „Nincs is miről beszélni, szó sem volt protekcióról”

A színésznő sokszor megkapja, hogy sikeres karrierjében nem kis szerepe van híres szüleinek.

Már látható A renitens című sorozat második évadja az RTL+ Premium felületén Gáspár Katával és Makranczi Zalánnal a főszerepben. Ismét több remek színész kapott kisebb-nagyobb szerepet a szériában, köztük Kata szülei, Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor is, akik sorozatbeli lányuk, vagyis Reni szüleit alakítják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RTL+ (@rtlpluszhu) által megosztott bejegyzés

Napi 13 óra munka

„Anyával évekkel ezelőtt szerepeltünk egy darabban, egy pár perces közös jelenetünk volt. De soha, egyikőjükkel sem forgattam még együtt” – mondja Kata, majd elárulja, hogy a forgatást októberben fejezték be, és előfordult, hogy napi 13 órán át dolgoztak. Egy forgatás mindig feszített tempóban zajlik, mindenki tudja a dolgát: smink- és hajigazítás, szövegösszemondás, próbafelvételek, majd jöhet a felvétel. Ilyenkor nincs szülő-gyermek kapcsolat, csak kollégiális viszony.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Kata (@gaspar_katta) által megosztott bejegyzés

Különben is, Kata mindig ­figyelt arra, hogy ne a szülei, hanem a munkája miatt kapjon elismerést vagy újabb felkérést színháztól, filmesektől. És ezzel így voltak a szülei is, emiatt nem engedték, hogy gyerekként szerepeljen, pedig szép számmal érkeztek felkérések. Bánsági Ildikóék megvárták, amíg saját maga akar majd színpadra állni, illetve kamerák elé lépni.

Édesapjával, Gáspár Sándorral

„Megvárták, míg a saját könnyeimet hullajtom el, és a saját mosolyomat láthatják a nézők – így Kata, aki hálás ezért a hozzáállásért. De még így előfordult, azzal vádolták, a szülei miatt protekciója van. – Négyszer nem vettek fel az egyetemre. Nincs is miről beszélni, hisz szó sem volt protekcióról.

Minden a legjobban alakult, ez a pálya tisztán az enyém, én küzdök meg érte nap mint nap.

Ez csak az enyém” – magyarázza Kata.

Kitömték a jelmezét

Amivel elégedett is, forgat, játszik színházban, és rengeteget szinkronizál. Elég ránézni, mindez látszik is rajta, mint ahogyan az is, hogy első filmje, Az apám beájulna című mozi óta szinte semmit sem változott az alakja. Pedig azt a filmet 2003-ban mutatták be. Persze a népszerű 200 első randi című s­orozatban a kissé duci Lucát alakította, de ott kitömték a jelmezeit.

Az alakja mit sem változott az évek alatt

„Nem vagyok egy hízékony alkat, mázlim van – neveti el magát a színésznő, és hozzáteszi, bár odafigyel arra, hogy jó minőségű alapanyagokból főzzön, a kalóriákat nem számolja. – Szeretem a szalonnát fehér kenyérrel és szeretek a barátaimmal koccintani egyet… De mi tagadás, kis túlzással, nem nézem, mennyit eszem. Persze, mint a nők többsége, én sem vagyok kibékülve magammal, de panaszra sincs okom, főleg, ha arra gondolok, hogy a nyolcéves ruháimat is fel tudom még venni. Ez szerencse.”

Egy tacskóból kettő

Azt azért hozzá kell tenni, hogy Kata tesz is az alakjáért, pontosabban az állóképességéért. Munkától függ, hogy mennyit, de igyekszik hetente két-három alkalommal sportolni a személyi edzőjével, no és ott van a két tacskója, akik szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdi fitt maradjon.

Kata már gyerekkorában is tacskókkal volt körülvéve, akkoriban Szombathy Gyula színművész volt a szomszédjuk, neki is tacskója volt, ahogyan a másik szomszédjuknak, Hédi néninek is. Így amikor felnőtt lett és eljutott oda, hogy saját kutyája lehet, egyértelmű volt, hogy neki is tacskója lesz. Aztán egy tacskóból kettő lett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Kata (@gaspar_katta) által megosztott bejegyzés

„Terkát és Pannit naponta háromszor sétáltatom, ebből az egyik séta mindig fix, egyórás program. Ők egyébként színházba, forgatásra nem jönnek velem, de szinkronstúdióba igen.

Nem csapnak zajt, viccesen szoktam is mondogatni, hogy szinkronkompatibilis kutyák.”

„Még vörös vagy?”

A színésznő védjegye lett a vörös haj, el sem lehetne enélkül képzelni. Olyannyira, hogy amikor szereplőválogatásra hívják telefonon, az első három kérdésben mindig benne van, hogy még mindig vörös vagy?

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!