Hazai sztár

Informatikusként dolgozik külföldön a magyar Bud Spencer

Ha valaki hasonlóságot lát Bud Spencer és a Pokoli rokonok Lacija között, az bizony nem a véletlen műve. De ki is valójában a karaktert megformáló Juhász István?

Juhász István sokáig a legnagyobb fővárosi teátrum művésze volt, ám egy bátor döntést hozva felmondott. „A Vígszínház volt az első munkahelyem a Színház- és Filmművészeti Egyetem után, egyfajta bölcsőt jelentett számomra, mondhatni, az egyetem folytatását. Dolgozhattam kiváló rendezőkkel és csodálatos színészekkel. Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyű időszak volt, sőt. De eljött a pont, amikor úgy éreztem, mozdulnom kell, az új lehetőségeket és kihívásokat kutatva. Így lettem szabadúszó. Megéltem hullámhegyet és hullámvölgyet, többször kellett újraterveznem alapjaiban az életem. Emiatt döntöttem úgy, hogy több pillérre kell helyeznem a családom anyagi biztonságát. Rengeteg kényszerpálya és tévedés után az informatikai képzettségem lett a kulcs, így ma már egy komoly külföldi cégnél dolgozom különböző projektek informatikai és logisztikai menedzsereként. Ez nagyobb szabadságot jelent abban is, hogy mit vállalok el, és mit nem. Nem mellesleg több időm jut így a családomra is.”

Színházban is játszott

Büszke a feleségére

István egyébként társat is a színházi szakmából választott, felesége ugyanis Domokos Flóra táncosnő, aki szintén tudatosan készült arra, mihez kezdjen majd az aktív, mozgásművészi évek után. „A párom előrelátóan készült arra az időszakra, amikor abbahagyja a táncoskarrierjét. A tőle megszokott alapossággal és elszántsággal tanult pilatestrénernek és masszázsterapeutának, és szerzett egyre több tapasztalatot. Büszkeséggel tölt el, hogy látom, nevet szerzett a szakmában – mondja a férj. – Két gyerekünk van, a fiunk és a lányunk közül az előbbi az idősebb. Nagyon szeretek a családommal foglalkozni, ezért is alakítottam úgy az életem, hogy erre legyen elég időm. Ha este előadásod van, nem fogod tudni fürdetni a gyermeked, vagy esti mesét olvasni neki. Sok örömet okoznak nekem a gyerekeim, és gyakran érzem magam szerencsésnek, hogy az apjuk lehetek. A Pokoli rokonok forgatási időszaka nagyon nehéz volt mindannyiunknak, de azért kibírható.”

Régóta Bud Spencerhez hasonlítják

„Laci egy hógolyó”

A Pokoli rokonokban megformált karaktere is éppen olyan családcentrikus, mint ő maga. „Laci egy hógolyó, aki lavina szeretne lenni, de végül mindig csak hópiheként végzi. Tele van bizonyítási kényszerrel, sértettséggel, és gyermekded maradt a folyamatos szülői elnyomás miatt. Ez az oldal tőlem szerencsére távol áll, de találkoztam rengeteg emberrel, aki hasonló gondokkal küzd, volt miből meríteni. Viszont Laci imádja a családját, bármit megtenne értük. Még akkor is, ha az őrületbe kergetik. Na ezzel bőven tudok azonosulni – mondja a színész, akinek sorozatbeli feleségét egy régi, kedves ismerőse alakítja. – Marjai Virággal osztálytársak voltunk a Színművészetin, jól ismerjük egymás minden rezdülését, emellett sokszor ő segített egy jól elhelyezett mondattal felvidítani a legnehezebb pillanatokban is. A ’lányaink’, Hack Zoé Dorka és Sóvári-Fehér Anna egyedi és csodálatos színészek és emberek, élmény volt velük dolgozni. És kaptam barátnak egy Árpa Attilát, akivel az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot, és rengeteget szórakoztunk forgatás közben. Igazából az egész stábot felsorolhatnám, nagyon jó csapat lett itt összerakva. Az első szereplőválogatáson mondta rám Hámori Barbara (A Pokoli rokonok showrunnere – a szerk.), hogy tiszta Bud Spencer vagyok. Én ezt instrukcióként elraktam egy kis dobozkába, és a forgatásokon néha-néha belecseppentettem a reakcióimba vagy egy mozgalmasabb jelenet fizikalitásába. Rengeteg Bud Spencer–Terence Hill-filmet láttam, sokat többször is. Naná, hogy nem esett nehezemre beépíteni Laci személyiségébe.”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!