Hogy végül Lévay Viktória nem került közel az alkoholhoz, sem a drogokhoz, azt leginkább annak köszönheti, hogy sosem volt bátorsága élni velük. „Nyuszi voltam hozzá. Amikor droggal kínáltak, elutasítottam, önszántamból meg sosem próbáltam volna ki. Mint ahogy azt sem tartottam okos megoldásnak, hogy egy nehezebb nap után a pohár fenekére nézzek. Az egy veszélyes játszma lett volna…” – szögezi le már a beszélgetés elején.
Meglepő felfedezések
Más függőségekről viszont az ő esetében is lehet beszélni, erre Zacher Gábor hívta fel a figyelmét. „Október 11-én mutatjuk be A lány a vonaton című előadásunkat a Játékszínben, amit hetek hosszú próbái előztek meg. Én játszom az alkoholfüggő Rachelt, és hogy minél hitelesebb legyek ebben a szerepben, Gáborral is hosszasan elbeszélgettünk. A Játékszín ugyanis őt kérte fel, mint a téma szakértőjét, hogy legyen a segítségünkre. Hát mit is mondjak, érdekes tapasztalás volt vele négyszemközt leülni… Az első benyomásom – lehet, a második is –, hogy Gábor egy ijesztő alak – nevet fel jóízűen Viki. – Azonnal hatott rám, de ez nemcsak abból fakad, hogy ő egy igazán energikus, határozott férfi, aki ráadásul szaktekintély, hanem mert én egy ilyen ’alámenő’ típus vagyok. Meghunyászkodtam, na! Ezen nincs mit szépíteni – mondja mosolyogva. – Aztán persze feloldódtam, és egy rendkívül jót beszélgettünk, főként az alkoholizmusról. Tőle tudtam meg például azt is, hogy van különbség a női és férfi alkoholizmus között.”
„Kienném a fél hűtőt”
Viki végül a saját függőségeivel kapcsolatban is megnyílt a főorvosnak. „Olyan érdekes az, hogyha a függőség mint téma jön fel, akkor elsőként az alkohol, a drog, esetleg a gyógyszerek, a fájdalomcsillapítók jutnak eszünkbe. Pedig annyi minden más is lehet. Akár az én esetemből kiindulva, kapásból tudok mondani hármat. És bár elsőre jóval ártatlanabbnak tűnnek, mint az előbb említettek, attól még rejtenek magukban veszélyt. Függök bizonyos ételektől, a sporttól, illetve a szeretettől – sorolja. – Esténként, miután hazaértem a színházból, kienném a fél hűtőt! Ami egyrészről normális, hiszen akkor már hosszú órák óta nem ettem. És mert diétázom, azon siránkozom, hogy nem ehetek többé szalonnát, hurkát, kolbászt?! Ilyenkor nagyon nehéz megállnom, mert belül azt mondja egy hang, hogy megérdemelném. Meg keresem a kifogásokat. A másik, ha meg pár napig nem jutok el futni, olyan kínzó hiányt kezdek el érezni, hogy már-már pattanásig tudnak feszülni az idegeim. Máshogy kezdek el viselkedni, úrrá lesz rajtam egy kínzó hiány. No és ott van a szeretetfüggőség, ami épp aktuális az életemben. Tulajdonképpen már a második gyerekem is nagykorú. És hiába tudom, hogy az az élet rendje, hogy kirepülnek, mégis hirtelen csapott meg, hogy felnőttek, és most már ’csak’ a távolból szerethetem őket… Nos ezekről beszélgettünk Gáborral.”
A kérdés: tudjuk-e magunk kontrollálni?
A főorvos nem A lány a vonaton darab kapcsán ült le először színészekkel, hogy megossza velük a tapasztalatit. „Mindig örülök, ha színházi előadásokkal kapcsolatban keresnek meg, és én igyekszem is a segítségükre lenni. Így volt ez a Még egy kört mindenkinek darab esetében, de Eszenyi Enikő is többször kért fel mint szakértőt – mondja Gábor. – A függőség pedig mindenkinél adott. Csak a sajátjukról senki sem szívesen beszél, de másra meg könnyen mutogat. A kérdés mindig az, hogy az adott illető tudja-e kontrollálni. Vikire elég volt ránéznem, hogy tudjam, ő biztosan igen. Ha ételfüggő lenne, akkor nem egy csinos nő ült volna velem szemben… Az egy 150 kilós történet lett volna. Viki keretet ad a függőségének, és ez a lényeg!”
„Én egy megmondóember vagyok”
Kíváncsiak voltunk, mit szól ahhoz Zacher Gábor, hogy a színésznő viccesen megjegyezte róla, hogy ijesztőnek tartja. „Ezen nem lepődöm meg – mondja nevetve. – Kemény szakma az enyém, és ha úgy tetszik, én egy megmondóember vagyok. Nem is szeretem a felesleges udvariassági köröket. Mondtam volna neki, hogy drága művésznő, milyen csinos, milyen jó a frizurája… Nem, arról beszéltünk, amiért ott voltunk.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
