Az igazi társ a férje, Fekete György közgazdász. Dalokat is ír?
Für Anikó: Gyuri nemcsak közgazdász, de halbiológus, dalszövegíró, zeneszerző, például a Madách Színház Dögkeselyű rock-rapszódia szövegét, zenéjét is ő írta. Úgy ismerkedtünk meg, hogy felkért, énekeljem el az egyik dalt, amire aztán nem került sor. Utána elsodort az élet minket egymástól, de ő nem adta fel, hogy a közelembe kerüljön, pedig eléggé kiállhatatlan nőszemély voltam vele. Köszönöm, Gyuri, hogy nem adtad fel!
Amikor megismerkedtek, már jó ideje külön mentek a párjával, akivel előtte 16 évig éltek együtt, ebből 13 évet távkapcsolatban. Gondolt arra, hogy egyedül marad?
F. A.: Nem akartam én zárdába vonulni, bár elég reménytelennek tűnt minden. 16 éves párkapcsolat után azt sem tudtam, mit, hol, merre, meddig, mit kell csinálnia egy 40 pluszos nőnek, hogy párra találjon. Járjak csilivili ruhában kiöltözve, riszáljam magam, mint aki árulja magát? Ugyan már! Fiatal koromban sem tudtam pasizni, nem nagyképűségből mondom, hanem tényként, általában le kellett pattintani azokat az embereket, akik nyomultak. Mindig hárítanom kellett. Gondoltam, nem most fogom megtanulni a pasizást, nem is lett volna kedvem hozzá. Így csodaszámba ment, hogy mi Gyurival összetalálkoztunk.
Milyen ember a férje?
F. A.: Csodálatos embert dobott nekem a Jóisten, amit nem győzök megköszönni neki. Végre valaki, aki mindenféle hülyeségemmel és a túlburjánzásaimmal együtt elfogad úgy, hogy én is boldog lehetek. Nem akarok idealizálni, mert tökéletes ember nincs, én sem vagyok az, sőt, de olyan nagyon jól működünk együtt, olyan nagyszerű ez az egész, hogy azt elmondani nem tudom.
Fiuk, Andris 11 éves. Biztos hallotta már az új dalait, de mit szól a szerelmekről szóló dalokhoz?
F. A.: Ó, már a könyökén jönnek ki. Beszélgettünk erről és nem titok, elmeséltem neki, apa előtt volt az életemnek egy másik, igen hosszú fejezete. Azt is hozzátettem, milyen jó, hogy apával együtt vagyunk, és bárcsak korábban találkoztunk volna, mondjuk, 120 évvel ezelőtt. Én elég hányattatott érzelmű családból származom, kicsit zűrös és komplikált hátterű családból. Nem kell szörnyűségekre gondolni, de nekem mindig nagy vágyam, igényem, álmom volt a rátalálás a békés családi fészekre, harmóniára. Ez nem jön magától, ez egy folyamat, képesség, csinálni kell.
Azt mondta, zűrös hátterű családból származott. Mire gondolt?
F. A.: Például arra, hogy nem ismertem az apámat. Az anyukám várandós volt velem, a hetedik hónapban járt, amikor elhagyott minket. Amikor megszülettem, még a kórházba se jött be, hogy megnézze a lányát. De mielőtt az olvasó elmorzsolna egy könnycseppet a szeme sarkában, biztosíthatok róla mindenkit, ettől függetlenül fantasztikus gyerekkorom volt, az anyukámtól annyi szeretetet kaptam, mint körülbelül tíz másik gyerek, így senkivel sem cserélnék. Egy túlszeretett gyerek voltam, anyukám érzelmileg túlságosan is kipárnázta az életemet, így felnőtt fejjel nekem kellett megtapasztalnom, hogy milyen is ez az élet valójában.
Nem ismerte az édesapját, azért van, amit neki köszönhet?
F. A.: A két féltestvéremet. 2012-ben megkerestek, azóta, ha nem is szoros a kapcsolatunk, mert ugye mindenki fut szanaszét az életben, de szeretetteljes, tartjuk a kapcsolatot, és tudunk egymásról. A féltestvéreim miatt tudok megbocsátani az apámnak. Egyébként nem hibáztatok senkit. Annyiban azért mégis, hogy kemény tanulópénzt fizettem ezért a boldogságért, amiben most élhetek. Néhány férfiembert „meggyilkoltam” magam mellett, mert hát, amit az ember nem ismer és nem tud, azt le akarja győzni. Miután nem volt férfiminta az életemben, én sikeresen legyőztem a mellettem lévő férfiakat.
Már végigvettünk mindenkit, hogy ki milyen ember, de milyen ember Für Anikó?
F. A.: Én azt gondolom magamról, a végletekig toleráns és megértő vagyok, mindig minden helyzetben próbálom a másik szempontjait is maximálisan figyelembe venni, ám azt is tudom magamról, hogy hirtelen haragú vagyok, könnyen felcsattanok. De e mögött nincs harag, keserűség, egyszerűen elvisz a szenvedély, a pillanatnyi igazságérzetem. Azt szokták mondani, amelyik kutya ugat, az nem harap, én pontosan ilyen vagyok.
És ha a gyerekére csattan fel…
F. A.: Ha jogos, akkor nincs miről beszélnünk, ha nem jogos, akkor azt szoktam mondani a fiamnak, „bocsáss meg nekem, nem gondolom, hogy tökéletes anya lennék.” Azt is szoktam mondani, „ha te lennél, mondjuk, a harmadik gyerekem, akkor már biztos könnyebben menne, ne haragudj, hogy rajtad kísérletezem, bocsánat, és imádlak.” A gyereknevelés kapcsán egyébként önmagamat is nevelem, végigmegyek egy olyan folyamaton, ami netán alkalmassá tesz arra is, hogy a fiunknak át tudjak adni valamit az élet fontos kérdéseiből.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
