Bár akad segítsége, és jó ideje már nem ő mászik fel a tetőre, hogy megregulázza a futóját, de szereti maga elvégezni a teendőket. „Bőven van bennem erő és tenni akarás. De be kellett látnom, én már egy 82 éves öregasszony vagyok, és hát van, amit már nem bírok fizikailag – kezdi Drahota Andrea. És mint meséli, a legnagyobb unokája egyre többet érdeklődik a növények iránt. – Drága Andris jön, kérdez, de telefonon is rendszeresen értekezünk ’a kert’ ügyében, ugyanis mióta családi házba költözött, foglalkoztatja a dolog. De még mennyire! Hív, hogy ’Nagyi, segíts!’ – és a legnagyobb örömmel. Hihetetlenül ismerem a növényeket, és nem a tudományos módon, folyton változnak. Vallom, hogy a kert a legjobb kiegészítője az életnek. Hát még egy nyugdíjas életének! – mosolyodik el. – Emlékszem, amikor hetvenévesen elmondtam a családomnak, hogy felhagyok a pályámmal, mondták, hogy isteni ötlet, de… Hogy mihez kezdek majd magammal, az időmmel? És bár a növények iránti rajongásom az egész életemet végigkísérte, de hogy mit csinálok majd télen…? Persze azóta már megnyugodtak, mert például csak az üvegházban is bőven van mit nevelni, tehát nem unatkozom a mínuszokban sem. Legyen bármilyen évszak, remekül érzem magam a növényeim között.”
„A szomszédok is a csodájára járnak a kertnek, és ha kérik, szívesen adok tanácsot.”
„Ez egy kapu, amire gyönyörű futórózsákat futtattam fel.”
„A diófát még a férjem ültette, és idővel lett benne egy ’hiba’, ami olyan, mint egy szív alakú képkeret. Ezért beletettem a fotóját.”
„A kis házat, a mellette lévő Buddha-szobrokat én festettem le aranyra.”
„Van diófám, gyümölcsfám, fügebokrom, veteményesem, magaságyásom, tehát nem unatkozom.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu
