Hazai sztár

Rácz-Gyuricza Dóra: „Jenő eredménye miatt az én vállamat is meg lehet veregetni”

Nemcsak Rácz Jenő erejére lesz szükség ma este a ringben, hanem felesége támogatására is.

Hallottak a folyosói pletykákat arról, hogy az RTL elindítja a Sztárbox című műsort, aztán a csatorna tavasszal felkérte Jenőt, hogy bokszoljon a show-ban. „Soha nem láttam ennyire ártatlanul, szinte gyermekien lelkesnek, mint akkor. Ő elég szigorú, precíz ember, aki sok örömét leli a munkájában, az életben, de nem az a lelkesedő fajta, aki ezt ki is mutatja – mondja nevetve Dóri, és hozzáteszi, nem aggódott sem a felkészülés, sem a műsor, sem az esetleges sérülések miatt. – Én hat évig az utcai harcos sportot űztem, ismerem a test-test elleni küzdelmet, és tudtam, hogy olykor majd kapni fog, hogy fáj majd a ringben, ez ezzel jár. De ezt a férjem is tudta, aki bár inkább focizni szeret, tinédzserkorában egy ideig öklözött is. Jó a ritmusérzéke, a mozgása, úgyhogy biztattam.”

Kamilla és Dóri sokat volt kettesben, amíg a családfő a bokszmeccsre készült (Fotó: Archív)

A születésnapján sem ivott

Egy feltétele volt Dórinak, és ha az nem teljesül, nem biztos, hogy támogatja a férjét. „Jenőnek tavaly volt egy térdműtéte, három hétig ápoltam otthon, mire lábra tudott állni. Így fontos volt az orvosa véleménye. A lányunkat, Kamillát is magammal vittem a doktorhoz, hogy az orvos is lássa, mi forog kockán – meséli nevetve a fiatalasszony, és azt is, hogy a doktor megnyugtatta, ha Jenő betart bizonyos szabályokat, odafigyel a térdére, megfelelően edz, akkor nem lesz semmi baj. Jenő pedig belevetette magát az edzésbe, általában heti hét napot sportolt. – Előfordult, hogy reggel elment edzeni, délután intézte az étterme ügyeit, hazaugrott, majd visszament az edzőterembe. Ahogyan fejlődött, egyre motiváltabb lett. Betartott minden szabályt, például még a születésnapján sem ivott egy korty pezsgőt sem. Én közben vittem a háztartást, bevásároltam, főztem, nagyon odafigyeltem a diétájára, intéztem a mindennapos ügyeket, és nem utolsósorban Kamillával törődtem, hogy ő a munkájára és az edzésre koncentrálhasson. Szóval Jenő eredménye miatt az én vállamat is meg lehet veregetni – mosolyodik el. – Viccet félretéve, ez nem volt áldozat, habár kemény időszak volt.”

Fotó: Archív

„Igent mondanék”

Jenő az elmúlt hónapokban tizenhat kilót fogyott és izmosabb, mint valaha. „Mindig volt rajta izom, csak hát az én férjem eléggé hedonista, és séf is, sokat kóstol. De tény, egészségesebb és jobban néz ki, mint valaha. Mi tagadás, nekem nagyon jó, hogy így néz ki – kacsint jókedvűen Dóri, aki eláruja, eljátszottak a gondolattal odahaza, hogy ha lesz következő évada a Sztárboxnak, és esetleg őt, mint akinek van küzdősportban múltja, felkéri az RTL, hogy szálljon ringbe, igent mondjon-e. – Szerintem én igent mondanék, Jenő azonban vacillál, egyszer azt mondja, elvernék bárkit, máskor meg, hogy szó sem lehet róla.”

Kiemelt képek: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!