Nem először járt Gubik Petra a szerelem városában, Párizsban, ahova ezúttal a Story magazin munkatársa is elkísérte. Felnőttként természetesen egészen másként hatott a város a színésznőre, mint egykor kislányként. „Tinédzserként jártam először a családommal Párizsban a tavaszi szünetben, és nekem az óriási élmény volt. Sajnos anno nem jött ki a lépés, hogy a Louvre-ba is bejussunk, az akkor nemcsak egy párizsi út volt, hanem egy franciaországi körút is. A Loire-menti kastélyokat is megnéztük, Versailles-t is bejártuk, Párizsban pedig csak három napot töltöttünk.
Akkor megfogadtam, hogy még visszatérek ide. Úgy érzem, most, felnőttként sokkal jobban tudom már értékelni ezt a várost.
Akkor még gyerek voltam, most pedig már kiforrott személyiségként jöttem ide vissza – magyarázza Petra. – Akkor még pályaválasztás előtt voltam, sok minden állt előttem. Gyerekként a szüleim tervei szerint ismerkedtünk Párizzsal, most pedig tudatosan, egy tanulmányútra tértem vissza – már színésznőként, a szakmámhoz kapcsolódóan.”
Gubik Petra Párizsban, íme!
Eredeti helyszíneken
Gubik Petra a Játékszín szervezésében utazott a francia fővárosba, a teátrum ugyanis december 7-én mutatta be A Da Vinci-kód színpadi változatát, aminek ő a női főszereplője. A színház igazgatója, Bank Tamás döntött úgy, hogy elviszi a művészeket egy útra, ahol megismerkedhetnek a történet néhány eredeti helyszínével. „Csodálatos művészeti alkotásokat, épületeket nézhettünk meg. Nyilván az út fő apropója A Da Vinci-kód közelgő premiere volt: hogy megnézzük azokat a helyszíneket, azokat a festményeket, megismerjük azt a miliőt, amiben a történet játszódik – meséli lelkesen a színésznő. – Azt érzem, hogy tényleg inspirált minket ez az út. Egész más úgy bemenni a színpadra, hogy már jártam bizonyos helyszíneken, amelyek a regény leírásában is szerepeltek, például a Louvre termeiben vagy a Saint-Sulpice-templomban.”
„Mintha én is itt élnék”
A színésznő örült, hogy kicsit kiszakadt az otthoni, megszokott hétköznapjaiból, mindezt ráadásul a szabadság és a szerelem városában. „Most, felnőttként az újdonság erejével hatott rám a város, de Párizs mindig is nagyon különleges volt számomra: tele van művészettel, történelemmel, minden épületnek története van, az emberek is nagyon érdekesek, sokszínűek, talán kicsit lazábbak, gondtalanabbak, bohémabbak, mint otthon – mondja a színésznő. – Amikor este a párizsi metróaluljáróban álltam a peronon, és jöttek-mentek a vonatok, benéztem egy-egy ablakon, és elképzeltem annak az embernek az életét, aki ott ült a vonaton.
Annyira jó látni, hogy teljesen mindegy, hogy az az ember most milyen nemzetiségű, milyen bőrszínű, milyen ruhát visel, mindenkinek megvan a maga története. A helyükbe képzeltem magamat, mintha én is itt élnék és itt utaznék, és valami iszonyatos nagy szabadságot éreztem ebben az egészben.
Talán ez az érzés, ami ebbe a városba csalogat engem. Nagyon-nagyon jó olyan helyeken járni a világban, ahol azt érzem, hogy elfogadóak és empatikusak az emberek. Azt hiszem, ez jelenti a legnagyobb szabadságot. A munkámon belül is szeretek odafigyelni arra, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik nyitottak a másikra, elfogadóak, tudnak örülni egymásnak, inspirálnak, hatást gyakorolnak rám. Szerencsére a Játékszín csapata ilyen, és bárhova szívesen elutaznék velük a világban. A szabadság számomra azt jelenti, hogy ki mered mondani a gondolataidat, hogy bármiről mersz beszélni még akkor is, hogyha tudod, hogy más mást gondol. Amikor nincs az emberben feszengés, szorongás, megfelelési kényszer, hanem csak egyszerűen teljes valójában önazonosan tud viselkedni.”
„Ami a szívemen, az a számon”
A történelmi utcákon vagy Danton szobrát szemlélve más érzések is úrrá lettek a színésznőn. „Ha már Párizsban vagyunk, akkor a szabadsághoz nekem nagyon erősen kapcsolódik a forradalom fogalma. Azt hiszem, ha az alaptermészetemet nézzük, akkor én valódi forradalmár vagyok – mondja Petra. – Nagyon erős igazságérzetem van. Sokak szemében szórakozottnak tűnhetek, és persze van bennem némi franciás bohémság is, de alapvetően nagyon komoly embernek tartom magam. Sosem játszanék senki érzelmeivel, és mindig törekszem arra, hogy megértsem a másik igazát. Ha valamit csinálok, arra teljes erőmmel összpontosítok, különben bele sem kezdtek. Viszont ami a szívemen, az a számon. Ez sajnos a túlzott igazságérzetemnek tudható be, de már igyekszem átgondolni, mikor és hol van értelme egyáltalán megszólalnom.”
Randevú a Louvre-ban
Az utcákat járva nem a szabadság és a forradalom érzése az egyetlen, ami hatalmába keríti az utazót. „Párizs tényleg a szerelem városa, nagyon romantikus. Ahogy sétáltam a kis utcákon, arra gondoltam, mennyire érdekes dolog, hogy amikor egy fiú és egy lány ismerkedik, milyen programokat választ. Hogy milyen romantikus lenne felkapni két kis piros széket a Louvre-ban, és leülni egy Caravaggio-festmény elé, együtt elmélázni rajta egy randevún. Beszélgetnénk, megfejtenénk az élet nagy gondolatait, titkait, és milyen sokat megtudnánk közben egymásról is. Csak ott ülnénk, és megbeszélnénk ezeket a dolgokat, és közben pedig áramlik körülöttünk a művészet, a kultúra.
Szinte az egész városban volt egy olyan érzésem: ide szeretnék majd visszatérni a szerelmemmel.
Nemcsak a nevezetességek ilyenek, hanem a kis utcák, a kis éttermek, a hangulatos kávézók. Szóval vissza fogok ide jönni. Akár egyedül is. Mert éppen az az érdekes Párizsban, hogy az ember még úgy is szerelmesnek érzi magát, ha egyedül van. Érdekes dolog ez, nem? Itt vagyok, és azt érzem: szabad és szerelmes vagyok. De hogy tud az ember egyedül romantikus hangulatba kerülni? Annyira megértem Adyt, Radnótit, Márait vagy bármelyik költőnket, aki itt töltött hosszabb időt Párizsban! – sóhajt Petra. – Elképesztően inspiratív hangulata van az egész városnak! Hogy mi volt számomra ennek az útnak a legnagyobb tanulsága? Hogy sokkal többet kellene utazni, mert ez nagyon sokat tud adni, feltölt. Látnunk kell, hogy a világ sokszínű és állandóan változik.”
Örök közös élmény
„Nagyon érdekes volt azt fejtegetni, hogy ennek a darabnak, A Da Vinci-kódnak hol van az igazsága, hol van a misztikuma, hol húzódik a határvonal a kettő között. Örülök, hogy Kolovratnik Krisztiánnal együtt fejtegethetjük majd a jézusi vérvonal létezését, nagyon megszerettem őt. Ez a tanulmányút egy csapatépítő tréningként is szolgált. Zsúfolt volt a programunk, így együtt, a csapattal mégis jókat tudtunk beszélgetni úgy, ahogyan eddig nem is volt rá alkalmunk. Ez biztosan örök, közös élmény marad számunkra.”
Kiemelt kép és fotók: Kaszner Nikoletta
