Mára ön a hazai sztárvilág egyik legismertebb táncművésze. Miként kezdődött ez a történet, hogyan ismerkedett meg a tánccal?
Stana Alexandra: Igazából beleszülettem ebbe a világba. Már nem Nagyváradon élünk, de anyukám ott egy máig elismert edző, koreográfus és balettmester. Általa egész kicsiként a mozgás az életem része lett, de én csak a Budapestre költözésünk után döntöttem el egy iskolaiévnyitó-fellépés láttán, hogy táncolni szeretnék.
Miért költöztek Budapestre, ha Nagyváradon minden adott volt?
S. A.: Édesanyám szeretett volna nekem jobb életet biztosítani. Budapesten mindent elölről kellett volna kezdenie, így végül úgy döntött, egy egész más területen próbálja ki magát. És úgy alakult, hogy az új munkájában is sikeres lett, sőt máig felsővezető. Úgyhogy nagyon büszke vagyok rá. Egy igazi példakép a számomra, akit csodálok.
Az édesapja is önökkel tartott?
S. A.: Ő a határon dolgozott, helyhez kötött volt a munkája, de amikor tudott, velünk volt. Egészen 9 éves koromig, amikor elveszítettük őt egy autóbalesetben. Szükségem volt szakember segítségére, hogy valahogy megpróbáljam elfogadni ezt a tragédiát. De azt hiszem, apukám halálát teljesen sohasem fogom feldolgozni.
Ugorjunk vissza a jó dolgokhoz. Kisiskolásként eldöntötte, hogy táncolni szeretne. Gondolom, az édesanyja egykori táncosként mindenben támogatta.
S. A.: Anyukám saját bőrén tapasztalta, hogy táncosként nagyon nehéz stabil karriert és egzisztenciát teremteni, és szerette volna, ha én biztosabb, jövedelmezőbb szakmát választok. Azt mondta, minden lehetek, csak táncos nem. Aztán 18 éves koromban, amikor pályaválasztás előtt álltam, ő is belátta, hogy ez nem csupán egy hobbi. Látta, hogy évek óta szívvel-lélekkel csinálom, hogy a táncterembe lépve megszűnik a külvilág számomra, és egy másik Szandi lép elő. Hogy egy menekülési út is számomra, amiben az érzelmeim – örömöm és bánatom – is kiteljesedhet. Ő is érezte, hogy jól döntök, hogy a pszichológia szak helyett a Táncművészeti Egyetemre megyek.
És 14 évvel később ünnepelt táncosnő, aki az utolsó Dancing with the Starsban előadott tánca után azt mondta, ha ott, most véget érne az élete, akkor is elégedetten és boldogan halna meg.
S. A.: Az biztos, hogy mára elértem egy olyan szintre a táncban, ami mindig is a célom volt. Az előző évadok is nagyon jók voltak, de valahogy az idei Dancingben egyszerűen a testem, a lelkem, a szívem, az elmém egyszerre élte meg a pillanatokat, és egy igazi művészi beteljesedést hozott. De ehhez Marics Peti és a tehetsége is kellett.
Nem hagyhatom ki a kérdést, ami egy országot érdekel: Ez „csak” a táncról szólt, vagy több is kialakult Peti és ön között?
S. A.: Nem bánt és nem is lep meg a kérdés. Egyszerűen a tánc akarva-akaratlanul teremt egy közelséget két ember között, és ez külső szemmel könnyen összetéveszthető a szerelemmel. Persze nem mindig látják rosszul az emberek, és valóban van olyan, hogy gyengéd érzelmek alakulnak ki. Petivel egy nagyon szoros barátság szövődött közöttünk. Örökre összekötnek minket a közös élmények, és ahogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, ez nagyon erős köteléket teremtett.
Akkor most nincs „love story” az életében.
S. A.: Úgy érzem, ebben az évben csak magamra szeretnék koncentrálni, most a karrierem van az első helyen. A tánc mellett nem titkolt vágyam a műsorvezetés is. Az, hogy a magánéletem hogy alakul, a jövő titka. Soha nem állt tőlem távol, hogy egyszer anyuka legyek, szeretnék majd kisbabát, családot, de jelen pillanatban mindez távolinak tűnik.
Ez nagyon rossz hír a hódolóinak…
S. A.: Egyébként jólesik a közeledés. A legtöbb üzenetre, amit kapok, igyekszem válaszolni, hiszen a rajongók miatt tarthatok ott, ahol tartok. De érdekes, amennyire extrovertált vagyok a színpadon, annyira zárkózott a magánéletben. Sok idő kell, hogy valakiben igazán megbízzak, esélyt adjak. Idén messziről kerülöm a párkapcsolati témát, egyáltalán nem vagyok nyitott. Minden jel arra mutat, hogy most a munka az én utam.
Jól érzem, hogy hisz a sorsszerűségben?
S. A.: Nagyon. Szerintem van egy megírt utunk. Számomra már sokszor bebizonyosodott, hogyha rossz irányba tartok, akadályokba ütközöm, negatív hullámban találom magam, de amint ezt felismerem, és a helyes útra terelem magam, minden jó lesz. Nem bánom a rossz dolgokat, mert a negatív megélések által lettem az, aki ma vagyok.
Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu
