„Miló Viki mindent kibír!” – mondja nevetve már a beszélgetés elején, majd kezdi is sorolni, milyen egészségügyi problémái voltak az évek során. A bokszolói karrierje alatt vagy egy tucatszor sérült le, több alkalommal bőrrákot diagnosztizáltak nála, az Exatlon című műsor után pihenésre kényszerült… Most pedig lett egy sportbalesete.
„Nem eshettem ki a munkából”
Egy teljes hétig állni sem tudott, olyan fájdalmakkal küzdött. „Húsz éve, a világbajnoki versenyem előtt két héttel szörnyű állapotban volt a bal vállam, végül csak nagy fájdalmakkal tudtam ringbe szállni. Sejthető volt, hogy ennek meglesz a böjtje, hogy a jövőben elég lesz akár egy rossz mozdulat, és nem fogom tudni a fejem felé emelni a karom. Így is lett. Pokoli érzés volt, de kénytelen voltam így is, ülve megtartani az edzéseimet… És ez nem vicc! Egyrészről nem eshettem ki a munkából – ezt anyagilag nem engedhettem meg magamnak –, másrészt a tanítványaimat sem akartam cserben hagyni – meséli Viki, aki mindennel egyedül birkózott meg. – Mondanom sem kell, nem ez volt az első eset, hogy óriási fájdalmakkal csináltam végig a napjaimat. Most is még lökéshullám-terápiára járok heti kétszer, de voltam sport- és ortopéd szakorvosnál, csontkovácsnál. És persze riasztottam az egészségügyben dolgozó ismerőseimet is.”
„Úgy fájt, azt hittem, elájulok”
„MRI-vizsgálaton viszont nem voltam, mert nem akartam rá több százezer forintot költeni… – folytatja. – Amikor mondták a kórházban, hogy majd’ féléves várólista van, megnéztem, mennyibe lenne, ha magánúton csináltatnám meg a vizsgálatot, és hát eldobtam az agyam. Most mit mondjak, szégyen ide, szégyen oda, ez nekem nem fért bele. De hál’ isten, a hátamat rendbe rakta egy csontkovács, a nyakamon lévő ödéma – amihez viszont nem mert hozzányúlni – is sokkal jobb lett, a vállammal meg egyszerűen csodákat művel a lökéshullám-terápia. Az utóbbival kapcsolatban pedig nagyon szkeptikus voltam. Emellett úgy fájt maga a kezelés, hogy azt hittem, elájulok. De megérte! Az elmúlt húsz évben nem volt olyan éjszaka, hogy ne ébredtem volna fel arra, hogy belenyilall a fájdalom, és ez szinte teljes egészében megszűnt. Innen is köszönöm a tanítványomnak, Szilvinek, aki felajánlotta, hogy segít rajtam!”
„Ha nem sportolok, akkor hízok”
Mint mondja, sokkal jobban van, fizikálisan és lelkileg is, annak pedig kimondottan örül, hogy ismét mozoghat. „Tudtam, hogy egyszer rendbe jövök, emiatt kevésbé aggódtam. Amiatt viszont nagyon is, hogy a rehabilitáció alatt meg fogok hízni. Igen, hiú vagyok, nem tagadom – mosolyodik el. – De én annyit dolgoztam a testemért! És ha teljesen normálisan eszem, tehát nem sütit csokival, akkor is hízom. Ahhoz, hogy megtartsam a formám, esetleg még fogyjak is, diétáznom kell, emellett naponta sportolnom. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a hét minden napján másfél órát kardiózom, plusz egy-egy tanítványommal le is edzem. De fogytam! Erre büszke vagyok. Szépen gyógyulok, közben megőriztem a formám, ezért sem szeretnék panaszkodni.”
Elfogadja a korát
„Most ünnepeltem a 46. születésnapomat, és nem kérdés, én is látom magamon az idő múlását, de elfogadom, hogy ez van. Mi mást tehetnék? – neveti el magát. – Igyekszem odafigyelni magamra, illetve már arra is, hogy ne fogyjak tovább. Ebben a korban már nem áll jól egy nőnek, ha túlságosan sovány.”
Kiemelt kép: Archív
