Hazai sztár

Bács Ferenc – Nem akart egyedül megöregedni, emiatt vesztette el egyetlen lányát és unokáját

A legendás színész elegáns volt, mint egy régi vágású úr. Nem csoda, hogy a közönség imádta.

Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben született 1936-ban. Kolozsváron nőtt fel, ahol műbútorasztalosként dolgozó apja a helyi fociklub sportolója volt. A kis Ferkó vívott és kosárlabdázott, még a román ifjúsági kosárválogatottba is bekerült. Másfél évig járt a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, agysebész akart lenni. De a helyi színjátszók közé is beállt, és ott dőlt el a sorsa, tanulmányai után a marosvásárhelyi színház tagja lett. Itt ismerte meg nála hat évvel idősebb kolléganőjét, Tanai Bellát. Egybekeltek, majd 1963-ban megszületett a lányuk, Kati. „Édesapámmal volt egy kedvenc játékunk: az egyik oldalon bebújt az asztal alá, a másikon kimászott, ölbe kapott, és összevissza puszilgatott. Homlokát a homlokomra tette, nem szólt, csak éreztem a szeretetét – mesélte a Bestnek Kati, aki maga is színművész lett. – 13 éves voltam, amikor egy szál bőrönddel áttelepültünk Magyarországra, később mind a ketten (Kati szülei – a szerk.) a Vígszínházban kaptak szerződést. Csodálatos életünk volt így hármasban.”

Lánya, Kati a betegségéről sem tudott (Fotó: Inkey Alice/fotocentral.hu)

Bács, aki 40 évesen kezdte magyarországi karrierjét, hamar sokat foglalkoztatott színész lett – a feleségével ellentétben, és ez feszültséget szült. Elváltak. Bács Ferenc aztán elvette a nála 37 évvel fiatalabb Trefil Edinát, aki még Katinál is fiatalabb. „Tíz évvel ezelőtt találtam meg az igazi társamat, akitől éppen olyan szeretet kapok, amilyenre szükségem van – mondta Bács Ferenc egykor a Bestnek. – Nem akarok egyedül megöregedni. Lehet, hogy sok embernek nem tetszik, hogy köztünk harminc év a korkülönbség, és a hátam mögött megszólnak emiatt, de én életemben nem voltam még ilyen boldog.” Apa és lánya, valamint egy szem unokája, Bence között nem sokkal ezután azonban megszakadt a kapcsolat. „Elmaradtak a közös ebédek, programok, és sajnos az utolsó éveiben már nem is találkozhattunk vele. Erről sem az édesapám, sem én, sem pedig a fiam nem tehetett, ebben biztos vagyok. Elérhetetlenné vált számunkra, a figyelmét, a szeretetét a második házassága teljes mértékben elzárta tőlünk” – mondta Kati a Bestnek. Senki sem értesítette sem őt, sem a fiát arról, hogy Bács Ferenc, aki 2019. április 16-án hunyt el, súlyos beteg.

Sokat szinkronizált

Ő volt a Micimackó Tigrise, valamint A klinika című sorozatban Klaus Brinkmann professzor hangja, a Halló, halló! című sorozatban a főszereplő René Artoist, a Szívek szállodájában Richard Gilmore-t, a Gyűrűk ura-filmekben pedig Gandalfot szinkronizálta.

Kiemelt kép: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!