Aligha lep még bárkit is, hogy Medveczky Ilona életéből könyv készült, hiszen annyira izgalmas évek vannak mögötte, hogy akár egy könyvsorozatra elegendő fordulatos történetet fel tudna eleveníteni. Az azonban igencsak meglepő, hogy mindössze kétszer tudott igazán feltétel nélkül bízni a férfiakban. „Az egyik az első szerelmem Lacika volt. Az a kapcsolat tulajdonképpen az érintésre ment, ott dolgozott rendesen a biológia. Ő többször megpróbált öngyilkos lenni miattam. A szomszédok úgy szedték ki a sínek közül. Aztán egy kolleganőmet vette el, aki szült neki két gyereket. Végül két lábát levágták a dohányzás miatt, bele is halt abba. Végül az urnája mellé az én egy szál rózsámat tette a húga” – mesélte Medveczky Ilona a Lélekközelben című podcastban.
Évekkel később, 41 évesen talált rá újra a szerelem dr. Nagy Richárd személyében, akit ő csak papának szólított. „Ő engem a tenyerén hordozott, pedig állandóan veszekedtem vele. És mégis mindent rám hagyott, nagyon szeretett. Neki volt kitartása. Nálam a kitartás és az emberség a legfontosabb, nem az anyagiak. Ő egy nagybetűs ember volt. Képes volt segíteni, tolni előre. Kevés ilyen emberel találkoztam, aki el tudta viselni a sikert. Nem véletlen, hogy az igazán nagy sztárok, az idézőjeles dívák, mind egyedül maradtak.”
Végül 25 évig élt boldogan, azóta sem találkozott olyan férfival, aki a nyomába ért volna. És már nem is tudja elképzelni, hogy újra szerelmes lesz. Bár korábban még hitt benne, próbálkozott, nem is akárhol. „Felraktak engem egy online társkeresőre. Sokáig hittem, hogy találok még párt. A mesebeli herceget is elképzelte a kis Ilonka. De nagyon gyorsan rájöttem arra, zsákbamacska az egész, mert ha az ember nem néz a partnere szemébe, egy fabatkát sem ér az egész. Egyébként is annyi dolgom van, hogy nincs időm arra, csak úgy leüljek és laptopozzak ” – árulta el Medveczky Ilona, miért dőlg dugába részéről az online ismerkedés.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu