Hazai sztár

Soltész Rezső: „Az én generációmnak is helye lenne a zsűripult mögött!”

Most az énekes véle­ményezi az ifjú tehetségeket, igaz, mindezt csupán a képernyőn.

Soltész Rezső öt részben kapott szerepet a Valami Amerika sorozatban, amelyben a Galaxis című tehetségkutató ítészeként láthatjuk. Az önmagát alakító énekes a színésztársaival, Árpa Attilával, Oroszlán Szonjával és Földes Eszterrel együtt bírálja, segíti és mentorálja a sorozatbeli amatőr énekeseket. „Nagyon izgalmas volt a forgatás, lelkesen vágtam neki a zsűrizésnek, noha a valóságban biztosan nem vállalnék el ilyen jellegű felkérést! – jelenti ki határozottan a ma is népszerű előadó, aki annak idején a Rangers nevű zenekarával mérettette meg magát az 1968-as Ki mit tud?-ban. – Nem mintha bármikor is bombáztak volna zsűrizéssel. Valószínűleg túl konszolidált vagyok az efféle feladathoz, hisz a mai vetélkedők, tehetségkutatók másról szólnak, mint az én időmben. Sajnos a zsűritagok ma már nem szakmailag bírálják, segítik a feltörekvő tehetségeket, hanem szimplán bohóckodnak, ami nagyon elkeserítő.”

A Szóljon hangosan az ének legendás előadójaként (Fotó: Story-Best Magán/fotocentral.hu)

Pressernek még nem kellett…

Rezsőnek az sem tetszik, hogy míg korábban az idősebb, tapasztaltabb generáció is helyet kapott az ítészek között, addig ma már csak a fiatalokra gondolnak a műsorkészítők. „Az én generációmnak is helye lenne a zsűripult mögött! Ott van például az angol The Voice egyik mestere, Tom Jones, aki 83 évesen is hatalmas show-t csinál. Persze ezzel nem hozzá szeretném hasonlítani magam, csak nem értem, hogy miért hígult fel ennyire a tehetségkutatás. Pedig a kezdetek kezdetén még itthon is színvonalas műsorokat láthattunk. A hazai show-műsorok berobbanásakor, a Megasztár idején például még sok jó dolog történt. A zsűriszékben olyan hiteles szakemberek, bírák ültek, mint Presser Gábor, akinek nem kellett ’letolnia a nadrágját’ ahhoz, hogy nézettséget generáljon. Nem úgy, mint a mai ítészeknek…”

A Valami Amerika című sorozat forgatásán (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Valamit jól csinált

Na de milyen volt annak idején a színpadon állni és a továbbjutásért énekelni? „Nagyon nehéz volt érvényesülni. Most kicsit fordult a kocka. Ma pillanatok alatt ismertségre tehet szert az ember, és utána kezd el fellépésekre járni, nekem viszont előbb kellett kitaposnom az utamat, majd amikor már letettem a névjegyemet, megmérettethettem magam nagyobb közönség és a nyilvánosság előtt is – magyarázza Rezső. A 78 éves énekes szerint azonban az előnye is megvolt annak, hogy nem hullott azonnal az ölébe a siker. – Ha nem így alakul, akkor talán én is hamar eltűnök a süllyesztőben. De nem így lett! Óriási megtiszteltetés, hogy a nevem 50 év után is körforgásban van, úgyhogy valószínűleg nem csináltam olyan nagy szörnyűségeket. Bár a siker titkát a mai napig senki sem tudta megfejteni, ez talán nekem sem tisztem. Legyen elég az, hogy megdolgoztam érte!”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!