Hazai sztár

Kozso: „Amióta édesanyám elment, még szorosabb a kapcsolatom az édesapámmal”

Az énekes szeretné visszaadni édesapjának azt a szeretetet, amit ő kapott.

Kezdjük a széppel és a jóval! Harmincéves a zenekara, az Ámokfutók, zenét, szöveget, slágereket írt és ír, producer. Hogyan tudta, tudja a csapatát ilyen hosszú időn át egyben tartani?
Kozso: Nem bíztam soha a véletlenre. Mindegyik zenekarnál, akikhez közöm volt, Ámokfutók, Bestiák, Shygys, a Picasso­ Branch, szakemberek, pszichológusok segítéségét kértem. Olyan teszteket töltöttünk ki, amikből kiderült, tudunk-e hosszú távon együtt dolgozni. Ha valaki nem passzolt a csapatunkba, attól fájó szívvel megváltunk.

Kicsit zavar, hogy beszélgetés közben szinte nem látom sem a szemét, sem az arcát. Eltakarja a szemüveggel, a sapkájával.
Kozso: Kedves Zsuzsa, ilyenek a rocksztárok. Egyébként én már gyerekkoromban is hasonlóan néztem ki. Az édes jó anyukám festőművész volt, mindig nagyon vagányul elegáns. Ennek ellenére támogatott az öltözködésben, mindenben.

Egész életében szoros volt a kapcsolata a szüleivel…
Kozso: A szüleim mindig mindenben mellettem álltak. Az édesanyám sajnos már nem él. Biztos vagyok benne, hogy a halálában közrejátszott, amikor engem Amerikában ártatlanul bebörtönöztek. Amióta elment, még szorosabb a kapcsolatom az édesapámmal. Mindennap találkozunk, együtt kajálunk, sokat beszélgetünk. Szeretném visszaadni neki azt a szeretet, amiben felnőttem.

Sok időt töltött Amerikában

Említette a börtönt, de amit az elmúlt években átélt, nem egy, de tíz embernek is sok lett volna.
Kozso: A megpróbáltatásaim sorozata két agyvérzéssel kezdődött. Kómába estem, lezsibbadt a bal oldalam, hónapokig ágyhoz kötve feküdtem. Újból kellett tanultam beszélni, menni, énekelni, futni… Aztán jött az autóbalesetem. Az ütközés során súlyosan megsérültem, eltört a gerincem, és öt évvel ezelőtt jött a börtön.

Többször mesélt róla, hogy ártatlanul csukták be 38 napra Amerikában. Mit követett el?
Kozso: Az égvilágon semmit. Évtizedeken át éltem ott. Világsztárokkal dolgoztam együtt. Így volt zöld kártyám, amit azért adtam vissza, mert úgy döntöttem, nem akarok amerikai állampolgár lenni. Egyik alkalommal turistavízummal mentem vissza pihenni öt hétre Floridába, nagy baráti csapattal, ügyvédekkel, orvosokkal, a barátaimmal, majd az ottani repülőtéren váratlanul egy éjszakára bezártak, és onnan vittek a világ legkeményebb börtönébe, gyilkosok közé. Fogalmam nem volt, kiszabadulok-e valaha. Ott, a börtönben kettétörtem, remegve, rettegve éltem. Amikor aztán kiderült, egy félreértésből vagyok bezárva, a bíró elnézést kért, és azt mondta, az elmúlt harminc évben ekkora hibát nem követtek el. Ennek az ügynek koránt sincs vége. Kártérítési pert indítottam a floridai börtön ellen, ami a mai napig tart.

Látszólag rendbe jött, fizikailag, lelkileg, sokat dolgozik. Nemsokára kijön a 18. lemeze az Ámokfutóknak, sok koncertjük is van. És a magánélete is révbe ért.
Kozso: Ágica húsz évvel fiatalabb nálam, ő nemcsak a szerelmem, a társam, a párom, hanem a menedzserem is. Nem csak én, ő is rengeteget dolgozik, értem, miattam, a zenekarért. Mellette fut, a maratoni futás a szenvedélye, közben az orvosi egyetem egészségtudományi karára jár. Tizenhét éve imádom, de volt egy időszak, amikor különváltak útjaink. Elment külföldre tanulni, dolgozni, sportolni. Az elmúlt két évben jutottunk el végre odáig, hogy összekötöttük az életünket. Ilyen csodával, mint ő, még soha életemben nem találkoztam. Kicsi Egér, így becézem.

59 évesen akár még vállalna gyereket is?
Kozso: Nem is egyet, többet is.

A kép jobb oldalán Kozso párja, Ágica

Egy lánya és egy unokája már van, az elmúlt hetek sajtóhíre volt, hogy nem tartja velük a kapcsolatot. Mi ennek az oka?
Kozso: Méltatlan hozzám, hogy a nyilvánosság előtt kell kibeszélnünk a családi életünket. Csak annyit mondhatok, a lányom, Amanda, 14-18 éves kora között velem élt. Tőlem ment el reggel a gimnáziumba, hozzám jött haza, vittem magammal Amerikába, Németországba, Franciaországba…. Kívánom minden édesapának, hogy olyan viszonya legyen a lányával, mint amilyen nekünk volt Amandával. Borzalmasan fáj, hogy nem láthatom a lányom, az unokám.Higgye el, nem rajtam múlik. Imádom őket, visszasírom azt a mély kapcsolatot, ami köztünk volt. Annak idején rengeteget beszélgettünk, együtt festettünk. Ő valamiért elfordult tőlem, és elfordította tőlem a kis unokám, Miát. Remélem, még nem késő, és rendbe tudjuk hozni a kapcsolatunkat. Nincs ennél nagyobb vágyam.

Kiemelt kép és fotók: Nagy Zoltán/fotocentral.hu, Kozso hivatalos Instagram-oldala

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!