Hazai sztár

Varga Miklós Joe: „Vége a csibészéletemnek”

Szerelmével tisztában voltak azzal, Hrovatin Csengét a múltja még sokáig kísértheti. Ma már együtt tervezik a jövőt.

„Olyan lendületesen és hosszan beszél Miki, hogy csak akkor jutok szóhoz, amikor végre levegőt vesz” – mondja nevetve Csenge az Éjjel Nappal Budapestből megismert Joe-ról, vagyis Varga Miklósról. „Csenge meg elkezdi Ádámnál, és szépen lassan megfontoltan mondja. És nem hagyja, hogy amikor főz, közben eltakarítsam a koszos edényeket” – replikázik Miki, majd összenevetnek és közlik, ezek a legnagyobb problémáik egymással.

Valami elindult

Valóban úgy tűnik, hogy több rossz meg elrontott kapcsolat után egymásban megtalálták azt, akit valójában egy életen át kerestek. No, nem elsőre, hiszen 2013-ban már találkoztak, amikor Csenge is szerepet kapott az Éjjel-Nappal Budapestben. Haverok, barátok lettek, tudtak egymásról, majd tavaly tavasszal facérok lévén elkezdtek flörtölni, beszélgetni. „Csenge akkor Mosonmagyaróváron élt a családjával, Ausztriában dolgozott. Több hónap próbálkozás után végre igent mondott a randevúmra és feljött Budapestre. Végigbeszélgettük az éjszakát és onnantól valami elindult – de az nem a vonat volt. Július 11-én nálam aludt, november elsején pedig hozzám költözött” – nevet jóízűen Miki.

Joe kisfiával, Alexanderrel (Fotó: Archív)

Csenge nagyon hamar megtalálta a hangot Joe kisebbik fiával, a nyolcéves Alexander Martinnal, és a korábbi házasságából született nagyfiával, az amúgy vele egykorú, 28 éves Ricsivel is. Mi több, a fiúk édesanyjaival is. „Nem hiszek a szerelem első látásra dologban, az csak vágy, a szerelem később jön a tettekkel. Mondhatta volna Csenge is, hogy kedveli, szereti a gyerekei­met, de előbb-utóbb kiderült volna, ha nem így van” – néz szerelmére, aki helyeslően bólint. „Én kaptam egy működő mozaikcsaládot Mikivel, aminek én is a része lettem. Nem zavar, ha felhívja a volt feleségeit, mert jóban vannak, számíthatnak egymásra, és ez így van rendjén. Hogy mennyire elfogadtak és szeretnek engem, arra egy példa, hogy Alexander a születésnapomra egy rajzot adott és azt írta rá: te vagy a második keresztanyukám.

„Volt felesége…”

Ez volt az a kellemes múlt, amihez Csengének kellett alkalmazkodnia. Amit Joe kapott – Csenge múltját –, ahhoz tanulni kellett és bizonyítani. Csenge a műsorban is elmondta, több bántalmazó kapcsolatban élt. „16 és 20 éves koromban történt, nemcsak lelki, hanem testi bántalmazásban is volt részem. Fiatal voltam, nem vettem észre, hogy egy nárcisztikus pszichopatát szeretek, akinek volt felesége és több más nője. Amikor kiderült és számonkértem, jött a tettlegesség. Apu akkor a nővéremmel már Magyaróváron élt, előkészítve anyu és az én költözésemet Nyíregyházáról, így csak anyunak mondtam el, de nem sok mindent tudott tenni. Végül nagy nehezen sikerült megszabadulnom tőle. Húszévesen azonban újra egy hasonló kapcsolatban találtam magamat, de nem mertem apunak szólni, féltem, dühében tesz valamit. Magam kecmeregtem ki belőle” – idézi fel a történteket Csenge. „Némi időbe került megtanulnom − veszi át a szót párja –, hogy emiatt sokkal gyakrabban kell kimutatnom, mennyire szeretem őt, többet vallom meg az érzéseimet, többet csókolom, többet simogatom, gyakrabban bújunk. De ez nem baj, amúgy is a bújás a szeretetnyelvünk. És vigyázok a szavaimra, főleg egy vita hevében, mert Csenge azok miatt a… − hadd ne mondjam ki − máshogy értelmez bizonyos szavakat, hangsúlyokat, könnyen sérül a lelke.”

A Nyerő Páros című valóságshow-ban is megmutatták, mennyire szeretik egymást (Fotó: RTL)

Jövőre egybekelnek

Mindezek ellenére hisznek a házasságban. „Tavaly jegyeztem el Csengét, de még nem váltam el, így az esküvőnket jövőre tervezzük – mondja Joe. – Én Csenge mellett értem be, a feleségeimhez nem voltam hűséges, de véget ért a csibészéletem. Mert ez valami más, komolyabb, és nem csak azért, mert érettebb vagyok. És fontos, hogy ne azt mondjam, hogy élettársam, hanem hogy feleségem. Annak súlya, tartalma van.” „Csak egyszer akarok férjhez menni, a válás nincs a terveim között – mondja Csenge, és elárulja, hogy egyelőre a közös gyermek sem. – Nem tervezünk közös gyermeket, de nem zárkózunk el semmitől. Nekem Miki kisfia annyi szeretetet ad, hogy az is elég egy életre.”

Fotó: Archív

Ilyen volt az eljegyzés

„Egyszerűen csak hazajöttem a munkából – zavaromban közben az ajtófélfának is nekimentem –, betettem a közös dalunkat, letérdeltem, ő pedig igen mondott.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!