Hazai sztár

Szujó Zoltán: „Gyakran még a telefonomat sem viszem, aminek a feleségem nem örül”

Ki hinné, hogy a magabiztosságban verhetetlenek tűnő riporternek is szüksége van néha a megerősítésre és a csendes meditációra?

Szujó Zoltánt legtöbben a Forma–1-es közvetítések kedélyes riportereként, későbbről pedig vérprofi kommentátoraként ismerik. A köztévétől 2019-ben zajos körülmények között távozott, ezek után alaposan megreformálta az életét. Most azt is elmeséli, hogyan.

Leszámolt a maximalizmusával

„Elsősorban nagyobb céges rendezvényekkel bíztak meg, de most újra jelentősebb hangsúlyt kapott az életemben a műsorvezetés – árulja el. – Emellett emberileg is nagy lépéseket tettem. Megtanultam kezelni és pozitív mederbe terelni a maximalizmusomat. Bár ez inkább egy hosszabb folyamat eredménye volt.” Mint mondja, két dolog segítette ezen az úton. „A meditáció és az őszinte pozitív visszajelzések. Ezek kellő magabiztosságot adtak ahhoz, hogy elfogadjam: az esetleges hibák ellenére is jól végzem a munkám. Sokáig csillapíthatatlan bizonyítási vágy volt bennem, nem voltam soha teljes mértékben elégedett a teljesítményemmel. Ennek több oka lehet: egyrészt vidéki srác vagyok, aki egyszerű, de szeretetteljes családban nevelkedett. Másrészt a lisztérzékenységem idejekorán megtanított arra, hogy minden szabályt maradéktalanul be kell tartani, és ez rányomta a bélyegét a gondolkodásomra.” Manapság már jóval gyakrabban dicséri meg magát, mint korábban. „Nem is olyan régen volt egy biztosító cég több száz fős rendezvénye, amit levezényelni nem volt egyszerű feladat. Az esemény után úgy mentem haza, hogy büszke voltam magamra” – mondja nevetve.

Gundel Takács Gáborral és Majkával (Fotó: archív)

Megijedt a lehetőségtől

Akkor is megveregethette volna a saját vállát, amikor a The Floor – Csak egy maradhat! című vetélkedőműsor vezetésére kérték fel, de nem egészen így tett. „Összerezzentem, hiszen úgy gondoltam, ez egy komfort­zónán kívüli kihívás lesz nekem. Gyermekkori álmom volt egy ilyen feladat. Őszintén szólva le is tettem arról, hogy ez valaha megadatik. Néhány másodperc gondolkodási idő után rávágtam: vágjunk bele! – emlékszik vissza. Az igenlő válasz után nem sokkal szeretett és tisztelt kollégáját, Gundel Takács Gábort is felkereste néhány jó tanácsért. – A legjobb tanácsa az volt, hogy próbáljam meg élvezni a játékot. Azt hiszem, ez sikerült is” – árulja el.

Feleségére mindenben számíthat (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Tökéletes kettősség

Jelenleg két egymástól élésen elkülönülő munkája van, ezek pedig tökéletesen kiegészítik egymást. „Televíziós műsorvezetőként megkapja az egóm azt a szereplési felületet, amire vágyik. Én ebből nem csinálok titkot, szeretek kamera előtt állni. Ugyanakkor az autósport-szövetség vezetése megköveteli, hogy teljesen alárendeljem magam a közösség érdekének, és háttérbe szorítsam a saját egóm. Egyik szerepkör sem fontosabb a másiknál. Így vagyok teljes – taglalja lelkesen. Munkája révén meglehetősen eseménydúsak a napjai, nem csoda, hogy időről időre szüksége van egy-egy elvonulásra – Van olyan, hogy teljes napot egyedül töltök az erdőben. Ilyenkor tudok befelé figyelni, és csak a természetre koncentrálni. Gyakran még a telefonomat sem viszem. Ennek a feleségem egyáltalán nem örül, hiszen attól tart, ha éppen biciklizem, és esetleg elesem, a kerékpárt nem tudom elküldeni, hogy hozzon segítséget. De néha szükségem van a teljes lelki ’méregtelenítésre’” – szögezi le.

Lánya a nyomdokaiba léphet?

A műsorvezetőnek két lánya van, Dóri 20 éves, Zsófi 17. „A kisebbik jobban hasonlít rám, benne is van szereplési vágy. Elképzelhető, hogy ő is ezt a szakmát választja. Egy biztos, ha így tesz, nem fogom megkönnyíteni a dolgát. De erről még korai beszélni, hiszen még csak gimnazista” – zárja le a témát.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!