Hazai sztár

Molnár Piroska: „Nemigen akartak befogadni a pesti lányok és fiúk”

A népszerű színésznő nemrég ünnepelte 79. születésnapját. Élhetné a nyugdíjasok csendes életét, ám ez még várat magára.

Nemrégiben mutatták be a Thália Színházban a Madám Bizsu című dokumentum­játékot, amelynek a címszerepét Molnár Piroska alakítja. Ha a falak mesélni tudnának – szokták mondani. Különösen igaz ez a pesti Broadway, azaz a Nagymező utca színházaira, a Thália Színházra, az egykori Európa-hírű Arizona mulatóra. Világhírességek és rangos hazai művészek léptek fel, fordultak meg ott. Rátonyi Róbert, Alfonzó, Rodolfo, Cziffra György zongorista, Karinthy Frigyes, a walesi herceg, a haidarábádi maharadzsa, mind a hét feleségével. Most újra megelevenedik ez a világ. Madám Bizsu, a titokzatos idős hölgy ugyanis minden éjjel ott ül a színpadon, és mesél az egykor világhírű pesti éjszaka múltjáról. Senki nem tudja, ki is ő valójában, de történetei magukkal ragadják a mellé telepedő hallgatókat. Ezeknek az elbeszéléseknek azonban ára van: egy-egy hamis ékszer, azaz bizsu, amiket azonnal magára is aggat.

Madám Bizsu fotóspróbája az Arizóna Stúdióban (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Molnár Piroska saját életéből vett történetei legalább annyira izgalmasak, mint a darab főhőséé. Vajon mit tudott az akkori budapesti éjszakai életről, a híres Arizona mulatóról? „Az égvilágon semmit. Első budapesti élményem a Madách Színházhoz kötődik, szegedi diákként az osztállyal láttam A vágy villamosa című darabot, Tolnay Klárival és Avar Istvánnal a főszerepben. Az élmény mély nyomot hagyott bennem, és tovább erősítette elhivatottságomat a színjátszás iránt. Aztán már csak akkor voltam újból Budapesten, amikor felvételiztem a főiskolára. Elsőre felvettek.” Kunágotai kislányként nem volt könnyű elfogadtatnia magát az évfolyamtársaival. „Nemigen akartak befogadni a pesti lányok és fiúk, de hamar kiderült, hogy nagyon művelt vagyok, így egy kis irigység is körülvett engem, de aztán megtört a jég, gyorsan barátokra leltem. Egyébként ­akkor még a főiskolán a felvételin volt intelligenciavizsga is, amit igen könnyen megugrottam.”

Izgalmas, megható, meghökkentő történetek váltják egymást a darabban (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Rendületlenül dolgozik

Bár az utóbbi években gyakran mondogatta, szeretne kevesebbet dolgozni, ez nemigen sikerül neki. A mai napig kilenc darabban játszik, az elmúlt időszakban két filmet is forgatott, az egyik a Csendes éj, a másik a Ványa bácsi – Buborékkeringő. A múlt év nyarán megadatott neki, hogy utazgasson Európában, idén is ezt tervezte, de a munka miatt ez nem jött össze. Szerencsére, mert ez azt bizonyítja, hogy a nyolcvanadik évében járó színésznő jól bírja és élvezi az újabb feladatokat.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!