Hazai sztár

Gáspár Beáéknak nem jött be a budapesti élet, így hazaköltöztek, mégsem teljes az öröm

Férjével nemrégiben visszatették a székhelyüket Salgótarjánba. Ami már csak azért is érdekes, mert tavasszal még Győzike tiltakozott az ellen, hogy elhagyják a fővárost.

Tavaly novemberben költöztek fel Budapestre, elsősorban amiatt, hogy közel legyenek két lányukhoz, Evelinhez és Virághoz. Mindössze fél év telt el, de Bea asszony már ment is volna vissza Nógrád vármegyébe. Hiányzott neki a megszokott élete, a tágas otthona, a kert. Ráadásul a városban albérletben laktak.

Nem értettek egyet

Kipróbálták, milyen Budapesten élni, nem vált be – a családanyának legalábbis nem. „Úgy gondoltuk, lehet, hogy megszokjuk, azért is csak béreltünk. Hát nem ment. Sajnos nem – magyarázta a Mokkában, mire Győzike azt mondta, hogy csak a maga nevében beszéljen. „Nekem semmi nem hiányzik. Én örülök, hogy itt vagyok. Az, hogy Beának nem tetszik… Akkor menjen egyedül haza. Én nagyon jól érzem magam Budapesten. Nem tudom, mit nyavalyog, neki semmi nem jó, neki semmi nem tetszik – ecsetelte. – Menj vissza a sok bolond közé!”

A házaspár tagjai sok mindenről mást gondolnak (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Jólesik neki a semmittevés is

Hogy végül Beának mivel sikerült meggyőzni a férjét, arról szerettük volna őt is megkérdezni, mint ahogy arról is, milyen az élet, amióta hazabútoroztak, de mint mondta, nincs új a nap alatt. Pont olyan otthon lenni, mint mindig is volt: nyugalmas és békés. „Olyan helyen lakunk, ahol nem pörög annyira az élet – mondta egy hete szintén a Mokkában. – A falusi hétköznapokat éljük. Győző ezt annyira nem szereti, ő jönne-menne, én viszont imádom, hogy nem történik semmi – mosolyodott el. – Mondjuk, sokat látogatom a szüleimet, vagy egyszerűen csak sétálgatok otthon a faluban. Amikor jönnek velem szembe, mondják, hogy ’Hú de rég láttalak!’, ami meg jólesik.”

Lányaik miatt költöztek a fővárosba (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Büszke lehet rá a férje

Beának az utóbbi időben rengeteg tennivalója akadt, így nem csoda, hogy elege lett az állandó pörgésből. Tavaly novemberben jelent meg a negyedik szakácskönyve, forgatott a Hal a tortán-ban, közben több műsorban vendégeskedett, ráadásul rengeteget járt zsűrizni. „Jó megnyugodni. Volt egy nagy szünet az életemben, még mielőtt elkezdődött volna ez a tévés, forgatásokkal teli időszak. Előtte én csak a hétköznapi, szürke kisegér voltam, aki várja haza a férjét, mos, főz, takarít és kész. Meg persze neveltem a gyerekeket, aminek Győző nagyon örült. Most meg annak örül, hogy nem kérek tőle pénzt, hanem amire szükségem van, megveszem magamnak. Annak is örül, ha eljövök otthonról, mert akkor kutyázik, pihenget – tette hozzá nevetve. – De megmondom őszintén, nagyon élvezem a munkám. Amúgy is állandóan főztem, amiért most már pénzt is kapok.”

Fotó: Story-Best Magán/fotocentral.hu

Eredményes diéta

A családanya a Mokka vendége volt, és a műsorvezetők, Orosz Barbara és Váczi Gergő azzal fogadták, mennyire jól néz ki, és még a kisugárzása is más. „Nagyon csinos vagy, tényleg! Új pali?” – kérdezte tőle Váczi Gergő, mire Bea asszony nevetésben tört ki. „Majdnem… – tréfálkozott. – De nem! Egy ­diéta kellős közepén vagyok, amit hellyel-­közzel sikerül betartanom, és ­ennek lehet látni az eredményét.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!