Két évvel ezelőtt közel sem volt ennyire nyugodt, már ami az évei számát illeti. Aztán egy idő után rájött, nincs miért aggódnia. Többek között erről is mesélt nemrég a Best magazinnak.
Gregor Bernadett: Amikor ötvenéves lettem, az vízválasztó volt számomra. Szerintem annak egy nő sem örül, amikor a négyes már ötössel kezdődik. Én is tartottam tőle. Aztán ahogy teltek-múltak a napok és a hetek, rájöttem, hogy tulajdonképpen az ég egy adta világon semmi nem történt. Úgyhogy most az ötvenkettő már meg se kottyant.
Amikor ön a negyvenes éveiben járt, hol tartott éppen az életében?
G. B.: Kis csitri voltam, éretlenebb, mint a mai negyvenesek, ugyanakkor ereje teljében levő édesanya, fiatalasszony. Még az is megfordult a fejemben, hogy jó lenne a két fiam mellé egy kislány is. Erről végül letettem. Alapvetően későn érő típus voltam és vagyok. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, a korom hozott egy kis higgadt bölcsességet.
Későn érő típus, ugyanakkor 18 évesen Szegedről Budapestre költözött, egyedül. Hogy állta meg a helyét?
G. B.: Amikor eljöttem otthonról, még mobiltelefon sem volt. Nehezen éltem meg, hogy nem lehettem napi kapcsolatban a szüleimmel. Aztán egy perc alatt lettem önálló. Csepelen, albérletben kezdtem, tanultam Gór Nagy Mari színitanodájában, majd felvettek a színművészetire. Az ott eltöltött időszak életem legnehezebb négy éve volt. Sokat tanultam, jó mestereim voltak, de akkoriban kemény kiképzés zajlott a főiskolán. Volt olyan tanárunk, akinek az volt a pedagógiai módszere, hogy összetörte a mi kis törékeny lelkünket, amitől teljesen begörcsöltem. Én törött szárnyakkal ugyanis nem tudok repülni. Csak akkor tudok dolgozni, ha bennem megbíznak, ha szeretnek.
Jó ideje van egy önálló estje, a hányatott sorsú Karády Katalin dalait énekli.
G. B.: Nemrégiben olvastam el A Halálos tavasztól a Gestapo fogságig című önéletrajzi könyvét, nagyon megérintett. Az estjeimen mesélek az életéről, bizony a közönségből sokaknak potyognak a könnyei. Miután emigrált, nem önszántából, Amerikában egy kalapüzlete lett. Amikor pedig hazahívták, nem jött, de küldött maga helyett egy kalapot. Mégis mennyire szerette a hazáját… A végrendeletében azt kérte, a földi maradványait hozzák haza Magyarországra.
Az édesapja Gregor József, világhírű operaénekes volt, magasra tette a lécet. A színészet mellett mégis elkezdett énekelni.
G. B.: Sokáig nagy félelmem volt az éneklés. Vasággyal együtt voltam húsz kiló, törékeny kislány, eleinte hang is alig jött ki a torkomon, csak meleg levegő. Még a víz is szakadt rólam, annyira féltem. Iglódi István igazgató-rendező biztatására kezdtem bele az éneklésbe. Kurázsi mama dalát bízta rám. Arra bátorított, ne akarjak szépen énekelni, hanem próbáljam meg a dal tartalmát előadni. Attól kezdve felbátorodtam. Egyébként mindig hadilábon álltam és állok az önbizalommal. Harminc éve vagyok színésznő, de a mai napig izgulok színpadra lépés előtt. Pedig még sehol nem dobáltak meg paradicsommal. Apám mondta mindig, aki bejárta az egész világot, és aki minden fellépése előtt izgult, ő mondta, ha egyszer úgy menne fel a színpadra, hogy nem lámpalázas, akkor abbahagyná a szakmáját.
Nagyon hiányoznak a szülei?
G. B.: A beszélgetések, apám gárdonyi kakaspörköltje, apám illata, a lénye, nagyon hiányzik, és a hiánya soha nem is fog elmúlni. Tizennyolcadik éve, hogy nincsen közöttünk, de nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Apám halt meg később, anyám előbb, 1997-ben, amikor huszonöt éves voltam. Ott voltam egy pici gyerekkel, és irigykedve hallgattam, amikor a korombeliek mondták, hétvégén mennek a szülőkhöz ebédre, ott lesznek a nagyszülők is. Hát ez nekünk sajnos nem adatott meg.
Ki él még a családjából?
G. B.: Van két nővérem, ők a féltestvéreim, anyai ágról jogász, apai ágról fogorvos. Velük nagyon jó a kapcsolatom. Nagy biztonságot jelentenek az életemben.
Tíz éve egy Somogy megyei kis faluban, Bálványoson vett egy házat. Miért?
G. B.: Vágyom a magányra, a kertre, a természetre, a csendre. Amikor megyek, mindig viszem magammal a két kutyámat is. Szeretek itt lenni. Ez a kis falu közel van a Balatonhoz, de én nem vagyok nagy strandra járós. Nem szeretem a wellnessfürdőket sem. Amikor a gyerekek kicsik voltak, mint egy jó anyuka természetesen vittem őket. De már nagyok. Az efféle fürdőzést elintézik egyedül vagy a barátnőjükkel.
Azt mondta, mint jó anyuka, valóban jó anyuka?
G. B.: Biztos csináltam hibákat, biztos voltam következetlen. Sőt ha lógni akartak a suliból, cinkostársuk voltam. Nem tudtam követelni, büntetni. De még azt a szót sem szeretem használni, hogy nevelni. Azt sem tudtam, inkább csak terelgettem őket. Főleg az első gyereknél, Bencénél volt így. Huszonhárom évesen szültem, éretlen voltam, még akkor tanultam ezt az egész család és anyaság dolgot. Ő volt szegény a kísérleti nyúl. Egyébként ha most ránézek a gyerekeimre, azt mondom, elég jól sikerültek. Megható, amikor, mondjuk, egy hosszú nap vagy vidéki fellépés után hulla fáradtan hazaérek, a gyönyörű, kisportolt 18 éves fiam megölel, és azt mondja: „Anya, nekünk olyan jó életünk van, én olyan hálás vagyok neked, hogy te ezt nekünk megadtad és megadod.” Kell ennél több egy anyának?
Anyának nem, de nőnek lehet, hogy többre van szüksége, mondjuk, egy szerető társa.
G. B.: Mindenkinek más a sikerélmény az életében. Van, akinek az, ha talál egy párt, akivel leélheti az életét. Van, akinek az, ha a párjával a nap 24 órájában együtt lehet. Az 50. születésnapomon azt kértem a családomtól, hadd menjek el egyedül Bálványosra. Hadd legyek magamban, ne is hívogassanak telefonon. Letettem a jógaszőnyeget a szikrázó napsütésben a fűbe. Csicseregtek a madarak, ott voltak a kutyáim. Ültem a természetben, és valami olyan hála áradt szét bennem, hogy itt lehetek, hogy jól vagyok, elmondani nem tudom. Ha egyszer azt fogom érezni, hogy szeretném az életem megosztani valakivel, amit most nem érzek, akkor biztosan nyitott szemmel járok majd a világban. Azt kell hogy mondjam, a társas kapcsolataimban soha nem voltam igazából önmagam. Azt a fajta függetlenséget és szabadságot, amire tudat alatt egész életemben vágytam, és amiben most élek, nem cserélném fel semmire. Most. Hogy holnap mi lesz, arról beszéljünk holnap.
Szerelemre nem vágyik? Az érzésre.
G. B.: A szerelem emlékeim szerint nagyon sérülékeny és kiszolgáltatott állapot, nem vágyom rá. Újból mondom, most. Hogy holnap mi lesz, arról beszéljünk holnap.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu
