Hazai sztár

Déri János az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásban

A hetvenes-nyolcvanas évek legendás riportere, televíziós műsorvezetője számára sajnos túl rövid élet adatott. Pedig mennyire szeretett élni!

Déri János fiatal gépészmérnökként annak idején egy hirtelen gondolattól vezérelve jelentkezett 1975-ben a Riporter kerestetik című tehetségkutató műsorba. 3. helyezést ért el. Két évvel később már a Magyar Rádióban dolgozott, azt követően a televízióban, az Ablak állandó műsorvezető-riportere lett. Szórakoztató műsort is vezetett Ez + Az címmel, ennek egyik népszerű rovata volt a selejtes termékeket ironikusan bemutató Pocsék Áruk Fóruma. Ő indította a Nulladik típusú találkozások című, paranormális jelenségekkel foglalkozó műsort, valamint állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak is.

Így lett Ablak

Déri sok éven át volt az éppen húsz éve „bezárt” Ablak című közéleti magazin stábjának tagja. A műsor címe Kovalik Károly újságíró ötlete volt, akinek a kórházi kezelése alatt pattant ki fejéből a név. Kovalik úgy érvelt, hogy az ablakon ki és be lehet nézni, azt ki lehet nyitni, be lehet csukni, és néha bizony be is törik.

Két házasságból három gyermeke született, az elsőből kettő, Balázs és Bea, a másodikból Zsófi. Fia, Balázs egy interjúban így emlékezett vissza az édesapjára: „Hároméves koromban elváltak a szüleim, de utána is jó barátságban maradtak. Nem volt vasárnapi apuka, volt, hogy hetente többször találkoztunk, aztán ha elutazott valahova, akkor napokig nem láttam.” „Mindenhová magával vitt minket, számtalan riportra, illetve forgatásra elkísértük – mondta lánya, Bea a Bestnek. – Amíg ő az Ablakot vezette, mi a kamerák mögött ittuk bátyámmal a kakaót. A vidéki fellépésekre is gyakran együtt utaztunk. Amíg a színpadon konferált, mi az öltözőben játszottunk az Edda együttessel vagy éppen Zoltán Erikával.” Sajnos rengeteget cigarettázott, tüdőrákot diagnosztizáltak nála, amelynek gyógyulási esélyeivel pontosan tisztában volt. „Én még soha nem adtam fel semmit, ezt sem akarom feladni. Amíg el nem érem a 25 kilót, én addig harcolni fogok. Nem tudom, hogy hogy. A televízióban mindig úgy köszöntem el: ’Viszontlátásra.’ Most is azt mondom.” A viszontlátás azonban elmaradt, 1992. április 29-én a műsorvezető feladta az évek óta tartó harcot, 41 évesen legyőzte őt a betegség.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!