Pataki Zita: „Tudom, lesznek gondok, amiket majd le kell győznöm”

Október 27. és november 5. között szabadságon van Pataki Zita. Férjével, Attilával elutaztak, hogy megünnepeljék az időjós 50. születésnapját. „A barátainkkal is megbeszéltük már, hogy novemberben mikor megyünk el két napra a Mátrába, ahol a gyermekkoromat töltöttem” − újságolta Zita, és elmesélte, az utazás előtt, mint minden évben, egy csokor virággal megköszönte az édesanyjának, hogy világra hozta és felnevelte.

Csak egy évet vizsgál

Sokan a kerek évfordulókon számot vetnek az életükkel, Zita nincs köztük. „Én ilyenkor mindig az elmúlt évet vizsgálom meg, hogy mennyit fejlődtem, milyen nehezséget gyűrtem le, és mit tanultam belőle. De ha számot is vetnék az elmúlt ötven évemmel, elégedett lennék, hiszen boldog gyerekkorom volt, sőt úgy mondanám, hogy az én generációmnak igazán tartalmas gyerekkora volt. Együtt játszottam a többi gyerekkel és a két testvéremmel a szabadban, nem az Instán lógtam, hanem a mászókán meg a fán. Nem mobilon, e-mailben tartottuk a kapcsolatot, hanem személyesen. A húszas éveim a tanulásról szóltak, az egyetemről és a sok munkáról. Voltak álmaim, és a megvalósításukat ekkor alapoztam meg. A harmincas éveimben mint nő teljesedtem ki, a negyvenes évek pedig az otthonépítésről, a családi életről és a férjemről, Attiról szóltak − sorolta az RTL sztárja. Zita elismeri, sokszor volt szerencséje az életben, de ez a sikerhez kevés lett volna, ő élni is tudott a lehetőségekkel. – Akadtak nehézségek bőven, de a derű, a humor és az optimizmus mindenen átsegített.”

„Szeretnék többet adni”

Ha ismerőseit vagy a tévénézőket Zitáról kérdezik, először boldog, nyugodt mosolya no meg az életszeretete jut eszükbe. „Az örök jókedvem, mosolyom, az életszeretetem talán amiatt van, hogy túl hamar találkoztam a halállal, és hamar rájöttem, az élet véges. Élvezni kell, amit ad. Hiszen én mindenszentekkor születtem, és minden gyermekkorom minden születésnapját a holtak közt, a temetőben töltöttem. Ez azért sok mindent befolyásolt. A tizennyolcadik születésnapomon azt kértem ajándékként, hogy hadd töltsem ezt a napot otthon, egyedül. Kivettem pár videókazettát a tékából, a kedvenceimet ettem, ittam, filmet néztem, és szuper jó volt – mesélte Zita. A második, ami az embereket megragadta, hogy az egész életét végigkísérte a segítségnyújtás. – Azt szoktam mondani a segítőkész énemre, hogy szeretnék többet adni, mint amit az élet elvesz. Nemcsak azért, mert ezt tanultam meg anyukámtól, hanem mert ez belülről jön. Már gyerekként is ilyen voltam. Valamikor felsősként a mögöttem ülő Ritának elvettem a mértandolgozatát, és annyit javítottam benne, hogy biztosan meglegyen a hármasa. Láttam, hogy észreveszi a tanár, de mosolyogva félrenézett. Jó érzés volt.”

A pohár félig tele van

A segíteni akarás miatt lett tanár, majd a Pest Megyei Gyermekvédelmi Intézetbe ment dolgozni, ahol az örökbefogadásokért volt felelős. Ezért szerzett államigazgatási, jogi, majd tranzakcióanalízis és coach diplomát. Tart kommunikációs tréningeket, segíti a lombikprogramban résztvevőket, életvezetési tanácsokat ad személyesen és online felnőtteknek és gyermekeknek. És még arra is van ideje, hogy túravezetőként tevékenykedjen az RTL-es munkája mellett. A jutalma egyebek mellett a szeretet, a sok új ismerős és az elégedettség. „A megelégedettség sokkal jobb érzés, mint a boldogság, utóbbi egy pillanat, egy rövid idő, előbbi hosszan tartó. És ez érvényes a munkámra, az emberi kapcsolataimra, a házasságomra is. Azon leszek, hogy ez az érzés még hosszan megmaradjon. Vannak álmaim, szeretnék továbbra is oktatni, könyvet írni, autózni Andalúziában és kirándulni Skóciában. És persze tudom, lesznek gondok, problémák is, amiket majd le kell győznöm, de jön az úgyis magától, nem gondolok rá előre. Az életszeretetem mellett a sors legnagyobb ajándéka az, hogy nálam a pohár mindig félig tele van, soha nem félig üres. Ha kívánnék magamnak születésnapomra valamit, akkor a jó egészség mellett az lenne, hogy ez a szemléletem soha ne változzon meg.”

Kiemelt képek: Bognár Bogi, Archív