Hazai sztár

Kovács Lázár – Védőszentje már több életveszélyes helyzetből kimentette

A sztárséf a nevének tulajdonítja, hogy számos balesetet megúszott.

Kovács Lázár, vagyis Lázár Chef kisfiúként akár a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági film szereplőgárdájában is megállta volna a helyét. Igazi vásott kiskölyök volt, aki igencsak megdolgoztatta a védőszentjét, Szent Lázárt. Erről a Duna csatorna Névjegyek című műsorában tett említést, majd a Storynak részletesebben felelevenítette a múltat. „Gyerekkoromban sok kisebb-nagyobb baleset ért. Szegény szüleimnek sokat kellett költeniük sebtapaszokra. Voltak komolyabb baleseteim is. Például pontosan úgy, ahogy a filmekben, nekimentem egy üvegtáblának, csak az igazi volt. Ennek ellenére pár vágással megúsztam az esetet. Aztán felborultam egy gokarttal, de néhány öltéssel azt is megúsztam. A kisebb ­biciklibaleseteket nem is említem – ­sorolja a negyvenkilenc esztendős sztárséf. – Szóval valaki mindig figyelt rám. Azt, hogy ilyen szerencsésen végződtek ezek a balesetek, a nevem erejének tulajdonítottam. Nagyon szeretem a nevemet, mert a mai napig ritka és nem mindennapi. Nem sok embert hívnak Lázárnak Magyarországon, ahogy az egész világon sem.” A Lázár egyébként héber–görög eredetű név és azt jelenti, Isten a segítőm. Akinek pedig a csodás megmeneküléseket tulajdonítja, nem más, mint Szent Lázár, a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje, majd később a gyógyító lovagrend névadója. Nos, Kovács Lázár se nem sírásó, se nem koldus, de a védőszentje idáig aktívan vele volt a nehéz szituációkban. „Van egy régi magyar film, az Indul a bakterház, amiben benne is van: Ha azt mondom, kelj föl, Lázár, akkor a halottnak is ugrania kell… Nagy jelenet, ajánlom mindenkinek ezt és a filmet is” – summázza az elmondottakat. Egyébként a séfnek és feleségének három közös fiuk született, így valószínűsíthető, hogy elég nagy náluk a védőszentek átjáró forgalma…

Kaszás Gézával (Fotó: Archívum Story-Best/fotocentral.hu)

Imádták a tévénézők

Kovács Lázárt akkor ismerte és szerette meg a televíziót néző közönség, mikor az ezredforduló magasságában csatlakozott a Receptklub elnevezésű főzőműsorhoz, ahol Kaszás Gézával remek párost alkottak. Szinte hihetetlen, de 4500 receptre tanították meg a gasztronómia iránt érdeklődő nézőket. Végül Lázárt az Amerikai Egyesült Államokba szólította a hivatása, így duójuk letette a chefkabátot.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!