Hol és mikor történt az első találkozásuk?
Joshi Bharat: Van egy közös ismerősünk, ő ajánlott nekem az Egy férfi és egy nő című rádióműsoromba vendégeket, és köztük volt Virág is. Meghívtam, és január végén, a stúdióban találkoztunk életünkben először.
Kiss Virág: Nagyon érdekes, hogy sok olyan lehetőség lett volna korábban is, hogy összetalálkozzunk. Például amikor a Vad angyal-korszak volt, én naponta jártam be a TV2-be, ahol Bharat műsort vezetett. A folyosón, a büfében, bárhol összefuthattunk volna. De ugyanígy lett volna lehetőségünk a Life TV-ben vagy akár egy-egy Story Gálán is találkozni, de sosem történt meg.
Hogyan folytatódott ezután?
J. B.: A felvétel után búcsúzkodtunk, és megemlítettem, hogy kávézhatnánk valamikor. A számát ugye már nem kellett elkérnem, megvolt, szóval az első lépést én tettem meg.
K. V.: A dátumot viszont már én javasoltam, mert tudtam, hogy úgy dolgozom azon a héten, hogy csak egyetlen nap lesz jó. Találkoztunk is, aztán lebetegedtem egy hétre, így írásban folytattuk, mert az influenza miatt nem volt hangom. Amikor meggyógyultam, a februári találkozásunk pedig már egyértelműen randevú volt.
Akkor immáron három hónapja egy párt alkotnak.
J. B.: Igen, most már ezt így ki lehet mondani. De egyébként meg nem kell ezt megbeszélni. Szerintem magától értetődő, hogyha valaki valakivel szép lassan egy párt alkot.
K. V.: Hagytuk, hogy önmagától fejlődjenek ki köztünk a dolgok. Emlékszem, az elején pont itt, Szentendrén is meghitten sétálgattunk, beszélgettünk, és kezdtük megismerni egymást.
Mindketten elváltak. Bharat, ön kétszer is. Emiatt mára lassabbak és óvatosabbak egy kapcsolatban?
J. B.: Pont az a lényeg, hogy nincsen óvatoskodás. Nincsen viselkedés. Önmagunkat adjuk egymásnak, és nincsenek tabutémák sem.
K. V.: Teljes a bizalom közöttünk. Még ha meg is égettük magunkat korábban, fel se merül bennünk, hogy a múlt sérelmeit egymásra vetítsük, és azon szorongjunk, hogy „mi lesz, ha…?”
Hogyan látják a jövőt, tervezik az összeköltözést?
J. B.: Mi ezt sem beszéljük meg előre. A volt feleségeimmel két hét után összeköltöztem, mert én nagyon intuitív módon gondolkozom. Virággal is úgy lesz majd, ahogy érzem, érezzük. Hiszek a sorsban, és hogy véletlenek nincsenek. Hiszem azt is, hogy a múltban is mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, és ez igaz a jövőre is. Nem kell görcsölni. Virággal bennünk nincs félelem, hogy egyszer vége lesz a kapcsolatunknak.
K. V.: Egyelőre három hónapnál tartunk, még nem is beszéltünk összeköltözésről. Ezt majd hozza az élet. Így is nagyon sok időt töltünk együtt, tökéletesen belesimultunk egymás életébe, és ez most így nagyon jól működik. Egyelőre a közös nyaralásnál tartunk. Isztambulba készülünk a barátainkkal, nyár végén pedig Olaszországba utazunk.
Kimondhatjuk, hogy ez szerelem?
J. B.: Az, persze.
K. V.: Hogyne.
Mi az, amit megtaláltak a másikban?
K. V.: Mindent. Bharat egy stabil, megbízható férfi. Az igazi, nagybetűs férfi, aki a szerelmet, ami köztünk van, ki is mutatja.
J. B.: Virággal nagyon jó a kommunikációnk, egyforma a humorunk, egyforma az érdeklődési körünk. Én ugye sokáig bábszínészként dolgoztam, nem látszódtam a színpadon. A háttérben voltam, pont úgy, ahogy Virág is szinkronszínésznőként, hisz ő sem látszik a vásznon. Ez is egy kis párhuzam közöttünk. Nagyon tetszik az is, hogy a színészet mellett parfümőrnek tanul. Ki is találtuk, hogy lesz egy közös estünk: bor- és illatvacsora India ízei címmel. Itt felszolgálnak majd egy ötfogásos indiai vacsorát, a borász hozza majd az ételekhez illő borokat, én az indiai kultúráról mesélek, Virág pedig bemutatja az ízekhez illő fűszeres illatokat.
Ha már közös projekt is van, gondolom, túl vannak azon, hogy a családtagjaiknak bemutatták egymást.
J. B.: Persze. A kisebbik lányom, Shila már többször is találkozott Virággal. A nagyobbik lányom, Savitri is tud mindent, de ő külföldön él, így személyesen még nem találkoztak. De mindkét gyermekem nagyon örül, hogy boldog vagyok.
K. V.: Nekem nincs gyermekem, én édesanyámmal szoktam megbeszélni a dolgokat, ő szokott nekem tanácsokat adni. És ő most nagyon-nagyon örül, mert látja rajtunk, hogy mennyire boldogok vagyunk Bharattal.
Volt önökben félsz a válásaik, szakításaik után, hogy egyedül maradnak?
K. V.: Kinek ne lennének? Sok dolgot meg kell gyászolni az életben, aztán meg kell nyugodni. De ha egészséges az önértékelésünk, nem kell aggódni. Akkor tudjuk, hogy úgy lesz minden, ahogy az égiek akarják. Én tudtam, éreztem, hogy Bharat jönni fog.
J. B.: Jövőre 70 éves leszek, de ettől függetlenül én is azt mondtam, hogyha valakinek jönnie kell, az úgyis jönni fog. Ha valakivel dolgom van, és teljesebb lesz vele az életem, akkor nekem csak egyetlen dolgom van, nyitottnak lenni rá. De ez azért nem volt egyszerű. Tavaly ősztől kezdtem érezni, hogy a múlt már messze van, és kezdek alkalmassá válni, hogy tisztességgel, becsülettel együtt tudjak lenni valakivel. És aztán nem sokkal később jött is Virág.
Tudom, még korai a kérdés, de jó megérzéseik vannak. Mit gondolnak, ebből házasság lesz?
J. B.: Én nem feleséget kerestem, Virág pedig nem férjet. Mindketten voltunk házasok, ami igazából egy jelkép. Mert egy kapcsolat minősége nem a papíron múlik. A papír széttéphető. A lényeg, hogy megéljük a jelent, hogy van egy ősbizalom közöttünk, és kiegészítjük egymást. Mi nem tudunk vitatkozni, maximum azon, hogy hol parkoljunk. (nevet) Boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ezt szeretnénk kiélvezni. Mi tényleg összetartozunk, és mindegy, hogy hol, de azt vizionálom, hogy egymás kezét fogva sétálunk majd tíz-húsz év múlva is.
K. V.: Egy nő a házassághoz nyilván mindig egy picit másképp áll, mert más érzés, ha az embernek férje van, és nem barátja. De ez nálunk nem aktuális kérdés. Épp pár napja mondtam Bharatnak, hogy az eddigi kapcsolataimnál úgy éreztem, egy szobában vagyok, ahol rengeteg ablak van, de nem látok ki rajtuk, mert be vannak fedve, és keresem az ajtót, hogy ha baj van, ki tudjak futni. Most viszont ugyanebben a szobában az ablakon kinézve szép panorámát látok, és nem keresem az ajtót. Szóval ez nem is kapcsolat, ez egy összetartozás, ahogy Bharat is fogalmaz. A sors pedig majd kitalálja, hogyan élünk tíz-húsz év múlva. Részünkről mindent megteszünk, hogy minden így maradjon.
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
