Hazai sztár

A renitens számítógépes zsenije, Jeney Luca: „Talán egyszer Skóciában élek Benedekkel”

A színésznő a szerelemért hálát ad a sorsnak, vagyis egy légitársaságnak.

Jeney Lucát muszáj észrevenni, olyan ízléssel alakítja Boglárkát, A renitens című sorozat bűnügyeit felgöngyölítő csapat legfiatalabb tagját. „Elhívtak egy szereplőválogatásra, kérdezték, lenne-e kedvem egy sorozatban játszani. Természetesen, mondtam, hiszen nemrég végeztem a Színművészeti Egyetemen, gondoltam, szakmai tapasztalatnak és kalandnak is nagyon jó lesz – meséli Jeney Luca, hogyan kapta meg a rendőrnő szerepét. A forgatás második részébe kapcsolódott be, amikor főleg stúdióban dolgoztak. – Amikor kislányként arról álmodoztam, hogy színésznő leszek, ilyen munkákra is gondoltam” – folytatja Luca, aki bár Szegeden született 27 éve, Fonyódon nőtt fel. Budapestre az érettségi után került, hol társbérletben, hol kollégiumban lakott, a hatodik költözés után már nem is tartotta fejben.

Büszke a párjára, Benedek a glasgow-i egyetemen doktorizik (Fotó: Archív)

Most egyedül lakik, vagyis olykor a kedvesével, Benedekkel. Luca és Benedek ugyanis leginkább távkapcsolatban él immár két és fél éve. „Egy baráti társaságban találkoztunk, kiderült, hogy mérnöknek tanul Skóciában, Glasgow-ban. Számot cseréltünk, nem is tudom, minek, de nem volt különösebb oka. Másnap repült volna vissza, de törölték a járatát, felhívott, találkoztunk és átbeszélgettük a napot. Azóta egy pár vagyunk.” A színésznőnek csupa jó tapasztalata van a távkapcsolattal, jó érzés várni a találkozókat, és még inkább értékelik az együtt töltött időt. Leginkább Benedek jön Budapestre, mert ő távmunkában is tud dolgozni. „Így aztán többször heteket, sőt hónapokat töltünk együtt, például nyáron. Máskor én utazom Skóciába, amit, bevallom, imádok – sorolja lelkesen Luca, aki el tudja képzelni, hogy egyszer Skóciában éljen. – Nem tudom, mit hoz a jövő, nekem az a tapasztalatom, hogy manapság nem lehet hosszú évekre tervezni, olyan gyorsan változhat meg minden. Ki tudja, talán egyszer Skóciában élek Benedekkel. A közeljövőt látom csak, hogy e héten is próbáljuk Bánsági Ildikóval a B32 Galéria és Kultúrtérben Csábi Anna darabját.”

A renitensben Gáspár Katával (Fotó: RTL)

„Néha a tévét sem tudom bekapcsolni”

Bogi A renitensben valóságos számítógépes zseni, de ez Lucáról nem mondható el. „Néha még a tévét sem tudom bekapcsolni, a számítógéphez is csak alapfokon értek. De a sorozat felvételei előtt elvégeztem egy gyorstalpaló tanfolyamot az öcsém segítségével.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!