Ernyey Béla nem győzi hangsúlyozni, mennyire szereti Budapestet, mi több, szerinte a világ legszebb városa. Bizonyos helyszíneket, utcákat, vagy azt, ahol a családja élt, még a könyveibe is bele szokta csempészni. „A békebeli Budapestet sajnos nem ismertem, az a szüleim, nagyszüleim ideje volt, én meg ugye ’42-ben születtem. De kaptam belőle szeleteket, amik mindig visszaköszönnek a könyveimben. Így van ez az utolsónál, a tizenegyediknél is, aminek Fiókmustra lett a címe, méghozzá nem véletlenül. Történt ugyanis, hogy ósdi íróasztalom rozoga fiókja egyszer kiborult, és rengeteg minden hullott ki belőle. Amikor elkezdtem átnézni a kacatokat, olyan dolgokat találtam köztük, amelyek közül néhányra már nem is emlékeztem. Féltve őrzött titkok és pikáns történetek mellett sok olyan el nem küldött levél és műsorajánlat is feküdt a szőnyegen, amelyekről azonnal éreztem, hogy olyan kincsek, amelyekből érdemes egy hatvan rövidebb-hosszabb novellából álló kötetet összeállítani – neveti el magát a színész.
Ernyey Béla elárulja, hogy jelenleg is dolgozik valamin, ami ezúttal nem egy újabb könyv. – Egy rendkívül tehetséges stílustanácsadóval, akinek elképesztő szakmai tudása van, podcastot indítottunk. Ő feleannyi idős, mint én, mégis nagyon jól kiegészítjük egymást. Ez a szakember pontosan ismeri az ízlésemet, én pedig akárhány éves vagyok, imádok tanulni tőle. Az első részeket nyáron fogjuk felvenni, és arra teszünk kísérletet a műsorban, hogy a magunk szűrőjén át mutassuk meg a világot. A podcastban, amelyben a divat mellett szó esik majd stílusról, emberi erényekről, hibákról, férfi-nő kapcsolatokról és természetesen az öltözködésről is, megpróbálunk szókimondó tükröt tartani a ma emberének – anélkül, hogy bárkit is meg akarnánk bántani. Mostani világunkban – talán megbocsátják, ha ezt nyersen mondom ki – két dolog van, ami engem különösen zavar. A divatban az, hogy az emberek egy része néha úgy néz ki, mintha csak azért öltözne fel, mert fázik, vagy mert tilos meztelenül az utcára menni, és nem azért, mert rajong a szép és stílusos holmikért.
„A gasztronómiában pedig néha úgy érzem, hogy a legtöbben azért esznek, mert éhesek, és nem azért mert az ínyenc dolgokat kedvelik. Persze itt most megint felmerül a pénzen vásárolható minőség problémája, ezért ez is témája lesz a műsorunknak. Szeretnénk ugyanis bebizonyítani, hogy van élet a ma oly jellemző sznobság mögött. Hogy nem szégyen néha egy vintage-üzletben kutatni igazi kincsek után, vagy igenis lehet mennyei rántott borjúlábat enni pár ezer forintért is egy kisvendéglőben. A legfontosabb szerintünk a nézőpont és az ehhez tartozó szemléletváltás. Ha a műsor mondanivalóján keresztül segíteni tudunk ebben a nézőknek, akkor mindent elérhetünk, amit stílustanácsadó barátommal célként tűztünk ki magunk elé.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
