Hazai sztár

Tilla felesége: „Miért egy olyan pasi lett az életem szerelme, aki iszik?”

Tilla nem tagadja, házasságát megviselte az alkoholfüggősége, hiszen neje egy kortyot sem iszik.

Október 31-től láthatjuk a mozikban Till Attila És mi van Tomival? című filmjét. A műsorvezető hosszú évek után nemrég kezdett el őszintén beszélni arról, hogy ő is megküzdött a függőséggel: alkoholista volt. Most már nyolc éve nem iszik és úgy érzi, elérkezett az idő, hogy történetével másoknak is segítsen. Társadalmi felelősségvállalásáért idén a Story Zöld Csillag-díj jelöltje is lett, ennek kapcsán pedig őszintén mesélt nekünk az alkoholizmus elleni harcról. „Én az alkohollal úgy állok, hogy nyolc éve egyáltalán nem iszom, semmi egyéb drogot semmit se használok. Ha valaki így él, és előtte korábban szeretett inni vagy ivott, annak mindig van egy jelentése. Nekem akkor működik jól az életem, én akkor vagyok igazán jó, ha semmilyen szert nem használok. Tehát egy függő vagyok én is, ezt most már ki lehet jelenteni, és ezt a függőséget kordában kell tartani. Egy függő mindig függő marad…” – kezdte Tilla.

A tévés arra is rávilágít, hogy a társadalom hajlamos elbagatellizálni, ha valakinek alkoholproblémái vannak. „Megy a vita, hogy a nagyivó az alkoholista, de az az érdekes, hogy teljesen mindegy, hogy pontosan milyen típusú ivókat nevezünk alkoholistának vagy sem. A lényeg az, ha neked problémád van az életedben ebből az egészből, ha már a családod, a barátaid, bármifajta emberi kapcsolataid megsínylik ezt, az egészséged megsínyli, ha zaklatott vagy tőle, vagy sehová se jutsz vele, tehát már nem kapsz ettől a dologtól, hanem elvesz tőled, akkor azért azon érdemes elgondolkozni, hogy valami baj van, nevezzük bárminek. Az, hogyha valakinek jól esik az, hogy beismeri, hogy ő egy alkoholista, akkor ismerje be. Ez egy nagyon nagy lépés.”

Tilla ma már azt is tudja, hogy felesége és családtagjai számára is terhes tudott lenni az a viselkedés, amit az alkohol váltott ki belőle. „A feleségem, Kriszta soha nem szerette. Történetesen ő egy antialkoholista (…) Ez egy érdekes párkapcsolat, hogy van egy ember, aki nagyon szeret inni, és van egy másik, aki egyáltalán nem. Erről szoktunk néha beszélgetni. Ő is szokott csodálkozni, hogy ‘miért egy olyan pasival élem az életem, vagy miért egy olyan pasi lett az életem szerelme, aki iszik, miközben én nem szeretem?’. Nekem is volt családi és egyéb problémám (…) nem tudok szociális ivó lenni, nem tudok csak csevegni és megmaradni egy mindenki által tolerálható normál szinten. Én felpörgök, megőrülök, megőrültem, agresszív tudtam lenni, szélsőségesen vicces tudtam lenni, az is viszont nagyon fárasztó tud lenni, szóval sok voltam mindig, tehát megváltozott a személyiségem, és ez nem jó, ez nagyon terhes tud lenni, még engem is megterhelt.”

A Tillával készült beszélgetés itt megtekinthető:

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!