Hazai sztár

Csűrös Karola – Esküvőjén Vitray Tamás volt a tanú

A Szomszédok kiváló színésznője a színjátszásnak és a férjének élt.

Több tudós, akadémikus, vegyész is van Csűrös Karola felmenői között az 1936 novemberé­ben született színésznőnek, aki Csűrös Karolinaként jött világra. „Gyerekkoromban Dudunak hívtak, aztán a gimnáziumban Csűri lettem. Aztán a Színművészetin Karoláztak. Az kibírhatatlan, borzasztó. Elkezdtek Karcsizni, én ezt viszont szeretem” – mondta. Világéletében színésznő akart lenni, édesapja erre így reagált: „Tudod mit, próbáld meg, nehogy egész életedben engem szidj, amiért nem sikerült az álmod.” Vidéki, majd fővárosi teátrumokban játszott, és sok tévéfilmben is.

Férjével ötven évig éltek budapesti lakásukban, a Szent István parknál (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

Az egyik forgatás közben találkozott nagy szerelemével, az elvált, kétgyermekes Horváth Ádámmal, akivel korábbról már ismerték egymást. „A Zenélő órák című sorozatban voltak versbetétek, oda hívtam el Karolát. Akkor én már különköltöztem, és szerelemre fakadtunk, ’63 óta élünk együtt” – mesélte a rendező, aki ’66-ban vette feleségül a színésznőt. „Délelőtt egy fekete bőrű karaktert játszottam, kettőkor még be voltam festve. Kerényi Imre rendezte az előadást, aznap azzal ugratott: ha nem lesz velem elégedett, nem enged el a két órára kitűzött esküvőre.” Végül odaért a menyasszony, az esküvőn Vitray Tamás és első felesége voltak a tanúk. A színésznő sohasem bánta, hogy nem született gyermeke. „Számomra Ádám és a hivatásom volt a legfontosabb. Biztos sokan mondják rám, hogy önző vagyok… Azt pedig tisztességtelennek tartottam, hogy azért szüljek gyereket, hogy a bébiszitter nevelje fel.” Nagy szeretetben éltek, ám a férje halála, 2019 után bezárkózott, depressziós lett. 2021 novemberében, 85 éves korában követte szerelmét a túlvilágra.

Lubickolt Etus szerepében

Férje írta és rendezte a Szomszédokat, Etus szerepét kifejezetten nejének szánta. „Fantasztikus volt megélni azt a kiemelt népszerűséget, amit aztán a Szomszédok adott meg. A mai napig megszólítanak az utcán: ’Etuska, hogy van?’ Nem zavar, inkább öröm, amikor azonosítanak a szereppel. Szerencsém van, hogy imádták a karaktert, ha gyűlölték volna, ki sem mernék menni az utcára” – vallotta a színésznő.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!