Hazai sztár

Bencze Ilona elárulta, mi az, amiről képtelen lemondani

Egy magazin évekkel ezelőtt az ötven legszebb magyar nő közé választotta. A színésznő elmúlt 75 éves, de nyugodtan letagadhatna akár húszat is.

Azon kevés színésznők közé tartozik, akik büszkén vállalják a korukat. Már csak azért is, mert egyáltalán nem fél az öregedéstől. Ahogy mondja, ajándék az élettől, hogy ennyi idős lehet. Persze számtalanszor szembesül azzal, hogy szépnek, fiatalosnak mondják, ő azonban úgy érzi, nem is feltétlenül a szépség a lényeg. Annál fontosabb, hogy mit közvetít az ember.

Szerencsés alkat

„Azt gondolom, szerencsém van, mert jó géneket örököltem a drága szüleimtől. Édesanyám halálig, 87 éves koráig gyönyörű nő volt. Talán azzal is szerencsém volt és van, hogy soha nem kellett fogyókúráznom. Ami átok lehetne, az az én szerencsém is. Ifjúkorom óta ugyanis vannak bizonyos ételek, amiket nem szeret a szervezetem, azokat nem is fogyasztom. Így viszont szinte egész életemben diétázom, de nem a súlyom, hanem a szervezetem, az emésztőrendszerem miatt. Volt idő, amikor kenyeret nem ettem, aztán egy idő után nem szerette a szervezetem a disznóhúst, a tejtermékeket, majd egy idő után szinte semmit nem szeretett. Most gluténmentes ételeket eszem. A húst többnyire el is hagytam, legfeljebb évente kétszer-háromszor kerül a tányéromra rántott csirke. Arról nem tudok teljesen lemondani, mert nagyon szeretem.”

A mai napig töretlen energiával játszik (Fotó: Steindl Gabriella/fotocentral.hu)

Bűnös adalékanyagok

Ilona biztos benne, hogy az élelmiszerekben lévő adalékanyagok, tartósítószerek a felelősek az emésztőrendszer zavarai­ért. Azzal is tisztában van persze, hogy majdnem képtelenség kikerülni ezeket az ételeket, de próbálkozni azért lehet. „Az édesanyám mesélte, régen minden más volt. Fiatal lányként hajnalban kelt, lisztből, vízből, kovászból bedagasztotta a kenyeret, aztán elvitte a pékhez, az megsütötte, ők pedig napokig ették. Nekünk volt egy hatalmas konyhakertünk, ahol minden megtermett. Mindenfajta fontos zöldség, voltak gyümölcsfáink, az édesanyánk pedig a saját termésünkből sütött és főzött mindig. Boltba alig jártunk. És mindig az évszaknak megfelelően étkeztünk. Ma már összevissza eszünk, télen-nyáron mindent. Szerintem ez nem jó.”

Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Semmit sem visz túlzásba

Akinek konyhakertje van, ott munka is akad bőségesen, és annak idején a gyerekeket sem mentették fel ez alól. „Szokták tőlem kérdezni, mit sportoltam gyerekkoromban. Mi egy pici faluban éltünk, ott nem volt lehetőség sportolni. Az általános iskolában még tornatermünk sem volt, az osztályteremben tornáztunk. Viszont iskola után, késő estig kint voltunk a hatalmas udvarunkon, a jó levegőn. Amikor aztán elkerültem otthonról a városba, középiskolába, jártam táncolni, színjátszó szakkörbe. Később a Színművészeti Főiskolán sokféle sportot kipróbálhattam. Ezután már igényelte is a szervezetem a tornát, a művészi tornát, a mozgást. Ez az igényem egy életre megmaradt, de versenyszerűen soha nem csináltam semmit. Gyakran idézik az egykori brit kormányfőt, Churchillt,­ aki 91 évesen halt meg, és a hosszú élet titkát így határozta meg: ’Whisky, szivar és semmi sport!’ Lehet, hogy neki ez bejött, de én híve vagyok a sportnak, a whiskyt meg a szivart pedig soha nem próbáltam ki.”

Kiemelt kép: Csibi Szilvi/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!