Már novemberben megvette Lengyel Ferenc a karácsonyi ajándékot az unokájának, akiről minden reggel várja a legfrissebb fotót. Ám ez csak két, de nem a két legfontosabb dolog, amiért a lánya szerint a színész az egyik legfantasztikusabb nagyszülő a világon.
Kismotort hoz a Jézuska
Már nagyon várják, mit szól majd ahhoz a kis, lábbal hajtható motorhoz, amit a nagyszüleitől kap. „Apuék biztosra mentek, olyan anyagból készült, hogy nem tesz kárt sem a bútorokban, sem a két cicánkban, ha Elza véletlenül nekik hajtana – mondja nevetve a kislány édesanyja, Feri idősebbik lánya, Zita. Majd nyomban sorolja, hogy a babának már négy foga van, egyre több pépeset eszik, a lazacos bébiétel az egyik kedvence. Sokat kúszik, sőt már segítséggel áll, lépked is. – Sajnos az első három hónapunk nem volt ilyen nyugodt. Elzának, mint oly sok babának, sokat fájt a hasa, nehezebben emésztette meg az anyatejet. Esténként pontban hattól hajnali kettőig sírt.” Szerencsére mindig volt segítség. Az apai és az anyai nagyszülők, akik ugyanúgy a közelben laknak, gyakran jöttek, és ez azóta sem változott. „Apu etet, büfiztet, fürdet, sétáltatja, sőt a minap megtanulta, hogyan kösse fel magára a hordozókendőt. Otthon, náluk pedig egy mindennel felszerelt bababirodalmat is berendezett az unokájának. Ott is a mi szabályaink szerint etetik, gondoskodnak róla. Olyan családi ősbizalom van közöttünk, hogy akár egy éjszakára is rájuk bízhatjuk a lányunkat.”
A varázsfuvola tökéletes altató
Már csak azért is, mert Feri nagypapánál könnyebben senki sem nyugtatja meg és altatja el Elzát. „Ahogyan pólyáskorában, úgy most is Mozartot énekelek neki. A varázsfuvola meg a Kis éji zene tökéletes altató – veszi át a szót a színművész, és hozzáteszi, amint belép lányuk otthonába, azonnal tudja, milyen hangulatban van az unokája. De rendszerint Elza is megérzi, hogy rövidesen megérkezik a nagypapa, amit széles mosollyal jelez. – Létezik egy speciális hullámhossz nagyszülő és unoka között, ezt már gyerekként megtapasztaltam. Én csak az anyai nagymamámat ismerhettem. Sűrűn látogattam, és mire a vasútállomástól nyolc-tíz kilométert elsétáltam hozzá, az asztalon ott volt a frissen sütött kedvencem, egy kókuszos csokoládés sütemény. ’Honnan tudtad, hogy jövök? – Megéreztem kis unokám’, válaszolta rá – emlékszik vissza Ferenc, aki 18 éves koráig, amikor csak tehette, ment a nagyanyjához segíteni neki, beszélgetni vele. – Amikor elment, éppen a Szovjetunióban, Jaroszlavlban voltam diákként. Ez 250 kilométerre van keletre Moszkvától. Emlékszem, a piacon venni akartam a mamának egy kendőt. Kiválasztottam egyet, megfogtam, és éreztem, hogy ezt már soha nem fogja hordani… Sajnos nem csalt meg a megérzésem. Amikor Szombathelyen leszálltam a vonatról, a testvérem közölte velem a szomorú hírt.”
„Most nagy hasznát veszem a futásoknak”
A színész lelkesen mesél a nagypapaságról, szemlátomást megfiatalította az új családtag érkezése. „Kúszok mellette, fekszem, hajolok fölé, még bukfenceztem is, most nagy hasznát veszem a rendszeres hajnali futásoknak – mondja nevetve, majd hozzáteszi, hogy a fiatalok később is számíthatnak rá. Ahogyan természetesen a feleségére és a kisebbik lányukra, Adélra is. A filmrendező nagynéni is megy, amikor csak tud kis unokahúgához. Mindannyian jól tudják, mit jelent akárcsak húszpercnyi pihenő egy kismamának. – Aztán remélem, emlékezni fog Elza erre akkor, amikor nekem talán mint dédpapának kell majd az ő segítsége, tologatni, etetni… De viccet félretéve, nagyszülőnek lenni semmihez sem hasonlító, különleges boldogság, és hálás vagyok, hogy ez megadatott életemben először. Elvégre van még egy lányom, no meg Elza majd biztos szeretne egy kis testvért” – mondja nevetve a színész.
Kiemelt kép és fotók: Archív
