Hazai sztár

Kajdi Csaba – Rendhagyó karácsonyra készül pazar budapesti otthonában – fotókkal

A modellügynökség-tulajdonos lakásában, ahogy a mindennapjaiban is, a hagyományőrzésé a főszerep. Az idei ünnepi időszak azonban egészen más lesz.

Rendhagyó karácsony elé néz Kajdi Csaba, ugyanis a korábbi évekkel ellentétben idén az ünnepeket nem a kellemes mediterrán éghajlatú Dél-Franciaországban tölti, hanem az édesanyja érkezik hozzá vendégségbe. Mivel korábban december huszadika körül elutazott, és csak január közepén tért haza, ezért otthonát sem díszítette fel, csupán egy koszorút vett minden évben, hogy advent vasárnapjain gyertyát gyújthasson. Ám idén ezen is változtatott, és egyébként is lenyűgöző lakását gyönyörű dekorációval dobta fel. „Édesanyám ötlete volt, hogy idén inkább karácsonyozzunk Budapesten –  fog bele Csaba. – Ezért gondoltuk, hogy feldíszítjük a lakást. Mivel minden héten ugyanonnan hozom a friss virágot, úgy gondoltam, a dekorációt is náluk szerzem be. Az üzlet tulajdonosa, Sade Nadi­ barátnőm sokat segített a választásban, és mivel nemcsak a divat változik, hanem a lakberendezési trendek is, így ezúttal a zöld szín került a fókuszba.”

A gyönyörű zöld gömbdíszek a karácsonyfán függnek majd

Elárulja, eddig ragaszkodott a hagyományos adventi koszorúhoz, ami három lila gyertyából és egy rózsaszínből áll, idén azonban ezen a téren is újított, és hagyta magát rábeszélni egy négy púderrózsaszín gyertyából álló koszorúra. Mint meséli, az itt látható díszek mellé még több érkezhet karácsonyra – például hosszú idő után ismét állít fenyőfát a lakásában –, és egészen biztos, hogy harmonizálni fognak a berendezéssel. Ez a fajta harmónia a mindennapokban is fontos számára, ezért is passzol egymáshoz a berendezés minden egyes eleme. „Bevallom, el tudnám magam képzelni egy modern lakásban is, de nem véletlen, hogy egy mauzóleumban lakom – mutat körbe. – Számomra fontosak a tradíciók és a hagyományok. Az otthonomban lévő berendezési tárgyak, a kanapét leszámítva, mind családi örökség. Nem tudnék lemondani róluk, hiszen mindegyikhez egy-egy meghatározó emlék fűz.”

A zöld karosszékek az édesanyja távoli nagynénjének monte-carlói otthonából valók.

Édesanyja portréja kiemelt helyet kapott a lakásban.

A konyhai eszközök természetesen már modernek Cyla otthonában is.

Kiemelt képek és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!